Egyszer elzörömböl odafönn a kirándulóvonat, látni kell, milyen távol tőle, de azt is, hogy azért elég messzire jutott. Megfordul, lezökken a földre, mint egy kisgyerek. – Bakos András verse
Turisták, vörös salakösvényen
egy hegyvidéki hűtőtó körül.
Szabályos tömeg, lassan halad,
van vezető is, de szinte mindenki
beszél. Így megy napok óta. Árhullám
egy időszakos folyón. Aki unja, letér
az útról, fölfelé kapaszkodik a hegy
oldalán, fenyők között, fától fáig.
A többiek találgatják, mit akar, hiszen
nem köszönt el. Lehet, a kisvasútra
kíváncsi, arra, milyen a keskeny nyomtáv.
A hangulat jó. Ő megy, most már
komolyan, fölfelé. Egyszer elzörömböl
odafönn a kirándulóvonat, látni kell, milyen
távol tőle, de azt is, hogy azért elég
messzire jutott. Megfordul, lezökken
a földre, mint egy kisgyerek. Lenn
mintha azt mondaná valaki, így szoktak
járni a felelőtlen alföldiek, és ide nehéz
lesz visszajutni büntetlenül. A tömeg
azonban lassít, sőt, megáll, és eddigi
ereje egyszerre csak elenyészik.
Fotó: sagecoveredhills.blogspot.com
