Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából Kiváló Művész-, Érdemes Művész- és Babérkoszorú-díjakat, valamint szakmai díjakat adott át 2016. március...
Gyenes Kálmán 1972-től kezdett el amatőrként fotópályázatokon részt venni, 1974-től pedig már a Csongrád Megyei Hírlap és a Délmagyarország napilapok külsős munkatársaként...
A világéletében cukorkakészítéssel foglalkozó Iszráel Krisztál 1903. szeptember 15-én a lengyel Zarnow nevű faluban született. Lódzba cukorkagyártó üzemet hozott létre. 1940-ben a...
Kerényi József fontosabb munkái közé tartozik a szekszárdi Művészetek Háza, a bugaci Pásztormúzeum, a kecskeméti Kodály Intézet és a Technika Háza, valamint...
Az MKE nemrégiben kinevezett új rektora, Csanádi Judit tartott sajtótájékoztató, amelyen felhívta a figyelmet az egyetem épületeinek lepusztultságára, és felújításának szükségességére.
Az elmúlt száz évben összesen húsz alkalommal történt hasonló a Perito Moreno mintegy 60 méter magas falánál, ahol 2004 óta négyévente törik...
Michal Huniewicz sikeresen csempészte ki felvételeit abból az országból, ahol a mai napig a világ egyik legszörnyűbb diktatúrája virágzik.
A tiltás ellenére azonban, sőt ennek köszönhetően egyre népszerűbbé válik a zenei videó.
Hogy mutatnának a világhírű politikusak klasszikus festményeken? A DesignCrowd csapata elképzelte és meg is valósította az ötletet.
Steven Spielberg szerint a Kubrick Dr. Strangelove című filmjéhez épített díszlete a valaha készült legjobb filmes díszlet volt.
– Ahol a beszélőkből a gyűlölködő, bárdolatlan tudatlanság fröcsög, és ahol a homályos társadalmi elégedetlenséget és dühöt a legsebezhetőbbek felé terelik el,...
Az El Greco-festmény kölcsönadása számunkra nagy elismerés, hiszen azt bizonyítja, hogy a világ egyik legfontosabb művészeti múzeuma is partnernek tekint bennünket -...
Jelenleg az MTA rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjainak túlnyomó része férfi, a teljes tagság 5 százaléka, a nem akadémikusi köztestületi tagok...
Mi színészek rohangálunk egy arénában, és a hátunk már tele van tűzdelve színes szalagos pengékkel, úgy nézünk ki, mint egy csodálatos tarka...
Fassang László a kezdetek óta figyelemmel kíséri és maga is alakítja a Müpa orgonájának történetét: építését szakértőként segítette, az intézmény orgonakoncertjeinek pedig...
A lista négyféle álláslehetőséget kínál, ezenfelül ösztöndíjakat festőművészeknek, más műfajokban pedig különböző európai országokba. Fotós, filmes és írói pályázatból 19 van a...
A klasszikus történetben, amíg Amphitryon és szolgája csatába mennek, s amíg távol maradnak, addig két isten, Jupiter és Merkúr az ő alakjukba...
A nyílt levél szerzői szerint katasztrofális hatása lenne a brit tudományos életre és az egyetemek tevékenységére, ha Nagy-Britannia távozna az Európai Unióból,...
A Manchesterből származó énekes élt már Londonban, Los Angelesben, Rómában, és évek óta lelkes szószólója a vegetáriánus életmódnak és az állatvédelemnek.
Arra a lapinformációra, miszerint a festmény tulajdonosának hozzáférhetővé kell tennie az alkotást kutatási, kiállítási célokra, Pákh Imre úgy reagált: 13 évig a...
Szívesen veszem, ha küld egy pár sort is a kulccsal, egy személyes történetet, amelyet megosztana velünk, vagy a kulccsal kapcsolatos emlékeit -...
A Vigyázó Ferenc utcai vendéglátóhellyel együtt immár öt budapesti étterem büszkélkedhet a Michelin-csillag kitüntetéssel.
A film főgonosza Darth Maul, és olyan igényes az alkotás, hogy George Lucas mind a tíz ujját megnyalná, ha megnézné.
A japán író, művész, békeaktivista, John Lennon özvegye hat évtizedes karrierjének több mint száz munkája látható szerdától a lyoni Kortárs Művészeti Múzeumban.
A Tankcsapda egy limitált kiadású Schecter-Sgr gitárt ajándékoz annak, aki a legjobb fotót küldi be a Facebookon.
A 80 évesen elhunyt producer nevéhez olyan alkotások köthetőek, mint a Gyalog galopp és a Rocky Horror Picture Show.
A Terminátort megformáló színész rendszeresen tesz ki Facebook-oldalára zseniális videókat és fotókat. Ezúttal egy megható történetet osztott meg, melyhez videót is mellékelt.
Egy magyar felhasználó Mucsi Zoltán méltán híres káromkodásaival fűszerezte meg a Boston Dynamics Atlas robot bemutatóvideóját.