A festmény közel 150 munkaóra alatt, megrendelésre készült el.
Huszonkét éve a Ponyvaregény teljesen felforgatta az addig elképzeléseket arról, hogyan lehet egy történetet elmesélni filmen, így aztán az sem csoda, ha...
Buda elestéhez a mohácsi vereségen keresztül vezetett az út, ez az eseménysor pedig mintegy "első Trianonként" a magyarság történelmét mind a mai...
Az incidens szombat este történt Tremblay-en-France külváros Le Cenacle nevű éttermében.
Több mint 3 millió forintot gyűjtött össze a siófoki kórház gyermekosztályának a Plázs nevű Balaton-parti szórakozóhely egy jótékonysági akcióval.
Egy párizsi állatvédő indítványt terjesztett elő, amely szerint az állatokat is be kell vonni az antialkoholisták egyesületébe, mert például az elefánt minden...
Nem dokumentumkiállításról van szó, hanem arról, hogy egy önálló független fotóművész, aki régebben politikus volt, de hálisten ebből a cipőből kilépett, azt...
Mintegy 100 millió koronás (1,15 milliárd forintos) kár keletkezett a hét végén Prágában, amikor a város déli szélén álló Barrandov filmstúdióban leégtek...
Már két helyszín is visszamondta a Központi Hatalom nevű zenekar koncertjét, a szervezők ismét helyszínt keresnek.
Elképzelted már, hogy milyen lehet több tízezer ember elé felmenni a színpadra egy fesztiválon? Most megnézheted, hogy milyen is igazából.
Tragikusan fiatalon elhunyt Bedi Eszter, a Győri Nemzeti Színház rendezőasszisztense, súgója.
Csak az Egyesült Államokban 10 millió példány kelt el belőle, és az sem semmi, hogyan találtak egymásra a tagok.
Elindult Jakab Roland Attila hegedűművész, a Virtuózok különdíjasa vasárnap Kölnbe, ahol Magyarországot képviseli a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén.
Holtan találták Alekszandr Scsetyinyin orosz újságírót vasárnap virradóra kijevi otthonának erkélyén.
Minden valószínűség szerint sikeres volt a szigetvári zeneiskola Guinness-rekordkísérlete. Az intézmény ötven jelenlegi és egykori növendéke, illetve oktatója pénteken 18 óra 20...
A meditációnak ez a szép formája különleges alkalmat teremtett arra, hogy az olvasók átélhessék, hogyan beszél hozzájuk az író a könyvön keresztül,...
A történet főszereplője, akit Piroska szemével láthatunk, az 1870-ben Brtnice-ben született és nevelkedett Josef Hoffmann építész, aki többek között a bécsi Szecesszió...
A színész 2013-ban kapta meg az orosz állampolgárságot. Depardieu az ellen tiltakozva kért orosz útlevelet, hogy Francois Hollande szocialista elnök tervbe vette...
Jockson városi színháza igazi csemegét ígért a közönségének, egy néger lelkipásztor nyilvános akasztását, melyet egy fehér farmer meggyilkolásáért szabtak ki rá. A...
A Science and Justice című folyóiratban közölt tanulmány szerint a parfümök alkotóelemei könnyedén áttevődhetnek egyik pamutanyagról a másikra, és a nyomozók akár...
A filmben olyan nevek szerepelnek még, mint Keira Knightley, Mackenzie Foy, Misty Copeland és Morgan Freeman.
A Mozinet Filmnapokon a japán Ghibli Stúdió Cannes-i különdíjas alkotása mellett bemutatják Bucsi Réka rövid animációját, a Love-ot is.
A közlemény szerint a két DVD lemezen összesen 33 énekes és zenész tolmácsolásában a Kárpát-medence kilenc választott tájegységének 150 népdala hangzik el...
A Radnóti Miklós Színház művésze az elismerést a kecskeméti Katona József Színházban tartott országos színházi évadnyitó vehette át péntek este.
Egy worcesteri férfi készíttetett egy animációt, ami barátnőjével való megismerkedésüket mutatja be. A kisfilmet le is vetítették, amikor a pár beült a...
Kaliforniai rock duó készíti majd elő a terepet a Papp László Sportarénában a Red Hot Chili Peppers 1-jén és 2-án megrendezésre kerülő...
A közéleti témákat rendszeresen megéneklő Apa Zenél együttes ismét hallatott magáról, ezúttal az 1956-os emlékév alkalmából készült dalt dolgozták fel.
Egy idős párt 62 együtt töltött év után különválasztottak, mert mindketten állandó felügyeletre szorulnak, ám nem tudták őket ugyanabban az otthonban elhelyezni.