A gyulladt aknés bőr kezelése tehát komplex feladat, amely nem csak a tünetek enyhítésére, hanem a bőr egészséges működésének
A velencei kalmár című filmet ma este, azaz április 29-én láthatod a Filmbox Family csatornáján 22 óra 30 perctől.
Huszár Pál 1941 júniusában született Várpalotán. Édesapja korai elvesztése után édesanyja nevelte nagy szeretetben öt testvérével.
A legendás színésznő, Schubert Éva már lassan hét éve távozott közülünk, de akik ismerték játékát, ma is könnyen visszaidézik...
Urbán András: Igazából szereted azt, ha olyan előadásokat tudsz csinálni, amelyeket az emberek is szeretnek, jelent nekik valamit, néznek.
Keleti Ágnes nagy érdeklődéssel figyelte Karády Katalin figuráját is. A kávézóban pedig kedvenc édességével, fagyival várták.
Nem mindennapi leánykérés történt a két sportoló között, erre mondják azt, hogy emlékezetes leánykérés volt.
Mi lenne, ha nyernék a lottón? Ezt a kérdést valószínűleg mindenki feltette már magának, és az új Hősök-dalban választ is ad.
A 77. cannes-i fesztivál 11 napon át tart, május 14-től rendezik meg, a seregszemle Quentin Dupieux francia rendező filmjével kezdődik.
A Halandóság törékeny arcai című kiállítássorozat a múzeum fotógyűjteményéből mutat be mély merítésű válogatást.
A Seneca: A földrengések kialakulása című filmet ma este, azaz április 28-án láthatod a Cinamx csatornáján.
A Fonogram - Magyar Zenei Díjakat huszonegyedik alkalommal osztották ki, idén az interneten közvetített rendezvényen.
A Mona Lisa a Louvre Salle des États (állami terem) nevű helyiségében lóg, a múzeum legnagyobb termében, védőüveg mögött.
A Moulin Rouge, amely októberben lesz 135 éves, Párizs egyik legnépszerűbb látványossága, amely előtt naponta turisták ezrei fotózkodnak.
A bátran kísérletező énekesnő, Karosi Júlia az észt zongoraművésszel, Kristjan Randalu-val Inner voice címmel készített közös albumot.
A 30 díjazott közül évről évre a közönség is megszavazza azt az egy kiválóságot, aki elnyeri a Prima Primissima Közönségdíjat.
A Könyvesbolt a tengerparton című filmet ma este, azaz április 27-én láthatod a Mozi Klub csatornáján 21 óra 40 perckor.
A Magyar Állami Operaház főigazgatója és az 1332 dolgozót képviselő szakszervezetek elnökei csütörtökön aláírták az új kollektív szerződést.
Azelőtt csak négy-öt barátom volt, mára azonban a Facebook-nak köszönhetően baráti köröm jelentősen kibővült.
Tolcsvay László: Akik a Mária evangéliumát alkotóként és szereplőként színpadra viszik, ugyanúgy részesülnek az örömben, mint én komponálás közben.
Kövér László: felmerül a kérdés, hogy a film támadó vagy védekező fegyver, illetve mit kell támadni vagy védeni a "film fegyverével".
A bíróság hatályon kívül helyezte a Harvey Weinstein ellen szexuális erőszak miatt hozott ítéletet csütörtökön New Yorkban.
Oszvald Marika nagyon sajnálta az ékszert, mivel az anyjától kapott emlék jelentős érzelmi értékkel bírt számára.
A 2021-ben készült 92 perces francia filmdráma rendezője Emmanuelle Bercot, a film két főszereplője: Catherine Deneuve és Benoît Magimel.
Kerényi Miklós Máté arról beszélt, hogy ahhoz, hogy továbbra is kiegyensúlyozott hátteret biztosítson a családjának, először a lelkében...
András Ferenc rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotásokban dolgozott, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű...
Henry David Thoreau (1817-1862) amerikai író, filozófus, költő és természetbúvár, a 19. századi amerikai irodalom kiemelkedő alakja.
András Ferenc életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió, meghatározó szerepe volt a szinkronszakma alakításában.
Az Asterix és a griff című könyvben Asterix és Obelix egy „vadkeleti” szarmata törzs segítségére sietnek, hogy megvédjék totemállatukat a római hódítóktól.
Az elmúlt napokban történt sziklaomlás miatt a Pilisi Parkerdő Zrt. ideiglenesen lezárta a Rám-szakadékot