Alkategóriák

Váratlan fordulat a Duna Menti Múzeumban: Lemondott Paterka Pál igazgató

Váratlan fordulat a Duna Menti Múzeumban: Lemondott Paterka Pál igazgató

Paterka Pál 2024. március 1-től vezette a Duna Menti Múzeumot. Igazgatása alatt zajlott a komáromi Kultúrpalota nagyszabású felújítása.
Keserü Ilona, Bak Imre, és a nagyágyúk mellett Závada Péter versére készült festményt is árvereznek

Keserü Ilona, Bak Imre, és a nagyágyúk mellett Závada Péter versére készült festményt is árvereznek

Keserü Ilona tartja a ma is élő magyar művészek eladási rekordját, művei pedig külföldön is egyre keresettebbek.
Meghalt Somlyódy László

Meghalt Somlyódy László

Somlyódy László eredményeit számos hazai és nemzetközi díjjal is elismerték: 1999-ben Gábor Dénes-díjat, 2002-ben Széchenyi-díjat kapott.
Több mint 24 órája tartják fogva a Rákóczi Egyetem négy diákját

Több mint 24 órája tartják fogva a Rákóczi Egyetem négy diákját

Tiltakozik a KMKSZ amiatt, hogy az ukrán hadkiegészítés fogva tart több diákot a Rákóczi-egyetemről.
Bruce Springsteen játszott már elmegyógyintézetben, de ilyen helyen még soha

Bruce Springsteen játszott már elmegyógyintézetben, de ilyen helyen még soha

Bruce Springsteen meglepetés koncertje nem az első ilyen alkalom volt, hiszen szeptember végén a New York-i Filmfesztiválon is felbukkant.
A Sziget újra magyar és független, már megvan a 2026-os kezdés

A Sziget újra magyar és független, már megvan a 2026-os kezdés

A Sziget Zrt. tulajdonosi szerkezete folyamatosan alakul a következő hetekben, mert a menedzsment részvétele mellett folynak az egyeztetések.
Laurent Mauvignier regényét több 100 ezren fogják vásárolni, mert övé a Goncourt-díj

Laurent Mauvignier regényét több 100 ezren fogják vásárolni, mert övé a Goncourt-díj

Laurent Mauvignier nagyszabású családregénye, a La maison vide (Az üres ház) kapta idén a legrangosabb francia irodalmi elismerést.
Mind olvastuk ezeket a magyar verseket, vajon emlékszünk is minden szavukra? Irodalom Kvíz!

Mind olvastuk ezeket a magyar verseket, vajon emlékszünk is minden szavukra? Irodalom Kvíz!

Irodalom műveltségi teszt következik! Kitalálod az ismert versek hiányzó szavait?
Salman Rushdie: Kemény fickó vagyok, még csak poszttraumás stresszem sem volt a támadás után

Salman Rushdie: Kemény fickó vagyok, még csak poszttraumás stresszem sem volt a támadás után

Salman Rushdie: Van terapeutám, egyszer megkértem, hogy sorolja fel a PTSD tüneteit. Mondtam neki, hogy nekem nem tűnnek fel ezek a tünetek.
Az agyunk képes megjósolni a jövőt

Az agyunk képes megjósolni a jövőt

A tudósok most először mutatták ki egy kutatás során, hogy az agyunk hogyan képes előre jelezni a jövőbeli eseményeket.
Dobai Péter búcsúztatása

Dobai Péter búcsúztatása

Dobai Péter az Oscar-díjas Mephistóért 1981-ben Cannes-ban megkapta Az év legjobb forgatókönyve díjat.
Kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ új elnökét

Kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ új elnökét

A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) főigazgatója, Zsigmond Gábor lett a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK) elnöke.
Woody Allen új filmjének címében szerepelnie kell a Madrid szónak

Woody Allen új filmjének címében szerepelnie kell a Madrid szónak

A kormány azt várja, hogy Woody Allen új filmje a turizmus fellendítését szolgálja Madrid számára. És így is lesz.
Az emberi alvás két szakaszban történt régen – Hová lett a második szakasz?

Az emberi alvás két szakaszban történt régen – Hová lett a második szakasz?

Az alvás szempontjából az idő érzékelése és annak a módja, hogy hogyan alkalmazkodunk a környezeti tényezőkhöz, alapvető.
Elkaptak egy 38 éves nőt is a Louvre műkincsrablása ügyében

Elkaptak egy 38 éves nőt is a Louvre műkincsrablása ügyében

Bűnrészesség gyanújával eljárás indult szombaton egy 38 éves nő ellen a louvre-beli műkincslopás ügyében.
Enyedi Ildikó díjat nyert a független alkotókat díjazó spanyol filmfesztiválon

Enyedi Ildikó díjat nyert a független alkotókat díjazó spanyol filmfesztiválon

Enyedi Ildikó új filmje, a Csendes barát Silver Spike díjat nyert a 70. Valladolid Nemzetközi Filmfesztiválon.
Hortensia Fussy különös alakjai a fák és falvak fölött lebegnek

Hortensia Fussy különös alakjai a fák és falvak fölött lebegnek

Hortensia Fussy szobrászata a klasszikus formát képviseli, de mégis modern, nagy hangsúlyt helyezve az arányokra.
Az egy billiomod másodperces kamera mozgás közben örökíti meg a káoszt

Az egy billiomod másodperces kamera mozgás közben örökíti meg a káoszt

Bejelentettek egy áttörést: sikerült elérniük egy olyan zársebességet, amely mindössze egy billiomod másodperces időintervallumot jelent.
Újabb Oscar-díjas rendezőt veszítettünk el, a forradalmi lelkületű Peter Watkins rendezőt

Újabb Oscar-díjas rendezőt veszítettünk el, a forradalmi lelkületű Peter Watkins rendezőt

Peter Watkins, a radikális brit filmes és a háborús dokumentumfilmek mestere, elhunyt Peter Watkins, a brit filmművészet radikális alakja, aki Oscar-díjat nyert a "The War...
A szexbotrányok miatt ugrott András hercegi címe

A szexbotrányok miatt ugrott András hercegi címe

A brit sajtó az utóbbi napokban feltárta azt is, hogy András megpróbálta rávenni a rendőrséget terhelő adatok beszerzésére Virginia Giuffre-ról.
Itt vannak a Louvre műkincsrablás-vizsgálat első eredményei

Itt vannak a Louvre műkincsrablás-vizsgálat első eredményei

Közzétette a francia kormány pénteken a Louvre-ban elkövetett műkincsrablásról indított vizsgálat első eredményeit.
Hogyan vált gyilkossá, aki megölte Bálint Györgyöt?

Hogyan vált gyilkossá, aki megölte Bálint Györgyöt?

Bálint György munkaszolgálatos volt, tehát az őrszemélyzet egyik tagja lehetett a gyilkos, egy keretlegény.
Stephen King fia, Joe Hill is támogatja a British Library dolgozóinak sztrájkját

Stephen King fia, Joe Hill is támogatja a British Library dolgozóinak sztrájkját

A British Library kezdetben 2%-os béremelést ajánlott, de ezt később 2,4%-ra emelték, amit a szakszervezet továbbra is elégtelennek tart.
További béremelést vár a Színházi Dolgozók Szakszervezete Hankó Balázstól

További béremelést vár a Színházi Dolgozók Szakszervezete Hankó Balázstól

A Színházi Dolgozók Szakszervezete hangsúlyozza, hogy a javasolt 30 százalékos emelést továbbra is fenntartják.
Megvan a NASA X-59 szuperszonikus repülőgépének első teszteredménye

Megvan a NASA X-59 szuperszonikus repülőgépének első teszteredménye

Az X-59 egyedülálló szuperszonikus repülőgép. Arra tervezték, hogy képes legyen szuperszonikus sebességgel repülni hangrobbanás nélkül.
Hernádi Judit és lánya, Tarján Zsófi beszélgetése

Hernádi Judit és lánya, Tarján Zsófi beszélgetése

Hernádi Judit, Zsófi édesanyja, elmondta, hogy nem mindig tudta, hogyan támogathatja a lányát, amikor azt látta, hogy Zsófi érzékenyebb az ingerekre.
Miért ment szét az életünk, mikor mindketten szerettük egymást?

Miért ment szét az életünk, mikor mindketten szerettük egymást?

A Horn-fok, Péterfi András regénye egy partnerkapcsolat élveboncolása. Írhattam volna, hogy egy szerelem élveboncolása, de tévesen.
Gyulán csak ezzel az ablakba ragasztott lappal üdvözlik Krasznahorkai László Nobel-díját

Gyulán csak ezzel az ablakba ragasztott lappal üdvözlik Krasznahorkai László Nobel-díját

Krasznahorkai László közösségi oldalán posztolta ezt a képet, amelyen az épület lakói meleg üdvözletét küldik az írónak, egy fotóval és egy A4-lappal.
Gene Hackman kiváló festőművész és szobrász volt, és csodálatos a gyűjteménye: Matisse, Kandinsky, Rodin

Gene Hackman kiváló festőművész és szobrász volt, és csodálatos a gyűjteménye: Matisse, Kandinsky, Rodin

Gene Hackman életműve és gyűjteménye nem csupán a filmek rajongóinak, hanem a művészetek iránt érdeklődőknek is izgalmas.
Demeter Szilárd távozik a Közgyűjteményi Központ éléről

Demeter Szilárd távozik a Közgyűjteményi Központ éléről

A Közgyűjteményi Központ alá tartozó intézmények vezetői már régóta átalakítást és Demeter Szilárd távozását szerették volna elérni.
További cikkek