Elhunyt 89 éves korában Spanyolországban Lucia Bose, az olasz neorealizmus ünnepelt filmcsillaga, aki Michelangelo Antonionival és Federico Fellinivel is forgatott. A színésznő...
A világjárványok évezredek óta végigkísérték az emberiség történetét, ám a 19. századi kolera volt az első, amelyet jól dokumentáltak – erről Fónagy...
Rudolf Pétert bízza meg a Vígszínház vezetésével Karácsony Gergely főpolgármester, aki a döntést Facebook oldalán tette közzé kedden. „A Fővárosi Közgyűlés nevében...
Eddig az itthon tartózkodást úgy tekintettem, mint egyfajta kényszerpihenőt. Ha nem sok is a pihenés, azáltal például, hogy nem kell közlekedni, az...
A Műcsarnok, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, a Várkert Bazár, a Budapesti Francia Intézet és több más kulturális intézmény jelentette be...
Szarvasok, mosómedvék, pulykák és más állatok kószálnak a világszerte elcsöndesedett, kiürült városok utcáin – írta meg a The Guardian a közösségi médián szaporodó...
Tucatjával állnak le világszerte a filmstúdiók a produkciók gyártásával. Egyebek mellett A kis hableány élőszereplős változatának és Ridley Scott történelmi kalandfilmjének forgatása...
Fiatalabb lehet a Ryugu, mint azt eddig feltételezték. A japán szakértők a Science című tudományos lapban mutatták be azokat az információkat, melyekre...
A tengerszint felett legmagasabban élő emlősre, egy egérfajra bukkantak kutatók az Andokban fekvő Llullaillaco rétegvulkán csúcsán. Jay Storz, a Nebraskai Egyetem biológusa...
Behavazott sziklák Kékestetőn 2020. március 22-én. MTI/Komka Péter
A Miatyánk-imádság közös elmondására szólította fel a világ keresztényeit az új koronavírus-fertőzés (Covid-19) teremtette helyzetben, időpontként március 25-én déli 12 órát jelölve...
Az MTVA Archívum több száz hangoskönyvet, köztük meséket, kötelező és ajánlott olvasmányokat, valamint rádiójátékokat tesz ingyenesen hallgathatóvá, hogy a koronavírus-járvány idején megkönnyítse...
A Nyelvtudományi Intézet (MTA Kiválósági Intézet) elkészítette az Országos Mentőszolgálat koronavírus-tájékoztatóját jelnyelven.
A francia egészségügyi minisztérium engedélyezte az elsősorban maláriaellenes hatóanyag, a klorokin tesztelését az új típusú koronavírus esetében – erősítette meg vasárnap Olivier...
Meghatározatlan időre elhalasztja a Disney a régóta várt Fekete özvegy című képregényfilm forgalmazását a koronavírus-járvány terjedése miatt. Számos szuperprodukció, köztük az Avatar,...
Felöklendezett véres „csókkal” kötnek barátságokat a vérszopó denevérek – derült ki egy új tanulmányból. A tudósok szerint az általuk megfigyelt viselkedésnek nagy...
Sötét időszaknak nevezte az új típusú koronavírus-fertőzés miatt kialakult helyzetet Ferenc pápa a La Stampa című olasz napilapnak nyilatkozva pénteken. Úgy ítélve...
A Nemzeti Filmintézet (NFI) összesen 90 irodalmi adaptáció, történelmi film, ifjúsági, rajz-, mese- és dokumentumfilm ingyenes online hozzáférésének biztosításával járul hozzá a...
Sikerült meghatározni a koronavírus teljes genetikai kódját, ami fontos a további hazai és nemzetközi kutatások elősegítésére – közölte a Pécsi Tudományegyetem (PTE)...
Elindult a debreceni önkormányzat kulturális intézményeinek közösségi média-aktivitását összefogó és támogató Facebook-oldal, a DekulT – közölte a városháza sajtószolgálata. Közleményük emlékeztet rá:...
Április végéig lemondanak a vendéglátóiparból származó gépzenei és élőzenei jogdíjaikról a szerzők, előadók és kiadók. Az országos járványügyi veszélyhelyzet idején a még...
A szerte a világban 50 millió emberéletet követelő, 1918. évi spanyolnátha-járvány referenciaként szolgál a modern pandémiákhoz (több földrészre kiterjedő járvány), de segíthet-e...
Elhunyt Kruza Richárd lengyel származású dzsessz zeneszerző, vibrafonos, zongorista, a Zeneakadémia jazz tanszakának korábbi tanára. A több mint ötven éve Magyarországon alkotó...
Idén húszan kapják meg a Radnóti Miklós költőről elnevezett antirasszista díjat, a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napjára, március 21-re tervezett díjátadót...
Hajléktalanokat helyeznek el a koronavírus terjedése miatt jelenleg kihasználatlan cannes-i fesztiválpalotában – jelentette be pénteken David Lisnard, a dél-franciaországi kisváros polgármestere a...
Ősi kontinens egy elveszett darabját találták meg Kanada északi részén. Kutatók a kanadai Baffin-szigetről származó gyémántbányászati minták rostálása során bukkantak az észak-atlanti...
Virágzó erdélyi hérics (Adonis transsylvanica) a Körös-Maros Nemzeti Park területén, Csorvás közelében 2020 március 18-án. Az erdélyi hérics a magyar flóra egyik...
Becslések szerint a Színházi Dolgozók Nemzetközi Szövetségének (IATSE) 150 ezer tagja közül mintegy 120 ezren maradnak munka nélkül a koronavírus-járvány miatt. A...