Régvolt karácsonyokra emlékezni, a mán merengeni és a holnapra is gondolni, miközben a feldíszitett fa körül ülve csendes, meghitt beszélgetésbe merülünk a barátainkkal… Erre szánta el magát, ha most csak virtuálisan is, a Librarius. A mai napon Szabó T. Anna költőt, anyukát és Dragomán György írót, apukát kérdeztük. – ünnepi körkérdés
Szabó T. Anna
Hogy emlékszel gyermekkorod karácsonyaira?
Szerencsés vagyok: minden karácsonyom szép volt. Kolozsváron nőttem fel, általában hó volt már akkorra, és nekem nem volt semmi dolgom, csak várni az angyalt. Rákészítettek rendesen: adventben, ha lehetett, minden este énekeltünk. Volt egy különleges gyertyás forgónk, egy gótikus ívű ablakban cserélhető árnyképek voltak, (különösen a jászol felé hajoló szűz elegánsan finom mozdulatára emlékszem), mögötte gyertya égett, annak melege forgatta az ablak felett a gyönyörű, fa-gömbből minden irányba szétágazó fémcsillagot. Néztük és énekeltünk, nagyon jó volt. Egyszer kaptunk valahonnan egy különleges számozott gyertyát, fent az elseje, alul a huszonnegyedike, évekig használtuk, mert nem volt másik. Mi már a gyerekeimmel adventben naponta égetünk egy hasonlót, épp annyi idő alatt ég el az egy napot jelképező szám, ami alatt elfújhatjuk az egész karácsonyi repertoárt. Az angyal-járás előtt mindig a Bojtorján Karácsonyi albumát hallgattuk, aztán elmentünk valahova, végül végre megszólalt a csengő. Még ma is boldog borzongás jár át, ha rágondolok.
Mi volt életed legkedvesebb karácsonyi ajándéka (akár kaptad, akár adtad)?
Egész kicsi, pár éves koromból emlékszem egy Éva babára, nagyon nagy (mármint hozzám képest nagy) alvó baba volt, kerek arcú, fehér bőrű, sőt, furcsamód fehér hajú is – azóta is szeretem az ősz hajat. Volt egy vörös hajú Jutka babám is, őt nem az angyal: a nagynéném hozta, mert hasonlított rá. És aztán megkaptam végre (mert Évának dauerolt rövid haja volt) a hosszú aranyhajú fésülhető babát is az angyaltól, az volt aztán az öröm. Tizenhét éves koromban ért még egy hasonló: édesapám egy szintetizátort hozott valamelyik külföldi útjáról karácsonyra, de csak ajándékbontás után tudtuk meg – a bejárati ajtónak volt támasztva kívülről, mint ami épp most érkezett – varázslat volt és meglepetés, újrateremtett angyalság. Tavaly aztán az én fiaimnak is hozott az angyal egy hasonló masinát, minden nap zongorázgatnak rajta.
Mit jelent ma számodra a karácsony ünnepe szülőként és alkotó, író emberként?
Szülőként az advent pillanatokra leszálló békéjét, a készülődés örömét és persze aggodalmait – most is (mint mindig) azon izgulok, hogy esetleg nem leszek kész mindennel időre. Évek óta hozzánk jár a család, elég sokan leszünk, és mivel a gyerekekkel együtt sütünk, a dolgok levezénylése inkább egy hadművelethez hasonlít („de én is hadd kevergessem”, „mikor törhetem már fel a tojást?” „ehetek még ebből a csokikrémből?” „mama, kifolyt az egész méz!”); főzni szerencsére inkább csak hárman (mi ketten és az anyósom) szoktunk, leginkább éjszakánként, amikor a gyerekek már alszanak – gyakran éjjel háromig is fenn maradunk ilyenkor. Maga a karácsonyeste viszont már nyugodtabb, de talán jelez valamit, hogy még soha nem sikerült hibátlanul és jólfésülten megjelennem a fa alatt. Íróként egyrészt téli verseket jelent, most írtam például egy köszöntőt egy lánynak, akit a barátja akar meglepni vele; másrészt meg hitet ad, hogy munkával és odaadással és nagy bizalommal még a mi emberi módszereinkkel is újrateremthetőek a csodák.
Minek örülsz leginkább, s minek a legkevésbé ilyenkor, ünnepek táján?
Örülök a minden reggeli és esti gyertyalángnak, de nem örülök a késői és korai sötétnek. Örülök a madaraknak, hogy megint járnak az etetőre, de nem örülök a jeges kapukilincsnek. Örülök az iskolai-óvodai műsoroknak – főleg, hogy idén örvendetesen bájosak és rövidek voltak. Örülök a gyerekeim örömének, ahogy minden reggel kiugranak az ágyból, hogy megnézzék, milyen apróság lapul az adventi kalendárium zsákocskáiban. Nem örülök a mindenhonnan ömlő lélektelenné kopó gépzenének és a bolti tülekedésnek. Örülök a finom diós kecskesajtnak, amit ma vettem a budaörsi vásárban. Nem örülök a kolbász árának a Vörösmarty téren. Örülök, ha valami jót találok a gyerekeimnek. Nem örülök, hogy megint az utolsó pillanatban írják meg az angyalnak a levelet (neki mindegy, nekem nem). Örülök a fényeknek a házakon és az ablakokban. Nem örülök, hogy megint betörtek a testvéremhez, és megint karácsony előtt. Örülök, hogy tudok örülni. Nem örülök, hogy még ünnep előtt is állandóan a laptop előtt kell ücsörögnöm. Örülök, hogy lesz egy hét a két ünnep között, mert nem örülök, hogy addig aligha lesz időm leülni a fiaimmal csak úgy ráérősen játszani.
Milyennek szeretnéd a jövő év karácsonyát?
Olyannak, mint az ideit. Jó lenne, ha még hinnének a csodában a gyerekeim. Azt mondtam nekik, hogy mindaddig az angyal hozza az ajándékot és a fát, amíg hiszünk benne. Utána már magunknak kell megvennünk – tehát célszerű minél tovább hinni (és reménykedni) az angyalban. De azt is elmondtam, hogy angyalkodni is lehet, a játék teljes örömével, mert amit átélünk, az van; ezt tudják és – remélem – tudni fogják ezentúl már mindig.
Mit üzensz-kívánsz-tanácsolsz 2011 karácsonyán az olvasóidnak, s mit a gyerekeknek, kiknek csodahite még töretlen?
Az üzenet az angyalok dolga, az üzenethozó, hírvivő angeloszoké. Én csak beszélni tudok, a magam tapasztalatai alapján. Angyalok vannak, ez kétségtelen. Vannak láthatatlan lények, figyelők és vigyázók. Aki meg tudja látni őket a gyertyák lángjában, vagy a szerettei szemében tükröződő karácsonyfa mögött, az nem elveszett ember. Számomra az is tapasztalati tény, hogy minden újszülött megváltó. De bátorság kell a szeretethez is, és bizalom minden lélegzetvételhez. – Hopp, azon kapom magam, hogy prédikálok – és borsódzik a hátam. Ez itt csak szöveg. Tapasztalat nélkül üres. Aki nem tudja várni az ünnepet, az nem tudja elfogadni sem. Viszont, ha már prédikáció, akkor a mai napra rendelt szent evangélium ezúttal legyen Babits: „Nem szánom én az ostobát, / kinek üres a mennyek boltja. / Ki méltó látni a csodát, / az a csodát magában hordja.”
Dragomán György
Hogy emlékszel gyermekkorod karácsonyaira?
Az ajándékot az angyal hozta, a fát is, hol diótorta volt, hol gesztenyetorta, én a gesztenyét szerettem jobban, apám a diót. Egyszer belestem a kulcslyukon, és láttam az angyal szárnyát, kék volt.
Mi volt életed legkedvesebb karácsonyi ajándéka (akár kaptad, akár adtad)?
Hat éves voltam, az angyal hozott egy nyilat és egy tegezt, tizenkét tollas nyílvesszővel.
Mit jelent ma számodra a karácsony ünnepe szülőként?
A fiaim várják az angyalt, úgyhogy most megint igazi karácsonyaink vannak. Ezt meg kell becsülni, nagy dolog a csoda.
Milyennek szeretnéd a jövő év karácsonyát?
Legyen nagy hó. Gyerekkoromban mindig nagy havak voltak, az hiányzik, szeretném ha a fiaim is látnának egy derékig érő havú, csikorgósan hideg karácsonyt.
Mit üzensz-kívánsz-tanácsolsz 2011 karácsonyán az olvasóidnak, s mit a gyerekeknek?
A felnőttek süssenek karácsony és újév között jó sok gesztenyét, akkor lesz a legfinomabb, ha egy almát is sütnek vele, úgy a héja is jobban lejön.
A gyerekek, ha lehet, halkan kiabáljanak, az angyal meghallja úgyis, talán még jobban is, és meghozza, amit kell.
ÉS NÉHÁNY ÜNNEPI VERS AJÁNDÉKBA SZABÓ T. ANNÁTÓL A LIBRARIUS OLVASÓINAK:
December, kicsi láng, nagy hóesés
Ragyog a gyertyafényben a méz és a citrom,
pereg a szegfűszeg, mazsola: készül a mézes.
Ablak közt fenyőgally, berkenye, csengő.
Várjuk az angyalt, nagy, ünnepi várakozással.
Jön is már, zúzmarás szárnnyal az űr és az ég terein,
hosszú palástban, mezítláb, szép, szelíd emberi arccal.
Jön, jön a hírhozó. Várja repesve a gyermek –
neki az ajándék kell, a fogható kell a csodából,
kell a bizonyság: „Itt járt! Mit hozott?” S íme: csodát tesz
a vágy és a vak bizalom – íme: megjön az angyal.
S mit hoz a felnőttnek? Aki tudja: mennyi vesződség,
mennyi szorongás, munka és akarat kell már a csodához!
Mit hoz? A jó hírt: megszületett! És győz a halálon,
fényt hoz a télbe a csöpp, diadalmas isteni gyermek.
Itt, ez a pillanat: ünnep. Bármi volt s lesz is utána.
Gyermeki, nagy bizalommal fújjuk, hogy: „Mennyből az angyal…”,
higgyük a jó hírt, hisz íme, világlik lángja a télben:
úgy ragyog és melegít, mint
hóban a berkenyeág.
Az ünnep azé, aki várja
Aki magot szór ablakába
és gyertya vár az asztalán.
A várók nem várnak hiába.
Egy angyal kopogott talán?
Szárnysuhogás az ablakon túl –
vigyázz! Kinézni nem szabad!
Künn az angyalhad térül-fordul,
egy pillanatra látszanak.
A karácsonyfát hozzák – hallod?
– egy koppanás, és leteszik.
Fényben úszik az üvegajtód,
s megint suhogás. Mi ez itt?
Zöld angyaltoll: egy kis fenyőág,
karácsonyszagú és meleg.
„Gyújts meg a legutolsó gyertyát!”
Ez az angyali üzenet.
És be is mehetsz – vár az ünnep,
és minden zárt ajtót kitár.
A fa alatt angyalok ülnek –
az ünnep azé, aki vár.
Mária mondja
Nézi egymást anya és gyermek.
Így csak a kisbabák figyelnek:
kiváncsian, mohón, merőn,
mindent értőn és ismerőn,
de végtelenül naivan –
Isten hozott, Isten küldött,
édes fiam, kisfiam.
Milyen a világ? Meg nem mondom:
dúdolok inkább, ősanya-módon,
megsimogatlak, megszoptatlak,
szívdobogással elringatlak.
Szeretet. Nem kell elmagyarázni.
Történhet veled és velem akármi:
én még tudom, te már tudod –
szemed nyugodtan lecsukod.
Háromkirályok
A Szmrecsányi főoltár mestere: Királyok imádása (1480)
Kopasz öreg király térdel,
kezében egy kincsesláda,
kilátszik a köpeny alól,
a nagy vörös köpeny alól
sovány lába.
Hosszú hajú király nézdel,
kezében a mósusz, ámbra,
díszes nehéz brokát borul,
tűzvirágos brokát borul
alakjára.
Harmadiknak zöld mentéje,
nagy turbánja,
kezében a tömjén, mirrha,
csendre int az ujja, mintha
angyalt látna.
A kisbaba jó szorosan bepólyálva,
glóriásan mosolyog fel a királyra.
Rózsás arcú fehér csomag,
rajta körben piros szalag.
Rámosolyog édesanyja,
bámulja és úgy ringatja:
„Szép az arany, jó a szándék –
de a Gyermek az ajándék!”
