
Nagy László-emlékérme a 100 éve született költőnek
Az egyik legszemélyesebb és legidőtállóbb vers, amellyel Nagy László emlékét most felidézhetjük, a Ki viszi át a szerelmet.

Az egyik legszemélyesebb és legidőtállóbb vers, amellyel Nagy László emlékét most felidézhetjük, a Ki viszi át a szerelmet.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes bejelentette, hogy lemondja augusztus 10-re tervezett fellépését a 2025-ös Sziget Fesztiválon.

A Velencei Filmfesztivál Orizzonti (Horizontok) elnevezésű szekciójának zsűrijét Julia Ducournau francia rendező vezeti.

Woody Allen első regénye ősszel érkezik: neurotikus értelmiségi, balsikeres házasságok és egzisztenciális szorongás egy 160 oldalas szatírában.

A világ pedig vár – nemcsak a bejelentésekre, hanem arra is, hogy egyáltalán megnyílik-e a Tomorrowland 2025-ben.

Gandhi személyesen fogadta Clare Leightont is a londoni irodájában, és lehetőséget adott neki arra, hogy vázlatokat készítsen róla.

A lelet különlegessége nemcsak a mérete, hanem az is, hogy szinte bizonyosan a Mars felszínéről származik.

Julija Navalnaja nem vonta kétségbe Gergijev művészi kvalitásait, de a karmester nem független alkotó, Putyin politikai szövetségese.

Kapu Tibor kutatóűrhajós kedden biztonságban visszatért a Földre, és magával hozta a világűrben készült felvételeket.

Az erotikus mozaik a rendelkezésre álló információk szerint a Wehrmacht egyik századosához került a második világháborúban.

Peter Jackson a beszélgetés során megerősítette, hogy készül a The Hunt for Gollum című film, amelyet Andy Serkis rendez.

A Nyitott Porta Napok célja nem csupán a szórakoztatás: lehetőséget teremt a közvetlen kapcsolatfelvételre termelő és fogyasztó között.

A Jobb a vadonban megőrülni dokumentarista hangvételű történet két ikertestvérről szól, akik teljes elszigeteltségben, a civilizáció peremén élnek.

Egy hellenisztikus időkapszula a tenger mélyén – 2400 éves görög hajóroncsot tárnak fel Horvátországban a búvárok.

A tárlat egyedülálló párbeszédet teremt Barcsay Jenő és a német Gottfried Bammes művészeti anatómiát tanító professzor munkássága között.

A Bayreuthi Ünnepi Játékok évente mintegy 60 ezer látogatót vonz, akik a világ minden tájáról érkeznek, hogy részesei lehessenek az élménynek.

Művészet, tudomány, mesterség – Szunyoghy András „Anatómia” című életmű-kiállítása a Műcsarnokban októberig látható.

Kapu Tibor utazása a magyar űrkutatás történetének második emberes küldetése, 41 évvel Farkas Bertalan utazása után.

Géczi János író és képzőművész Elemek című kiállítása nyílik július 18-án a szegedi Reök-palota első emeletén.

Sophy Romvari már 2020-as esszéfilmjében is foglalkozott a családi örökséggel, amelynek narrációját az Oscar-díjas Szabó István vállalta el.

Trokán Nóra kiállítása új oldalról mutatja meg a színpadi világot. A „takarás csendje”, a szerep előtti átváltozás pillanatait.

A kormányhatározat értelmében 381 millió forintos támogatást nyújtanak a Hévízi Tófürdő egyik tavi felépítményének helyreállítására.

Harmincadik Krisna-völgyi búcsú július 25-én kezdődik: jubileumi ünnep a lelki béke és a természet ölelésében.

Meglepetés, mint kulcs a tanuláshoz: magyar kutatók új megközelítése a memória működéséről.

A milánói Scala döntése egy új irányvonalat jelez, amely nemcsak az öltözékről, hanem az intézmény méltóságáról.

Az idei London Pride útvonalát hat színpad szegélyezte, amelyek mindegyikén külön nagyszabású műsorok zajlottak nemzetközi sztárokkal.

Szombaton elkezdődött a 79. Avignoni Színházi Fesztivál, amely immár több mint hét évtizede a világ egyik legjelentősebb kulturális eseménye.

Július első hétvégéjén Marko Perković Thompson zágrábi koncertje a lóversenypályán valóságos tömegvonzó látványossággá vált.

Az a kérdés, hogy a HIP 67522 b csak ritka különlegesség, vagy egy sokkal gyakoribb, eddig rejtett kozmikus folyamat első ismert képviselője.

A zenei és táncos programok fokozatosan hozzák el a francia utcabál autentikus lüktetését.