Olasz régészek római hajó roncsára bukkantak több ezer, halszószt tartalmazó agyagkorsóval.
Az ínyencségnek tartott szagos szószt (garum) elsősorban Spanyolországban és Portugáliában állították elő tömeges méretekben.
A bő 200 méteres mélységben a liguriai Alassio közeli partoknál nyugvó roncs a becslések szerint csaknem 30 méter hosszú, kora a Kr. u. 1-2. századra tekint vissza.
A korsók ma a tengerfenéken pihennek, és ironikus módon éppen halaknak nyújtanak menedéket. A halom alapján úgy becsülik, a hajó 2-3000 amforát szállíthatott. Amint sikerült azonosítaniuk a roncs nyughelyét, távirányítású robottal hozták felszínre az egyik korsót. Bár eddig nem sikerült olyan korsóhoz hozzáférni, amiben elemezhető üledékek vannak, a felhozott lelet formája pontosan ugyanolyan, mint azoké, amelyeket csak a garum tárolására használtak.
A sós vízben erjesztett halból készült garum alapvetően az ókori rómaiak ketchupje volt. Az igen kedvelt édes-savanyú ízesítést nyújtotta, és szinte minden ételnél bevetették, sokszor a drága só helyettesítésére.
A hajó valószínűleg a spanyolországi Cadiz kikötőjéből – akkoriban a halszószipar egyik fontos központja – indult útnak, és a partok mentén Rómába tartott. Egy pár, valószínűleg a legénység használta boroskancsó is – amelyet a Tiberis folyó környékén készítettek – a hajó római eredetére utal.
A kutatók szerint a hajó először tárja fel, hogy a rómaiak nemcsak követték a Dél-Spanyolországból kiinduló, a Baleár-szigeteken és Korzikán át vezető közvetlen hagyományos útvonalat, hanem a part mentén hajóztak, valószínűleg viharos időszakban is.
A közel 2000 éves roncs egyike annak a csupán öt mélytengeri római hajónak, amelyet a Földközi-tenger térségében leltek fel.
