Pindroch Csaba idén nyáron többször is fellép a 11 éves Kultkikötő különböző helyszínein. Segítség! Megnősültem! című darabja Balatonföldváron debütált, augusztusban pedig a Mr. és Mrs., valamint a Ne most, drágám! című komédiákban találkozhat vele a fesztivál közönsége. De vajon mit gondol a kritikus hangokról, kinek ad leginkább a szavára és milyen álmokat dédelget még? Pindroch Csabával beszélgettünk új darabjairól, kultkikötős élményeiről és arról, mi lett volna, ha nem jelentkezik harmadszorra is a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Interjú.
– Június 24-én volt a Segítség! Megnősültem! című egyszemélyes komédiád ősbemutatója. Hogyan fogadta a darabot a közönség?
Óriási szeretettel, minden álmom így valósuljon meg! Hatalmas élmény volt. Alapvetően azoknak szól a darab, akik hozzám hasonlóan több éve házasságban élnek, számukra ugyanis már ismerősek lehetnek az előadásban szereplő helyzetkomikumok. Az ősbemutatót megelőzte egy főpróba, ami borzalmasan sikerült. 17-18 éves fiatalokból állt a közönség. Sokat tanultam abból, ahogy ők reagáltak.
– Miért, hogy reagáltak?
Sehogy.
– Ezt ilyenkor hogyan kezeled?
Soha életemben nem voltam még ilyen helyzetben. Ez a szituáció mindig rémálmaimban jelent meg. A színház alapvetően a partnerségről szól: a színész a társával beszélget. Egy önálló estén más a helyzet, ilyenkor a közönséggel kell kommunikálni, fontosak a nézők visszajelzései. A főpróbán olyan fiatalokból állt a közönség, akik egész nap dolgoztak. Nem velük volt a probléma, hanem azzal, hogy nem egyes szám első személyben kezdtem el mesélni a történetet. Ha én ülök lent a nézőtéren, én is fejcsóválva néztem volna az előadást. Mélyhalál volt. Lemehettem volna a színpadról, de tisztelettel, becsülettel végigcsináltam az előadást. Irgalmatlan meló volt. Olyan, mint egy kőkemény erőnléti edzés a versenyszám előtt.
Nagyon mélyről nagyon magasra repült az előadás, és szeretnénk, ha még magasabbra repülne.
A darabot a Thália Színházban is előadjuk majd havonta három alkalommal. A premier október 29-én lesz a Mikroszínpadon.
– Nem mindenki szeret egyedül színpadra lépni. Kihívásként fogtad fel?
Okozott nyomást, de pont ezt kerestem.
Szerettem volna egy olyan megmérettetést, ahol senkire nem tudom kenni sem a sikert, sem a sikertelenséget. Eddig meg is kaptam mind a kettőt.
Mivel én vagyok a Segítség! Megnősültem! producere is, ezért nyilván piaci szempontokat is szem előtt kellett tartanom . Olyan témát kerestem, ami érdekli az embereket, de nem stand-up és nem is pszichológiai előadás. A kettőt szerettem volna ötvözni, elcsenni és felvonultatni az erényeiket.
– Augusztus 5-én a Mr. és Mrs.-t adjátok elő feleségeddel Balatonbogláron. 5 éve fut a darab. Belülről nézve mennyiben változott, formálódott az előadás az indulása óta? Nyilván kettőtök kapcsolata is komoly hatást gyakorol rá.
Az első 2-3 évben a Mr. és Mrs. mellett 10-12 darabban játszottam, ezek közül 10 vagy főszerep, vagy nagyon fajsúlyos szerep volt, ezért tréningben voltam. A feleségem csak akkor tért vissza a színpadra. Attól féltem, hogy figyelmetlen, türelmetlen leszek, és az is lettem. A feleségem viszont figyelmes és türelmes volt, úgyhogy megoldódott a probléma. Onnantól, hogy fellépünk a színpadra, Linda már nem a feleségem, hanem egy partner. Sokáig azonban nem a partneremre összpontosítottam, hanem társproducerként azt figyeltem, hogyan fogadja a közönség a darabot. Ez sok visszafojtást okozott nekem, de körülbelül 2 éve sikerült teljesen hátrahagynom a produceri látásmódomat. Elkezdtem a partneremmel játszani, aki nem mellesleg a feleségem. Ennek köszönhetően sokkal mélyebb lett a darab, miközben nem veszített a humorából sem.
– Ilyen tekintetben hazavittétek a munkát? Próbáltátok otthon a Mr. és Mrs.-t?
Egyáltalán nem. Nem szerettük volna, hogy ez otthon is téma legyen. Egy színész otthon mindig elkezd panaszkodni a hülye rendezőről és a hülye partneréről, mi viszont együtt mentünk haza, így nem volt mit panaszkodni. Ráadásul olyan fáradtak voltunk a reggel 9-től 5-ig tartó próbák után, hogy semmi kedvünk, erőnk nem volt otthon a szöveget gyakorolgatni. Szerencsésen le tudtuk választani a darabot a magánéletünktől. Még legalább 5 évig szeretnénk játszani az előadást.
– Augusztus 12-én a Ne most, drágám! című vígjátékot adjátok elő a Veres1 Színház társulatával. A darabra általában villámgyorsan elfogynak a jegyek. Szerinted minek köszönhető ez a népszerűség?
Amikor a Thália Színházba kerültem, a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című darabban kaptam meg első főszerepemet. A Ne most, drágám! is egy hasonló előadás. Ezeket az „öregedő férj félre akar lépni” típusú darabokat zseniálisan megírták. Az instrukciókat olyan komolyan leírták, hogy én jogdíjat kérnék értük, ha az én tollamból származnának. Ha jó a fordítás, a színészeknek semmi mást nem kell tenniük, mint betartani az írói instrukciókat. Nem elvenni szeretném a Ne most, drágám! sikerét, de tudni kell, hogy ezzel tutira megy a társulat. Én már csak 5-6 lekötött előadásban játszom Arnold Crouch szerepét, a vidéki fellépések mellett ugyanis nem fér bele az időmbe.
– Régóta fellépsz a Kultkikötő eseményein. Milyen emlékek kötnek a fesztiválhoz? Emlékszel például a legelső kultkikötős fellépésedre?
A Mulatság volt az első fellépésem a Kultkikötőn Menszátor Héresz Attilával és Nagy Viktorral. Egy főiskolai vizsgaelőadást újítottunk fel. A produkció nem sikerült igazán jól, de a találkozás fantasztikus volt. Nagy Viktorral azóta lett szállóigénk a darabban hallható „Lesz mulatság!” felkiáltás. Pont a napokban olvastam egy interjút Lovas Rozival, aki a Kultkikötő kapcsán kiemelte Nagy Viktor (a Kultkikötő igazgatója – a szerk.) legendás vendégszeretetét. Elgondolkoztam ezen, és Viktor tényleg úgy fogja fel, hogy a társulatok vendégségbe mennek a Kultkikötőbe, ahol mindent megkapnak. A közönség meg pláne, hiszen értük csináljuk az egészet.
Viktor jó barátom, róla tényleg el lehet mondani, hogy nemcsak alkot a deszkákon, de építi is deszkákat.
Eljutottunk oda, hogy rangnak számít, ha valakit meghívnak a Kultkikötőbe.
– Korábban említetted, hogy egy időben különösen fontosak voltak számodra a közönség visszajelzései, és sok időt töltöttél a kommentek olvasásával. Ez mennyire változott meg?
Másfél éve rádöbbentem, nem szabad, hogy zavarjon, mit írnak rólam a fórumokon. Mindenképpen megzavarnak ezek a reakciók.
Saját magunk szórakoztatására kell játszani, természetesen a legkomolyabb odafigyelés és koncentráció mellett.
Nem befolyásol a közönség véleménye. Nem is szabad, hogy befolyásoljon, mert az visszavesz a munkámban.
– Mi a helyzet a nagybetűs szakmával? A színésztársak, rendezők véleményére mennyire adsz?
Megvannak azok a kollégák, társulati tagok, akiktől jólesik a dicséret, és akiknek a negatív kritikáikat is elfogadom, átgondolom. Ők tudják, hol járok és merre tartok.
A kritikus véleménye nem érdekel, aki ötévente leírja, hogy hagyjam abba a pályát, mert az apró fejemmel, a kukorékoló hangommal és a nyakigláb termetemmel alkalmatlan vagyok színészetre.
Ezt valaki szó szerint leírta. Amikor megláttam az illetőt, tudtam, hogy nem kell komolyan vennem ezeket a személyeskedéseket.
– Nem mondtál neki semmit, nem reagáltál?
Nem, egyáltalán nem. Több évem, talán egy évtizedem is ráment a folyamatos megfelelési kényszerre, de rájöttem, hogy fölösleges erre energiát pocsékolni.
Az embernek tisztességgel kell művelnie a munkáját. A legnagyobb díj, ha hagyják játszani a színészt.
– Egy interjúban mesélted azt a történetet, amikor fiatalként több száz forinttal a zsebedben sétáltál az utcán, és azt tervezted, hogy este elbulizod a pénzt. Végül inkább jelentkeztél belőle a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahonnan előtte kétszer is kirúgtak. Azt mondtad, ez sorsdöntő lépés volt karriered szempontjából. Vajon mi lett volna, ha azon a délutánon másképp döntesz?
Fogalmam sincs. Előtte 8-10 munkakörben dolgoztam. Voltam például újságkihordó, segédmunkás, szállodaportás. Ha akkor másképp döntök, akkor valószínűleg az üzleti szférában helyezkedek el, és lehet, hogy nem dolgoznék színházban.
Jó döntés volt, hogy azt a nyolcszáz forintot akkor csekkre fizettem be, nem pedig az alkohol adójára.
– Olyan sikeres filmekben tűntél fel, mint a Kontroll és a Valami Amerika. Játszol színházban, és biztos családi háttér áll mögötted. Ezek után van még be nem teljesült álmod?
Mindenképp le szeretném futni a maratont. Ha sikerült, akkor az Ironman versenyen is szeretnék elindulni. Ezen kívül le akarom tenni a cigit. Tehát fontosnak tartom a test és a lélek harmóniáját, az egészséget. A többi terhemet a közelmúltban elhajigáltam.
A Kultkikötő programjai egész nyáron várják a felnőtteket és a gyerekeket Balatonföldváron, Fenyvesen, Siófokon és Bogláron.
