+ Film
Franciaország fölvállalta Dzsafar Panahi iráni rendező filmjének az Oscar-jelölését
Noha Dzsafar Panahi a kortárs iráni film egyik legnagyobb alakja, az Oscarért eddig soha nem versenyezhetett, hiszen Irán sosem jelölte őt.
Barbra Streisand megrázó búcsúja Robert Redfordtól
Barbra Streisand a legendás Így volt, úgy volt (The Way We Were, 1973) című filmben játszott együtt Redforddal.
Frida Kahlo gyerekkora animációs filmen a Cinemira Filmfesztiválon
A Cinemira nemcsak filmnézésre hív, hanem aktív részvételre is buzdít. A fiatalok készíthetnek saját animációs filmet.
Enyedi Ildikó levetítette a fának a róla készült, Velencében 6 díjat nyert új filmjét
Enyedi Ildikó: Nagyon különleges ez az este, mert ritka, hogy az ember ilyen módon térhet vissza a tetthelyre.
Robert Redford felejthetetlen marad
Robert Redford pályájának egyik legmaradandóbb öröksége a Sundance Filmfesztivál megalapítása.
Shakespeare és feleségének gyásza kisfiuk elvesztése után – A Hamnet nyerte a Torontói Filmfesztivál közönségdíját
A Hamnet diadala Torontóban azt jelzi, hogy Chloé Zhao ismét olyan filmet készített, amely képes mélyen megszólítani a közönséget.
Pálfi György új filmjét a torontói zsűri rendkívülinek nevezte, különdíjat nyert
Pálfi György rendíthetetlen elkötelezettsége az emberi lét tyúk szemszögéből való bemutatása egyedülálló víziót teremtett.
Megvan az Oscar-jelölt magyar film: az Árva
Az Árva idén szerepelt a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában, valamint a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon
A Cápa 50 éve majdnem megette Spielberget
Steven Spielberg mindössze 26 éves volt, amikor 1975-ben elkészítette a Cápát, amelyből végül az első amerikai nyári kasszasiker lett.
Donald Trump sárba tiporta Tom Hanks teljes személyiségét
Donald Trump amerikai elnök hétfőn saját közösségi oldalán támadta Tom Hanks színészt, akit “rombolónak” és “woke”-nak nevezett.
Ingyenes vetítések a Klasszikus Film Maraton programjában
A Budapesti Klasszikus Film Maraton nem csupán vetítésekről szól: a szervezők idén is több alkalommal ötvözik a mozit élő zenével.
Enyedi Ildikó: Ha egy kicsit lejjebb szállunk, már kevésbé leszünk magányosak
Enyedi Ildikó: Egy nevetés tulajdonképpen olyan pillanat, amikor az ember nem aprólékos logikával, hanem hirtelen megért valamit.
Enyedi Ildikó új filmje mindjárt 4 díjat is elhozott a Velencei Filmfesztiválról
A növények és emberek titkos találkozása – Négy díjjal indított Velencében Enyedi Ildikó új filmje, a Csendes barát.
Erotikusan túlfűtött az Üvöltő szelek első előzetese is
Megérkezett az első előzetes Emerald Fennell legújabb filmjéhez, amely Emily Brontë klasszikus regényét, az Üvöltő szeleket dolgozza fel.
Michael Jackson lánya kitálalt az apjáról készülő film hazugságairól
Paris Jackson kemény szavakkal illette a készülő Michael Jackson-életrajzi filmet, mondván: semmilyen formában nem vett részt a munkálatokban.
Ma este lesz Enyedi Ildikó 10,5 millió eurós filmjének a világpremierje
Ma este 21 órakor a 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában mutatják be Enyedi Ildikó új filmjét, a Csendes barátot.
Az 50 díjat nyert Nagymami szexuális élete is szerepel a Szlovén Filmnapok programjában
A 9. Szlovén Filmnapok három napja lehetőséget ad arra, hogy a magyar közönség közelebbről is megismerje Szlovénia filmtermését.
Woody Allen elmondta, milyen volt forgatni 27 éve Donald Trumppal
Woody Allen: Kamera előtt kifejezetten kellemes volt, nagyon profi és udvarias. Meglepett, hogy később a politikát választotta.
Graham Greene, a nagysikerű kanadai őslakos színész hosszú betegség után hunyt el
Graham Greene első szerepeiben olyan indiánokat alakított, aminek a valósághoz semmi köze, de az előrehaladás miatt eleinte elfogadta ezt.
Julia Roberts új filmje a lényegre tapintva heves vitákat váltott ki
Julia Roberts: Nem gondolom, hogy a film csak a régi vitát elevenítené fel, miszerint a nők egymás ellen vannak, vagy nem támogatják egymást.
Ingrid Bergman súlyos veszteségekkel kezdte az életét
Ingrid Bergman nemcsak filmen, hanem színházban is otthonosan mozgott: Párizsban, Londonban és New Yorkban is sikerrel szerepelt.
Emma Stone: Hiszek a földönkívüliekben
Emma Stone legújabb filmje, a Bugonia Yorgos Lanthimos rendezésében készült, és versenyprogramban mutatták be a fesztiválon.
Bruce Willis felesége új kommunikációt dolgozott ki férjével, és működik
Bruce Willis továbbra is nagyon mozgékony. Egészségileg nagyszerű állapotban van. Csak az agya hagyja cserben.
Az Onyx étterem szétverése és újranyitása
A budapesti Onyx étterem szétveréséről és újranyitásáról szóló film Akar Péter és Fatér Ambrus rendezésében készül.
Helen Mirren: Megtanultam anyám leckéjét, nem félek az öregedéstől
Helen Mirren: Elveszítesz bizonyos dolgokat, de másokat nyersz. Ez az élet természetes hulláma, amely több milliárd éve zajlik.
Pálfi György: Valódi tyúkokkal forgattunk, semmilyen trükköt nem használtunk
Pálfi György filmje az ókori görög tragédiák mechanizmusait idézi, és alapvető erkölcsi kérdéseket boncolgat.
Élő adásban bántalmazott férfi halála után nyomoznak
S francia államtitkára az X-en reagált az esetre: „Jean Pormanove halála és az őt ért erőszak teljesen iszonyatos.”
Sharon Stone keményen beszólt az új Elemi ösztön készítőinek
Sharon Stone: Ki kell ábrándítanom mindenkit, de Joe Eszterhas egy Walgreens gyógyszertárból sem tudná kiírni magát.
Quentin Tarantino a filmművészet egyik nagy kérdésére ad választ
Quentin Tarantino minden filmjének forgatókönyvét maga írta 1992-es debütálása, a Kutyaszorítóban óta.
Fliegauf Bence újravágta a Jimmy Jaguár című filmjét
Jimmy Jaguár egy démon, aki emberről emberre vándorol, és bosszút áll azokon, akik azt hiszik, hogy a törvény felett állhatnak.
További cikkek
