Hatszáznegyvenkét évvel ezelőtt Aachen polgárai kitódultak házaikból az utcára, és kontrollálhatatlanul elkezdtek pörögni és vonaglani. Ez volt az első tömeges táncőrület vagy más néven choremania, ami a következő években több városban is megismétlődött.
A kutatók a mai napig nem tudják megmondani, mi okozta a tébolyt, ami a teljes kimerültségig hajszolta az embereket. A Németország területén korábban Szent János-táncnak nevezett jelenséget az aacheni esetnél kisebb mértékben, de már korábban is észlelték. 1832-ben megjelent Táncőrület, egy népbetegség a középkorban című könyvében Justus Friedrich Karl Hecker a következőképp írja le:
Megfogták egymás kezét és körbe álltak, és úgy tűnt, teljesen elveszítik az uralmat az érzékeik felett. Nem törődve a bámészkodókkal órákon át megállás nélkül táncoltak egymással vad delíriumban, míg kimerültségükben földre nem rogytak.
A „betegség” átterjedt Liege-re, Utrechtre, Tongres-ra és más németalföldi városokra is a Rajna-folyó mentén. Később a Szent János-táncra már Szent Vitus-táncként, majd csak egyszerűen csak vitus táncként hivatkoztak – amit azóta a rheumás láz során kialakult hiprekinetikus mozgászavarra használnak. A középkorban az egyház álláspontja szerint táncolókat az ördög szállta meg, vagy egy szent átkozta el őket. Ezzel szemben például Itáliában, ahol tarantizmusnak nevezték, pókcsípéssel hozták összefüggésbe.
Egy modernebb magyarázat szerint egy a rozson tenyésző gomba toxinja volt felelős az őrületért. A rozson tenyésző Claviceps purpurea ugyanis képes hallucinációkat, görcsöket okozni (ergotizmus). Ugyanakkor, ahogy arra Robert E. Bartholomew egy cikkében rámutatott, nem mindegyik érintett térségben fogyasztottak rozst. Ráadásul a dokumentált esetek sem mindig esős időszakban következtek be, amikor a gomba tenyészik.
Egy másik hírhedt eset volt az 1518-as strassbourgi tánctéboly. A fennmaradt források szerint Frau Troffea egy júliusi napon elkezdett táncolni, majd egy hónapon belül mintegy négyszázan csatlakoztak hozzá, és táncoltak a teljes kimerültségig. A helyzeten csak rontott, hogy egy helyi notábilis úgy gondolta, az a legjobb, ha kórságot kirázzák magukból az emberek, így dudásokat és dobosokat fogadott fel, hogy ők szolgáljanak talpalávalóul az őrülettől vonaglóknak – írja John Waller.
Waller feltételezése szerint ugyanakkor 1374-ben a Rajna mentén pestisjárvány tombolt, így az ott élők olyan erős pszichológiai nyomás alatt éltek nap mint nap, hogy egyik pillanatról a másikra képesek voltak mintegy transzállapotba kerülni, amit a tömeghisztéria válthatott ki.
Megnyugtató válasz egyelőre nem született a tánctéboly rejtélyére, így a középkorászoknak még bőven van min gondolkodniuk.
