Új geometriai testet fedeztek fel a Műegyetem kutatói, a neve: Bille
A Bille nem pusztán elméleti kuriózum. A legnagyobb jelentőségét az adja, hogy geometriai eszközökkel képes megakadályozni a felborulást.
Meghalt Dr. Bauer Miklós
Dr. Bauer Miklós halála súlyos veszteség a tudományos és orvosi közösség számára, de életműve tovább él mindazokban, akik tanulhattak tőle.
Ötméteres robot táncol az artistákkal a levegőben a Millenárison a Recirquel előadásán
A Recirquel célja, hogy az újcirkusz és a kortárs művészet lehetőségeit a lehető legszélesebb közönséghez juttassa el.
Szinetár Miklós: Hiányoznak a nagy, tartással és elképzeléssel rendelkező államférfiak
Szinetár Miklós rendezőt látta vendégül Szatmári Róbert a radiocafé Enyhe katarzis című műsorában. amit itt megnézhetsz.
9 kihagyhatatlan kiállítás a nyári-őszi utazások során
2025 legizgalmasabb kiállításai a világ körül – klasszikus mesterek, női alkotók és kortárs újítók egy listán. Ahány kiállítás, annyi élmény.
Hogy milyen drámai a Balaton algásodása, már egy űrfelvételen is látszik
A Balaton régiójában évente több millió vendégéjszakát regisztrálnak, az algásodás nemcsak ökológiai, hanem gazdasági problémává is válik.
Nem csak a tér, az idő is háromdimenziós – és bizonyítja is a fizikus
Az idő többdimenziós felfogása nem teljesen új ötlet a fizikában – más kutatók is próbálkoztak vele –, de ezúttal mérhetők az eredmények.
Rendkívüli műsorváltozás: Bertalan Tivadar emlékére
Bertalan Tivadar művészi hitvallása szerint a díszlet nem csupán háttér, hanem a történet érzelmi és gondolati kiterjesztése.
Kapu Tibor ma hajnalban indul
Kapu Tibor űrrepülése történelmi jelentőségű, hiszen Farkas Bertalan 1980-as űrutazása után ő a második magyar az űrben.
31 zongorista verseng az 51 ezer eurós összdíjazású Bartók Világverseny előadásain
A Bartók Világverseny nemcsak rangos díjakat kínál, hanem jelentős fellépési lehetőségeket is. A fődíj 22 ezer euró.
Mi lenne, ha a következő könyv, amit felütsz, rólad szólna? – Disclaimer kritika
A Disclaimer megtekintés csak saját felelősségre – különösen, ha van egy titkod, amit már régen eltemettél.
Elég volt! – Szelfizés közben belezuhant egy férfi a festménybe az Uffizi-képtárban
Az Uffizi-képtár közel 5,2 millió látogatóval tavaly a harmadik leglátogatottabb nem egyházi idegenforgalmi helyszín volt.
Koncz Zsuzsa díszpolgár lett, Baló György posztumusz díszpolgár
„Díjazottaink közülünk jöttek” – mondta a polgármester. Koncz Zsuzsa és Baló György a II. kerület díszpolgárai lettek .
Elhunyt Bertalan Tivadar
Életének 95. évében elhunyt Bertalan Tivadar Kossuth-díjas festőművész, grafikus, látványtervező, író, az MMA rendes tagja.
Az Edda az Operettszínházban fog dübörögni
Az EDDA zenéjén felnőtt, vagy épp azzal most ismerkedő nézők egyaránt találhatnak majd kapcsolódási pontot a történetben.
Váratlanul elhunyt Karczag Ferenc színművész
A közönséget is megrázta a hír: Karczag Ferenc Jászai Mari-díjas színművész június 21-ére virradó éjszaka váratlanul elhunyt.
Az 58 éve halottnak hitt Relay 2 műhold adott magáról rejtélyes jelet
A Relay 2-t 1964-ben bocsátották fel, ám mindössze alig egy évig működött – 1965 szeptemberében leállt, 1967-től teljesen eltűnt.
John Banville könyve teljesen levett a lábamról: Tavasz Spanyolországban
John Banville regénye tényleg felzárkózik a Berta Isla vagy mondjuk Az üldözött világához, miközben ez nem kémregény.
49 holttestet rejtettek a tömegsírok a Zágrábhoz közeli erdőben
Újabb kommunista tömegsírok kerültek elő Horvátországban a Zágrábhoz közeli Sveta Nedelja település közelében.
Ilyen volt a nyári napforduló hajnala Stonhenge legendás köveinél
Stonehenge ilyenkor nem csupán régészeti látványosság, hanem élő szimbóluma lesz a természettel való kapcsolatnak, az idő körforgásának.
Mága Zoltán teljesítette misszióját Parajdért
Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész sikeresen teljesítette az erdélyi magyarság megsegítésére irányuló nemzeti küldetését.
Melyik műanyag edény mérgező a konyhában és melyik nem?
A műanyag edény alján gyakran találunk egy háromszögbe zárt számot, amely az adott termék anyagát, használhatóságát jelöli.
Titokzatos lezárása után újra nyit a Hegyestű
A Hegyestű ismét látogatható. Aki elindul, nem csupán egy vulkán nyomait, hanem saját belső ritmusát is újra felfedezheti a természet ölelésében.
A közönség előtt eddig ismeretlen Munkácsy Egy tál meleg leves című képe megrázó jelenetet ábrázol
A férfi ruházata, a jellegzetes posztószűr, és a komor arc karaktere ismerős lehet Munkácsy más alkotásaiból.
Kórházban a sokak által kedvelt zenekar frontembere
Szendrői Csaba nemcsak az Elefánt frontembereként, hanem költőként és dalszövegíróként is fontos szereplője a kortárs magyar zenei életnek.
Újabb nem várt akadályok hátráltatják Kapu Tibor űrutazását
Kapu Tibor továbbra is a floridai Kennedy Űrközpont közelében várakozik, szigorú karanténszabályok mellett.
Meghalt Görög Sándor
Görög Sándor munkája nemcsak tudományos eredményekben volt mérhető: kutatásai gyakorlati hatással is bírtak.
Törőcsik Mari egy régi ismerőse vette meg a velemi házat
Velem lakói számára Törőcsik Mari nem csupán híres művész volt, hanem szomszéd, ismerős, egy közösség része.
Ők 100-an nyertek 3 éven át 200 ezer forint művészeti ösztöndíjat az MMA-tól
Soha nem volt még ekkora túljelentkezés a pályázatra – kihirdették az MMA művészeti ösztöndíjprogramjának nyerteseit.
Orbán Viktor neve és egy mondata is szerepel a világ diktátorainak állított szobron
A Dictator Approved negyedik idézete Orbán Viktor szavai: „A leginkább tisztelt, a leginkább rettegett ember Donald Trump.”
További cikkek