A ska zenei stílus, amely az 1960-as évek Jamaica-i zenei mozgalmából ered, eredetileg fúvós alapokra építkezett...
Megpróbáltam lágyítani zenei nyelvem sűrű »mikropolifóniáját«, hogy kevésbé szigorúvá, átláthatóbbá tegyem – írta Ligeti.
Lovasi András: Az albumot egyrészt magunknak csináltuk, illetve azoknak, akik a Kispál és a Borz előző lemezeit is ismerik.
Radics Béla 1982-ben, mindössze 36 évesen halt meg. A magyar rockzene történetének egyik megkerülhetetlen figurája volt.
Soňa Červená első sikereit szülőhazájában aratta, 1958-ban azonban az egykori Kelet-Berlin operaházához szerződött.
Magyarországon először mutatják be nyilvános koncerten és teljes egészében Olivier Messiaen monumentális, Madárkatalógus című művét
A kétnapos Kráter zenei esemény az elhagyott zalahalápi bánya hosszú távú hasznosításában is kulcsszerepet játszik.
Meghalt Hunyadi Károly, a Balaton zenekar egyik alapítója. A gyászhírt a zenekar közölte pénteken Facebook-oldalán. „Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy Hunyadi Károly,...
Radnóti Miklós Töredék: Oly korban éltem én e földön, / mikor az ember úgy elaljasult, / hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra...
Gülsen rendőrségi vallomásában "két ember közti tréfálkodásnak" nevezte a megjegyezést, és nem állt szándékában senkit megsérteni.
A Balaton történetében először bizonyosodott be, hogy a tóban jelen vannak különféle mikroműanyagok, ahogy a tengerekben.
Török Ádám énekest, fuvolistát, dalszerzőt május 12-én 13 óra 30 perckor kísérik utolsó útjára az Óbudai temetőben.
A panaszok szerint túl hosszan és túl hangosan játszottak a kakogavai pályaudvaron a közönség számára kitett zongorán az amatőr zongoristák
Itt a Librarius portálon pár héttel ezelőtt meséltem már, mit éltem át, amikor ablakot nyitottam az Azahriah-Galaxis közeledésének láttán.
Paulina: Csodálatos volt a gyerekkorom, elképesztően különleges a kapcsolatom anyukámmal és ez mindig is így volt.
Schuster Lóránt énekel a P. Mobil együttes 50 éves fennállását ünneplő koncerten a Papp László Budapest Sportarénában 2023. április 30-án.
Mísia hangja jól mutatja, hogy milyen magas követelményeket támasztanak ebben a műfajban az énekesekkel szemben.
Albumot készít a brit uralkodó jövő heti koronázásának zenei programjáról és a ceremónián elhangzó beszédekről a Decca.
Április 26-án új dallal tért vissza Bayer Friderika, az 1994-es Euróvíziós Dalfesztivál magyar képviselője, 4. helyezettje.
Csepregi Éva: Minden koncert végén úgy szoktam elbúcsúzni a közönségtől, hogy hallgassák a dalokat, mert bennük van lelkünk.
Dés László: Nem szeretnék csalódást okozni azoknak, akik vették a pénzt és fáradságot, hogy láthassák hallhassák új nagy produkciómat.
Kiadják Amy Winehouse naplóit és dalszövegeinek kéziratait. Az Amy Winehouse: In Her Words című könyv augusztus 29-én jelenik meg.
Harminchat évvel utolsó koncertje után visszatér a Frankie Goes To Hollywood, a nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb szintipop csapata.
Tokody Ilona kedvelt figuráit az Opera gondozásában megjelent, Réfi Zsuzsanna által lejegyzett Lélekhangon című könyvében is felidézi
Martin Grubinger gyakran összeesésig gyakorol a próbateremben, majd amint magához tér, rögtön ül is vissza a dobok mellé...
Az Oláh Kálmán Sextet ingyenes koncertet ad április 30-án, a Nemzetközi Jazznap programja szerint a Budapest Music Centerben (BMC).
Harry Belafonte Az 1940-es évek végén beiratkozott a német Erwin Piscator színiiskolájába, ahol osztálytársa volt Marlon Brando, Tony Curtis.
A pécsi Kodály Központban zajló est bevételét a sérült emberek önálló lakhatását támogató, épülő épületkomplexumra fordítják.