kultúra

Salman Rushdie: Kemény fickó vagyok, még csak poszttraumás stresszem sem volt a támadás után

Salman Rushdie: Kemény fickó vagyok, még csak poszttraumás stresszem sem volt a támadás után

Salman Rushdie: Van terapeutám, egyszer megkértem, hogy sorolja fel a PTSD tüneteit. Mondtam neki, hogy nekem nem tűnnek fel ezek a tünetek.
Dobai Péter búcsúztatása

Dobai Péter búcsúztatása

Dobai Péter az Oscar-díjas Mephistóért 1981-ben Cannes-ban megkapta Az év legjobb forgatókönyve díjat.
Kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ új elnökét

Kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ új elnökét

A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) főigazgatója, Zsigmond Gábor lett a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK) elnöke.
Woody Allen új filmjének címében szerepelnie kell a Madrid szónak

Woody Allen új filmjének címében szerepelnie kell a Madrid szónak

A kormány azt várja, hogy Woody Allen új filmje a turizmus fellendítését szolgálja Madrid számára. És így is lesz.
Elkaptak egy 38 éves nőt is a Louvre műkincsrablása ügyében

Elkaptak egy 38 éves nőt is a Louvre műkincsrablása ügyében

Bűnrészesség gyanújával eljárás indult szombaton egy 38 éves nő ellen a louvre-beli műkincslopás ügyében.
Enyedi Ildikó díjat nyert a független alkotókat díjazó spanyol filmfesztiválon

Enyedi Ildikó díjat nyert a független alkotókat díjazó spanyol filmfesztiválon

Enyedi Ildikó új filmje, a Csendes barát Silver Spike díjat nyert a 70. Valladolid Nemzetközi Filmfesztiválon.
Hortensia Fussy különös alakjai a fák és falvak fölött lebegnek

Hortensia Fussy különös alakjai a fák és falvak fölött lebegnek

Hortensia Fussy szobrászata a klasszikus formát képviseli, de mégis modern, nagy hangsúlyt helyezve az arányokra.
Újabb Oscar-díjas rendezőt veszítettünk el, a forradalmi lelkületű Peter Watkins rendezőt

Újabb Oscar-díjas rendezőt veszítettünk el, a forradalmi lelkületű Peter Watkins rendezőt

Peter Watkins, a radikális brit filmes és a háborús dokumentumfilmek mestere, elhunyt Peter Watkins, a brit filmművészet radikális alakja, aki Oscar-díjat nyert a "The War...
A szexbotrányok miatt ugrott András hercegi címe

A szexbotrányok miatt ugrott András hercegi címe

A brit sajtó az utóbbi napokban feltárta azt is, hogy András megpróbálta rávenni a rendőrséget terhelő adatok beszerzésére Virginia Giuffre-ról.
Itt vannak a Louvre műkincsrablás-vizsgálat első eredményei

Itt vannak a Louvre műkincsrablás-vizsgálat első eredményei

Közzétette a francia kormány pénteken a Louvre-ban elkövetett műkincsrablásról indított vizsgálat első eredményeit.
Hogyan vált gyilkossá, aki megölte Bálint Györgyöt?

Hogyan vált gyilkossá, aki megölte Bálint Györgyöt?

Bálint György munkaszolgálatos volt, tehát az őrszemélyzet egyik tagja lehetett a gyilkos, egy keretlegény.
Stephen King fia, Joe Hill is támogatja a British Library dolgozóinak sztrájkját

Stephen King fia, Joe Hill is támogatja a British Library dolgozóinak sztrájkját

A British Library kezdetben 2%-os béremelést ajánlott, de ezt később 2,4%-ra emelték, amit a szakszervezet továbbra is elégtelennek tart.
További béremelést vár a Színházi Dolgozók Szakszervezete Hankó Balázstól

További béremelést vár a Színházi Dolgozók Szakszervezete Hankó Balázstól

A Színházi Dolgozók Szakszervezete hangsúlyozza, hogy a javasolt 30 százalékos emelést továbbra is fenntartják.
Hernádi Judit és lánya, Tarján Zsófi beszélgetése

Hernádi Judit és lánya, Tarján Zsófi beszélgetése

Hernádi Judit, Zsófi édesanyja, elmondta, hogy nem mindig tudta, hogyan támogathatja a lányát, amikor azt látta, hogy Zsófi érzékenyebb az ingerekre.
Miért ment szét az életünk, mikor mindketten szerettük egymást?

Miért ment szét az életünk, mikor mindketten szerettük egymást?

A Horn-fok, Péterfi András regénye egy partnerkapcsolat élveboncolása. Írhattam volna, hogy egy szerelem élveboncolása, de tévesen.
Gyulán csak ezzel az ablakba ragasztott lappal üdvözlik Krasznahorkai László Nobel-díját

Gyulán csak ezzel az ablakba ragasztott lappal üdvözlik Krasznahorkai László Nobel-díját

Krasznahorkai László közösségi oldalán posztolta ezt a képet, amelyen az épület lakói meleg üdvözletét küldik az írónak, egy fotóval és egy A4-lappal.
Gene Hackman kiváló festőművész és szobrász volt, és csodálatos a gyűjteménye: Matisse, Kandinsky, Rodin

Gene Hackman kiváló festőművész és szobrász volt, és csodálatos a gyűjteménye: Matisse, Kandinsky, Rodin

Gene Hackman életműve és gyűjteménye nem csupán a filmek rajongóinak, hanem a művészetek iránt érdeklődőknek is izgalmas.
Demeter Szilárd távozik a Közgyűjteményi Központ éléről

Demeter Szilárd távozik a Közgyűjteményi Központ éléről

A Közgyűjteményi Központ alá tartozó intézmények vezetői már régóta átalakítást és Demeter Szilárd távozását szerették volna elérni.
Bodrogi Gyula rangos nemzetközi életműdíjat kapott

Bodrogi Gyula rangos nemzetközi életműdíjat kapott

Bodrogi Gyula életműdíjat kapott a Törőcsik Mari Filmfesztiválon Bodrogi Gyula, Kossuth-díjas színművész, ismét nemzetközi elismeréssel gazdagodott: életműdíjat kapott a Torontóban rendezett III. Törőcsik Mari Filmfesztiválon....
A méhek tisztelettel érzékelik a vallásos képeket

A méhek tisztelettel érzékelik a vallásos képeket

Bár a méhek és az emberi vallás közötti kapcsolatot sokan csak egy különleges véletlennek tartják, a történet számos kérdést vet fel.
Ganxta Zolee: Tegnap este drága Édesanyám, Kassai Ilona az angyalok közé került

Ganxta Zolee: Tegnap este drága Édesanyám, Kassai Ilona az angyalok közé került

Kassai Ilona színészi pályafutása alatt a klasszikus és a kortárs műfajokban egyaránt maradandó nyomot hagyott.
Kinevezték a Csokonai Nemzeti Színház új igazgatóját

Kinevezték a Csokonai Nemzeti Színház új igazgatóját

Szeretné, hogy a Csokonai Nemzeti Színház a jövőben még fontosabb szereplővé váljon a magyar és nemzetközi kultúra világában.
Emma Thompson pontosan tudja, mi a különbség az ember és az AI által írt forgatókönyv között

Emma Thompson pontosan tudja, mi a különbség az ember és az AI által írt forgatókönyv között

Emma Thompson, aki a hagyományos kézírásos módszert kedveli a forgatókönyvek írása során, arról beszélt, hogy mély kapcsolatot érzékel a kéz és az agy között.
Harcsa Veronika nagy dobásra készül: az új lemez bemutatóját Vancsó Zoltán fotófilmje, a közönségben a Soharóza kórusa kíséri

Harcsa Veronika nagy dobásra készül: az új lemez bemutatóját Vancsó Zoltán fotófilmje, a közönségben a Soharóza kórusa kíséri

Harcsa Veronika: Bízom benne, hogy a szokásos esti streamelés helyett egyik este minket választanak majd a néző-hallgatók.
Különleges színházi élménnyel újranyit a Pécsi Harmadik Színház

Különleges színházi élménnyel újranyit a Pécsi Harmadik Színház

A Pécsi Harmadik Színház visszatérése nem csupán a színházi életben, hanem a város kulturális közösségében is jelentős mérföldkő.
György Péter 71 éves korában hunyt el

György Péter 71 éves korában hunyt el

György Péter a magyar művészettörténet, az avantgárd és a kortárs művészet elmélete és gyakorlata terén szerzett jelentős nemzetközi hírnevet.
Quentin Tarantino újra filmvásznon szerepel

Quentin Tarantino újra filmvásznon szerepel

Tarantino számára ez lesz az első jelentős szerep a Robert Rodríguez rendezte Alkonyattól pirkadatig (1996) óta.
Kiderült, mi okozta az Oroszországból visszavonuló Napóleon-hadsereg súlyos veszteségeit

Kiderült, mi okozta az Oroszországból visszavonuló Napóleon-hadsereg súlyos veszteségeit

Amikor Napóleon 1812 októberében elrendelte serege visszavonulását Oroszországból, az azóta is legendás katasztrófához vezetett.
Meghalt Pallai Péter

Meghalt Pallai Péter

Pallai Péter nemcsak a rádióban és a televízióban, hanem íróként is fontos szereplője volt a magyar kultúrával kapcsolatos diskurzusnak.
Hűtlenek – A mindent felforgató szex és szerelem áldozatai

Hűtlenek – A mindent felforgató szex és szerelem áldozatai

A Hűtlenek című darab a harmadik nagy Bergman-bemutató a Radnóti Színház történetében.
További cikkek