Június 21-én a Kieselbach Galériában alaposan felforgatták a klasszikus irodalmi kiállításról való elképzeléseinket a szervezők. Az Élő búcsú című tárlattal Juhász Ferenc költőnek állítanak emléket formabontó módon: az életmű hagyományos bemutatása helyett a kiállítás inkább a művész világát hivatott bemutatni, mindezt képzőművészeti alkotások formájában.
A tárlat első termében Juhász művészbarátja, Csernus Tibor festő ikonikus portréja fogadja a látogatót, de a szoba nagy része Hantai Simon képekkel van tele.
A világhírű képzőművész és a 20. század második felének egyik legnagyobb magyar költője gyerekkori barátok voltak. Hantai 1922-ben, míg Juhász 1928-ban született, mindketten Biáról indultak és eltérő utakon ugyan, de párhuzamosan futott az életük és karrierjük.
A közös élményekről a költő lánya, Juhász Anna is beszélt:
Simon volt az első, aki biztatta édesapámat az írásra, ő vezette be a Képzőművészeti Főiskolára, ő vitte először operába, ő mutatta be a barátainak. Simon mindenben segítette édesapámat. Az ő barátságuk a halálukig tartott.
Hantai 1948-ban emigrált és Franciaországban élte le az életét, de a két barát ezután is tartotta a kapcsolatot. Minden vasárnap hívták egymást, de a Juhász család gyakorta látogatta a Párizsban élő sikeres művészt, akire a költő lánya amolyan második apaként tekintett. Juhász Anna kitért arra is, hogy Hantait mennyire hamar érték az első sikerek:
Óriási dolog volt, hogy már az elején elismertnek számított, az első lakását az államtól kapta meg pár képért cserébe.
Kieselbach Tamás galériatulajdonos felhívta a figyelmet arra, hogy érdekes azzal szembesülni, hogy mi lett azzal, aki Magyarországon maradt és mi lett azzal, aki elment.
Míg Hantai alkotásaira korán fogékony lett a párizsi művészeti szcéna, addig Juhász azokban a ’60-as, ’70-es években hozott létre termékeny életművet, mikor a politikai determinizmus határozta meg az életet. Az öntörvényű alkotó és az akkori hatalomnak végig ellentmondásos maradt a kapcsolata: Juhász úgy érvényesítette tehetségét, hogy közben nem volt hajlandó morális alkukat kötni.
A kiállítás központi tengelye egyértelműen ez a barátság, mely egy Hantai-Juhász installációban csúcsosodik ki, ahol a közös gondolkodás és közös munka kerül terítékre. A galéria mennyezetéről a Juhász-versekben sokszor felbukkanó sárga rózsák lógnak, melyek alatt Hantairól szóló Juhász-művek, illetve olyan kötetek találhatóak, melyeknek borítóján a világhírű festő képei szerepelnek.
A tárlat kétségkívül a Hantai-képek miatt is nagyon erős, ráadásul az alkotások kétharmadát hazai közönségnek még soha nem mutatták be. A kiállítás többi termét is igyekeztek úgy kialakítani, hogy a néző olyan tárgyakkal és képekkel találkozzon, melyekkel még soha. A szervezők közösen találták ki a helyszínek tematikáját, majd ezeket képi formába öntötték. A galériában megidézték az otthont, a barátságot, az emlékművet, valamint létrehozták az úgynevezett Búcsú termet is, ahol személyes gondolatainkat írhatjuk fel, így üzenve a tavaly elhunyt költőnek.
Molnos Péter művészettörténész, a kiállítás kurátora kezdetben szkeptikus volt és nehezen képzelte el, hogy képzőművészeti galériában hogyan fog megszólalni egy írói életmű. A kezdeti kétségeket a végén elégedettség váltotta, és Molnos úgy gondolja, hogy a kiállításban mindenki megtalálja azt, amiben örömét leli.
Képzőművészet iránt érdeklődő ember szemében is nagy élmény, érzelmileg is átélhető, és aki az irodalom felől közelíti meg, az is megtalálja, amit szeretne.
A szavak emberének, a költőnek nem akármilyen képzőművészeti alkotásokat keresztül ismerhetjük meg a világát: több mint negyven, eddig sosem látott Hantai Simon festmény, sosem látott Nagy László festmény, rajzok, Ferenczy Béni előkerült és ritkán látott alkotásai, Kassák Lajos sosem látott montázsa és egyéb izgalmas tárgyak segítenek abban, hogy Juhász Ferenc élete kibontakozzon a galéria falain.
Az Élő búcsú még egy hónapig látható a Kieselbach Galériában.
A tárlatot Spiró György író és Fehér László festőművész nyitotta meg.
