A Drory Izraeli-Magyar Könyvtárat Dávid Drory magyar származású újságíró emlékére alapította az Izraelben bejegyzett Jewish Reader Ltd. A magyar nyelvű kulturális programoknak is otthont adó, Tel-Aviv givatayimi részén lévő lakáskönyvtár rangját jelzi, hogy – többek között – Dessewffy Tibor, Hammer Ferenc, Hegedűs István, Nyáry Krisztián és Ungvári Tamás is járt már ott előadóként. A Drory megteremtője, gazdája, motorja, Nagy Gabi úgy véli, aki mecénás akar lenni, annak félre kell tennie a pénz kérdését. Izraelben, egy Heller Ágnes-est est után beszélgettünk.
– Hogyan lettél a magyar kultúra mecénása Izraelben?
– Magyarországon volt már ,,priuszom” ezen a téren. Több mint tíz éve létezik egy zsidó kulturális alapítvány, a Diaszpóra, és voltak nonprofit alapú újságaim is, de hat éve, amikor kijöttem Izraelbe, nem gondoltam, hogy magyar ügyekkel fogok foglalkozni; lesz beleszólásom bármibe is. A magyar kultúra ápolásának vannak hagyományai Izraelben, nagy elődeim például Gondos Sándor és a felesége, Margalit, akik 1947-ben létrehozták Haifán a magyar könyvtárat és könyvesboltot [erről bővebben ITT – a szerk.], és Tel-Avivban is működött egy kis könyvtár. Ezeknek évekkel ezelőtt nagy létjogosultságuk volt. Az új generációknak már nincs igazán igényük arra, hogy könyveket vegyenek vagy könyvtárba járjanak, mert ott az internet, de a 80-90 éveseknek még mindig fontos. A soá után Izraelbe települt zsidóság kulturális színvonalára jellemző, hogy eleve négy-öt nyelvtudással érkeztek, mindemellett a magyar szó, a magyar irodalom a mai napig annyira fontos nekik, hogy képesek felgyalogolni a negyedik emeletre egy-egy könyvért. Ez motivált, úgyhogy amikor Magyarországról jöttem haza, folyamatosan hoztam magammal a legfrissebb könyveket, leginkább zsidó irodalmat, zsidó fordításokat, de mást is. Timi lányom, aki félig-meddig már szintén Izraelben él, ugyanúgy mázsaszámra hozza a könyveket. Az útiköltségünk java részét nem a saját repülőjegyünk összege teszi ki, hanem a túlsúly ára, amit a könyvekért fizetünk. (Nevet.)
Végül olyan mennyiségű könyv gyűlt össze, hogy arra gondoltam, ebből már létre lehetne hozni egy lakáskönyvtárat. Öt évvel ezelőtt költöztem a jelenlegi lakásba. Elég nagy volt a tér, bútorunk alig volt, de könyvünk rengeteg, gondoltuk, könyvekkel fogjuk berendezni a lakást. Aztán továbbgondoltam: jó, hogy vannak könyvek, de ez önmagában kevés ahhoz, hogy eljöjjenek ide, próbáljuk meg összekapcsolni olyan kulturális eseményekkel, találkozókkal, amelyekre bejön a közönség. Minthogy szinte üres volt a lakás, hellyel tudtuk kínálni a vendégeket, kényelmesen lehetett beszélgetni, enni-inni is. Akkoriban éppen Izraelben járt Heller Ágnes, akit előtte is ismertem, és eljött hozzánk sábeszkor vacsorára. A legkisebb szoba tele volt könyvekkel, de még polcon sem voltak, és mondtam Áginak, hogy én bizony könyvtárat fogok itt csinálni. Ő meg azt mondta: Gabikám, azért ennél több könyv kellene egy könyvtárba (nevet), de rögtön felkarolta az ötletet, és sokat tett hozzá az azóta találkozóknak is otthont adó kulturális bázisunkhoz.
– Ma már nem lehet panasz a könyvmennyiségre. Mekkorára duzzadt a könyvtár és hogyan?
– Először csináltunk egy Facebook-oldalt, aztán elkezdtük hirdetgetni, és ránk zúdult több ezer kötet. Mivel jóban voltunk a nyomtatott Új Kelettel, minden héten megjelent ott egy könyvajánlónk, amit Timi írt. Olyan könyveket ajánlottunk, amiket meg lehetett rendelni, venni, vagy el lehetett olvasni a könyvtárban. Újdonságnak számított, hogy van egy Drory Izraeli-Magyar Könyvtár, és egyszer csak hirtelen, varázsütésre nagyon sokan kezdtek hívni, hogy könyvet rendeljenek vagy kínáljanak. A nagykövetség is ránk kapott. Hihetetlen mennyiségű könyv és elképesztő kulturális örökség jött be.
Megmenekültek olyan hagyatékok, amelyeket az örökösök, akik már nem tudnak magyarul, kidobtak volna.
Mindenből van, amit az elmúlt hatvan-hetven évben kihoztak ide: könyvritkaságok, régi izraeli és magyarországi irodalom. El voltam ájulva. Minden száz könyv között találunk három-négy nagyon értékeset, amiből még nincs példányunk. Van vagy hatezer könyvünk, és bejövetelre vár még több ezer.
A Yad Vashem többször is keresett minket, hogy föl akarják számolni a magyar nyelvű köteteiket, mert nincs hová tenniük őket, hozzuk el.
Folyamatban van, hogy a Yad Vashemet ilyen szinten mentesítjük, miközben próbáljuk feldolgozni a még dobozokban lévő állományt. Kisebb vidéki idősotthonok kértek tőlünk könyveket, csak hát oda el kell szállítani őket.
Tízezer könyvet be tudnánk fogadni, de ehhez még polcozni kellene, és közben persze szelektálni. Csinálnunk kell egy számítógépes programot, egyrészt a rendszerezés miatt, másrészt, mert szeretnénk digitalizálni a legfontosabb könyveket. Gyűjtjük az Új Kelet és más tel-avivi magyar kiadók anyagait, mert nagyon értékesek. Az Arábiai Lawrence-sorozatot [a szerzőről bővebben ITT – a szerk.] például mindenképpen szeretnénk bárki számára elérhetővé tenni.
– Miből finanszírozzátok mindezt?
– Napi tíz-tizenkét órát dolgozom egy pénzügyi jellegű cégnél, relatíve jól keresek, és azt a bevételét próbálom a kulturális tevékenységünkbe beforgatni.
Nem vagyok gazdag, (csak ahhoz képest, mint voltam Magyarországon), de nagyon fontos nekem a kultúra.
Amikor olyan a helyzet, például a jeruzsálemi könyvkiállítás idején, amit tavaly magyar részről szintén mi rendeztünk, és ami egy kisebb vagyonba kerül, évekre szóló hiteleket kell felvenni. Az összes könyvtár azért szűnt meg, mert nem volt rá pénz. Mi megpróbálunk több szálat összefogni, és piaci alapon is működni. Izraeliesítettük a pesti Diaszpóra Alapítványt, bejegyeztettünk egy céget, a Jewish Readert, és azon keresztül kezdtünk el online szinten mozogni a könyvtárral és az Újkelet.live újsággal is. Vannak olyan próbálkozásaink, amelyekből mint üzleti vállalkozásokból származhat annyi profit, amiből erre is jutna. Másképp nem működik. Magyarországon senki nem támogatna minket, sőt szóba sem állnának velünk, oké, igazuk is van, nincs közük hozzá, ez Izrael. De Izraelben sem könnyű.
– Gondolom, mint Magyarországon edződött kulturálisprojekt-gazda könnyebben birkózol meg a nehézségekkel.
– Tényleg hasznomra vált, hogy Magyarországon, a Diaszpórán keresztül kezdtem kitanulni a nonprofit szakmát. Nagyon tanulságos volt. Tudom, hogyan kell megírni egy alapító okiratot, hogyan kell bejegyeztetni egy alapítványt, mi ennek a pályázati, könyvelési háttere. Nekem mindig valami kultúra, irodalom kellett, és próbáltam a pályázati lehetőségekhez mérten úgy – ingyenes – újságot csinálni, hogy még beleférjen a keretbe. Létrehoztam egy lapot a prevencióról, ami akkor újdonságnak számított, kaptunk is rá pénzt rendesen. Olyan újságírókkal csináltam, akik kezdők voltak, és máshol nem kaptak cenzúrázatlan lehetőséget.
Nálunk szabadon lehetett írni.
Szereztünk támogatást egy Eufória nevezetű kiadványra, ami az akkor nekünk még friss EU kulturális átjárhatóságáról szólt. Környezetkímélő módon csomagolópapírra nyomtattuk. Ezek jó edzések voltak. Izraelben is az a helyzet, hogy lehetsz szép is, okos is, jó is, de a kapcsolatokon múlik minden. Végül is nincs ezzel baj, mert arra biztosan ráébreszt, hogy mit akarj, illetve arra, hogy mit ne akarj. Sokszor hallottam már, hogy minek az a sok könyv, csak porfogók, de – bár elismerem az e-bookok létjogosultságát –
nem tudom elképzelni az életemet nyomtatott könyvek nélkül, tehát amíg én élek, addig ez a könyvtár is élni fog.
És mindent, amit a zsidó kultúra terén meg lehet teremteni, megpróbálunk kihozni a Jewish Readerből.
– Hozzátok kötődik az Izraeli-Magyar Filozófustársaság is. Mi célból hoztátok létre?
– Az Izraeli-Magyar Filozófustársaságot egy évvel azután alapítottuk, hogy nálunk járt Heller Ágnes – aki azóta is a fővédnökünk. Veres Zoltánnal találtuk ki, ő itt él Izraelben, és szakmai téren nagyon sokat segít.
Azért hoztuk létre a társaságot, hogy a diaszpórában élő zsidó értelmiségnek, nem csak a filozófusoknak, legyen kapcsolata egyrészt Izraellel, másrészt az izraeli magyarsággal.
Eleinte nem gondoltam, hogy ilyen szinten ki tud bontakozni. A megalakulás keretében Ágié volt az első nagyobb fellépés, amikor is a nem létező csilláron is lógtak. Az akkor megjelent könyve lett volna a téma, de nem lehetett róla beszélni, mert az emberek úgy ki voltak éhezve, hogy egymás szavába vágva kérdezték mindenről, főleg az otthoni politikai helyzetről és Orbánról. Ez körülbelül öt éve történt, és mostanra jött össze, hogy végre egymásra találtunk Dési Jánossal, aki a ,,hóhmecolásokat” jól össze tudja fogni. Így felépíthetünk egy igazán jól működő, mederben tartott beszélgetéssorozatot. Tökéletes harmóniában, a lakásban gyűlünk össze, ahol jól érzi magát a társaság. Bensőségesek, fesztelenek, ugyanakkor izgalmasak ezek a találkozók. Hihetetlenül jó dolog látni, érezni, hogy egy-egy esten mekkora a feltöltődés. Ungvári Tamással, Dessewffy Tiborral, Hammer Ferenccel, Tatár Györggyel, Nyáry Krisztiánnal, akik itt voltak,
kulturális bummot éltünk meg.
És persze Heller Ágival, akié a legnagyobb érdem mindebben. Szavakkal ki sem tudom fejezni, mennyire hálásak vagyunk nekik.
– Feltételezem, az előadók útját ti fizetitek. Az sem lehet kis összeg.
– Persze, fizetjük a repülőjegyet, és a szállásról is mi gondoskodunk. Általában nálunk vagy barátoknál laknak a meghívottjaink. Ha összeadjuk, éves szinten elég szép összeg jön ki a repülőjegyek kipengetéséből, de nincs ezzel gond, tudtam jól, hogy mit vállalok.
Ha valaki mecénás akar lenni, félre kell tennie a pénz kérdését.
– Havi rendszerességgel tervezitek a beszélgetéseket?
– Inkább szezonális jelleggel. A két nagy ünnep, a pészah [az elkerülés és kivonulás ünnepe] és a Rós hásáná [a zsidó új év] körül mindig szervezünk egy nagyobb eseményt. A téli időszakban jól megy, akkor volt nálunk például Hegedűs István, a Magyarországi Európa Társaság elnöke, nyáron nagyobb a pangás. Egyébként most már önként jelentkezők is vannak Magyarországról, és nem csak zsidók, ami nagyon rendben is van. Örülök, hogy sokan értesültek rólunk, mert fontosnak tartom, hogy legyen kapcsolat közöttünk.
– Ha jól tudom, a legutóbbi Jeruzsálemi Könyvkiállításon és -Vásáron egyedül ti képviseltétek a magyar kultúrát.
– Kétévente rendezik meg a díjjal is járó rangos eseményt – többek között Murakami Haruki is megkapta Jeruzsálem Díjat. Négy-öt éve még volt nemzeti stand, és ott volt Kőbányai János is a Múlt és Jövővel, ránk meg csak néztek, hogy ezek kik. A végén oda jutottunk, hogy
tavaly egyedül mi voltunk magyarok az egész könyvkiállításon, senki más.
Addig is mi voltunk a mindenesek, mert Kőbányai nyilván a maga könyveit árulta, amik persze nagyon jók, a nemzeti standra kihoztak ugyan könyveket, de azokat nem árulták, az emberek viszont egy könyvvásáron venni is akarnak, nem csak nézni. Drory Könyvtár néven bőröndszámra hordtuk a könyveket Magyarországról, és el is adtuk őket. Jövő februárban lesz megint kiállítás és vásár, erre készülünk többek között – reményeink szerint – Nyáry Krisztiánnal.
– Bő negyedéve beindítottátok az Újkelet.live-ot. Milyen tartalommal akarjátok megtölteni a jövőben?
– Mindent átviszünk az Újkelet.live-ra, a filozófustársasággal kapcsolatos eseményeket is, a könyvtárral kapcsolatos eseményeket is, miközben természetesen hír- és véleményportálként is működtetjük. A filozófustársaságot intézményesített szinten ki akarjuk emelni a blogból. Több mint százezres látogatottságunk volt három hónap alatt, ami azt hiszem, nagy szó. Letölthető applikációkkal megpróbáljuk megkönnyíteni a weboldallal történő kommunikációt. Ezeket a faladatokat mind a lányom végzi el, ő a fejlesztő, a vezérigazgató, a stróman (nevet), az egész technikai fejlesztés, az, hogy egyáltalán el tudtunk indulni, neki köszönhető. Csinált például egy applikációt, ami nagyon klassz, és sehol máshol nincs: magyar-héber formában fent van a honlapon a Talmud aktuális heti szakasza, amit függetlenül attól, hogy merre vagy a világban, bárhonnan letölthetsz. A Heti szakasznak Chilétől a Bermudákig mindenhonnan vannak olvasói, úgy, hogy nem hirdettük.
Már évekkel ezelőtt foglalkoztam az újság gondolatával. Az akkori nyomtatott Új Kelet nagyon sok kritikát kapott, és szerettem volna látni, milyen az utánpótlás, kik akarnak Izraelben magyar nyelvű papírújságot, ezért kezdeményeztem egy újságíró-iskolát. Magyarországon is folyton mondták, hogy nincs mit olvasni Izraelből, én meg mindig azt kérdeztem: nincs, aki írjon? De tulajdonképpen kudarcba fulladt az iskola, mert volt ugyan egy csomó előadás a könyvtárunkban, csak éppen nem újságírók jöttek azokat meghallgatni. Hogy őszinte legyek, nem láttam perspektívát. És mi történt azóta? Elkezdett alijázni [betelepülni Izraelbe] Magyarországról az értelmiségi zsidóság. Most már kezd kialakulni a kép, hogy kik írjanak, mit és kiknek. Alapvetően az a célunk, hogy az Újkelet.live Izraelről szóljon, de természetesen
a diaszpórabeliek és az otthon maradottak is nagyon fontosak nekünk.
Próbálunk felnőni a feladathoz.
– Az Újkelet.live-nál szerelemből dolgoznak a szerzők vagy honoráriumért?
– Néhány hónap türelmet kértem, hogy lássuk, mit tudunk kihozni belőle, addig ingyen írnak a szerzők. Megpróbálunk utánajárni a marketinglehetőségeknek, hogy legyen valami bevételünk. Mindenképpen és minél előbb szeretnék honoráriumot fizetni, de jelenleg még azért dolgozunk, hogy felépítsünk valamit. Elképzelésünk szerint a leghűségesebb szerzők között kiosztunk majd egy bizonyos részesedést is, mert ez így fair. Hadd említsem meg Peer Gideont, aki 45 éve ír az Új Keletbe, velünk van Sáfrán István Aranytollas újságíró, Kender György, valamint az új generációból Yael Hirschberg Kati, Silló Sándor, Solt Olivér. A művészeti vezetőnk Hoffmann Dani, a házi fotósunk pedig Kodrucz Sándor. Magyarországról is küldenek nekünk cikkeket. Dési János is jelentkezett önkéntesnek, és szívét-lelkét beleadja, amitől nagyon boldogok vagyunk. Volt Heller Ágival egy rádióbeszélgetése a Saul fiáról, aminek az írott változata nálunk jelent meg. Több mint tízezren olvasták a világ minden tájáról. Kanadából is kaptunk nagyon jó cikket, máshonnan is folyamatosan jönnek az anyagok, és már majdnem annyian vagyunk, amennyien kell, hogy legyünk. Nem egyszerű, de
hiszek abban, hogy ennyi elkötelezett ember jó mecénása lesz a magyar kultúrának.
(A nyitóképen Nagy Gabi Nyáry Krisztiánnal, a Magvető igazgatójával beszélget.)
