Ritka római kori anfiteátrum feltárásán dolgoznak régészek a kelet-angliai Richboroughnál, a szakemberek szerint az egész római birodalom területén mintegy húsz ilyen építmény...
A koronavírus-világjárványnak akkor lesz vége, „amikor a nemzetközi közösség úgy dönt, hogy véget vet annak”, hiszen „minden eszköz rendelkezésre áll” a vírus...
A múzeumok és a színházak kivételével az október 30. és november 7. közötti országos munkaszünet idejére bezárnak az orosz szövetségi kulturális intézmények...
Akkor lesz igazán jó egy előadás, ha nincs véletlen. Régen, azt hiszem, erre sokkal jobban odafigyeltek - meséli Horváth István operaénekes, aki...
három országból tudom követni azt, hogy éppen hogyan reagál egy ország vezetése a pandémiás helyzetre. Magyarországon, Ausztriában és Finnországban is folyamatosan jelen...
Szombat Éva nyerte el Orgazmust kérek, nem rózsát című munkájával idén a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ által alapított Capa-nagydíjat; a pályázathoz...
Megnyitották kedd este a 73. Frankfurti Könyvvásárt, a világ legnagyobb könyvszakmai találkozóját, amelyet a koronavírus-világjárvány miatt hibrid formátumban és szigorú fertőzésvédelmi szabályok...
M. Night Shyamalan forgatókönyvíró, rendező és producer lesz a 72. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál nemzetközi zsűrijének az elnöke – jelentették be kedden a...
Keddtől a 18 és 20 év közötti európai fiatalok újra pályázhatnak az ingyenes vasúti bérletekre, az Európai Unió DiscoverEU nevű programja keretében...
Abdulrazak Gurnah tanzániai születésű, Nagy-Britanniában élő írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését....
Idén is változatos programokkal, kiállításokkal, koncertekkel, könyvbemutatóval, kézműves foglalkozásokkal és bábszínházzal várják az érdeklődőket a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) tagintézményei október...
Mintha négy napig nyár lett volna – fényáradatban úszva, várakozáson felüli hangulatban zajlott a pécsi Zsolnay Fényfesztivál szeptember 30. és október 3....
Az 53 éves brit színész Macbethet fogja alakítani tavasszal a Broadwayn – adta hírül a The New York Times című amerikai napilap...
Idén is hazájukban vehetik át az elismerést a Nobel-díjasok, a koronavírus-járvány miatt az elmúlt évhez hasonlóan nem utaznak Stockholmba az ünnepélyes átadásra...
Amanda Kernell fiatal svéd rendező Charter című filmje kapta idén a győztesnek kijáró Krisztián-díjat a prágai Febiofest nemzetközi filmfesztiválon. A 34 éves...
A pécsi muzsikusok keresik és megosztják az élet sóját A Pannon Filharmonikusok szeptember 24-én, pénteken indítja hagyományos bérletes sorozatát a Müpában. Az...
Leánygyermeknek adott életet Beatrix hercegnő, II. Erzsébet királynő 33 esztendős unokája. A Buckingham-palota hétfő délutáni bejelentése szerint a kislány szombat éjjel született...
Befejeződtek a két és fél évvel ezelőtt tűzvészt szenvedett párizsi Notre-Dame-székesegyház épületstabilizálási munkálatai, s megkezdődhetnek a tényleges helyreállítási munkálatok – közölték szombaton...
Woody Allen Rifkins Festival című alkotásának levetítésével pénteken este Prágában megnyílt a Febiofest nemzetközi filmfesztivál 28. évfolyama. A nyitógálán Krisztián-díjat kapott Jirí...
Karikó Katalin magyar kutatóbiológus-biokémikust orvostudományi díjával tüntette ki a tokiói Keio Egyetem – olvasható az intézmény portálján. A Keio Orvostudományi Díjat az...
Karikó Katalin kutató biológust, biokémikust a Szilícium-völgy Oscar-díjának is nevezett Breakthrough-díjjal tüntették ki az új típusú koronavírus elleni innovatív vakcinák kifejlesztését lehetővé...
Enyedi Ildikó kapja a szlovák Cinematik filmfesztivál Respekt nevet viselő díját – jelentették szlovák médiaforrások csütörtökön. A Cinematik filmfesztivál 16. évadának hagyományosan...
Az Európai gyógyszerügynökség csütörtökön bejelentette, hogy az AstraZeneca cég koronavírus elleni oltóanyaga a Vaxzevria, igen ritka mellékhatásként Guillain-Barré szindrómaként (GBS) ismert idegrendszeri...
Az idei fesztiválszezonban már sikerrel bemutatkozó alkotások közül Denis Villeneuve Dűne, Edgar Wright Last Night in Soho és Enyedi Ildikó A feleségem...
Hámori Ildikó, Udvaros Dorottya, Gáspár Kata és Mészáros Béla színművész, Szabó T. Anna költő, író, valamint Dombrovszky Linda filmrendező nyerte el a...
A Pannon Filharmonikusok a jól ismert magyar népmeséből merítette csütörtökön induló 2021/2022-es évadának a címét. Az élet sója elnevezésű évad tárt karokkal,...
Az úgynevezett hosszú Covid-19 kockázata sokkal kisebb a gyerekek körében, mint korábban vélték – számolt be a BBC hírportálja a tárgyban végzett...
Rusznák András, a budapesti Radnóti Miklós Színház művésze kapta a Kaszás Attila-díjat a közönség szavazatai alapján. A díjazott nevét Pokorni Zoltán, a...