+ Tudomány

Két héten belül kiderül, hogy a malária gyógyszere, a klorokin elpusztítja-e a koronavírust

Olivier Véran

A francia egészségügyi minisztérium engedélyezte az elsősorban maláriaellenes hatóanyag, a klorokin tesztelését az új típusú koronavírus esetében – erősítette meg vasárnap Olivier Véran tárcavezető.

A klorokint elsősorban maláriás betegségek megelőzésére és kezelésére használják, és egy hónapja megosztja a francia orvostársadalmat az a kérdés, hogy hatékony lehet-e a Covid-19 fertőzés kezelésében is.

„Didier Raoult marseille-i professzor és már mások is dolgoznak vele, mindennap beszélek velük”

– mondta az orvos végzettségű miniszter az LCI hírtelevízióban, jelezve, hogy Franciaország két hét múlva biztos eredményeket tud felmutatni a klorokin hatásait illetően.

„Mindent meg kell mozdítanunk, hogy igazoljuk a hatékonyságát. Ha bebizonyosodik, akkor mindent megteszünk, hogy a franciák haladéktalanul hozzáférhessenek. Két hét múlva biztos adataink lesznek. Ez esetben ki fogok állni a franciák elé nyilatkozni”

– tette hozzá.

Olivier Veran ugyanakkor óva intett a csodavárást illetően.

„Nem lenne felelős addig kezelésről beszélni, amíg ez hivatalosan nem bizonyított”

– hívta fel a figyelmet.

A francia egészségügyi kutatóintézet, az Inserm vasárnap európai szintű tesztelést indított Discovery néven, amely négy terápiát tesztel a koronavírus-fertőzés kezelésére, köztük a klorokint. Belgiumban, Hollandiában, Luxemburgban, az Egyesült Királyságban, Németországban és Spanyolországban összesen 3200 fertőzött, Franciaországban pedig nyolcszáz, Covid-19 fertőzéssel kórházban ápolt beteg vesz részt a tesztelésben.

„Először öt francia kórházat vonunk be (a párizsi Bichat kórházat, valamint Lille, Nantes, Strasbourg és Lyon egy-egy kórházát), majd további intézmények is, legalább húsz, vesz részt a programban”

– mondta a miniszter.

Sokak azonban nem szeretnék megvárni a tesztelés eredményeit, miután a marseille-i professzor saját állítása szerint már többeket meggyógyított a terápiával.

A tesztelés bejelentése előtt néhány órával Christian Estrosi, Nizza polgármestere – aki fertőzöttként otthoni karanténból irányítja a dél-franciaországi várost – bejelentette, hogy a helyi kórházban már klorokinnal kezelik a koronavírusos betegeket, és ő maga is ilyen kezelés alatt áll.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top