John Williams: Stoner – Park Könyvkiadó, 2015 – fordította Gy. Horváth László – 356 oldal, kemény kötés védőborítóval – ISBN 9789633551745
Akár bevalljuk, akár nem, a sikeres regényírók néha olyanok, mintha olimpiai sportággá akarnák tenni az irodalmat: verseny van. Ki tud izgalmasabbat, szaftosabbat, meghökkentőbbet, borzongatóbbat, meghatóbbat, rafináltabbat?
És akkor előkerül egy regény, amelyet ötven éve ismerhetnénk, s mindenki meghökken és elcsendesedik. John Williams (1922-1994) úgy győzi le ebben az elképzelt sportágban az ellenfeleket, hogy nem vesz tudomást a versenyről. Egyszerű, izgalmaktól, csavaroktól, meghökkentéstől mentes történetet mesél el a legegyszerűbb – és legtisztább – eszközökkel. Főhőse William Stoner, aki szegény farmerek gyerekeként kerül a Missouri Egyetemre, hogy korszerű gazdálkodást tanulva fellendítse az apró családi gazdaságot. Tanulmányai során beleszeret az irodalomba és szakot vált, diploma után az egyetemen marad… és leél egy teljes életet: téves házasság, gyerek, bosszúálló főnök, egy mindent bearanyozó rövid szerelem, majd rák és halál.
Nincs okunk, hogy kikerüljük a spoilerezést, hiszen a történet – bár az Olvasó eleinte el sem hiszi – mentes a „nagy dolgoktól”… és bármifajta harsányságtól. Stoner a leghétköznapibb emberi helyzeteket éli meg, s a leghétköznapibbnak tűnő tisztességes döntéseket hozza – minden nagyobb felhajtás nélkül. Reflektál élete eseményeire, de nem próbál meg belőlük csodát, vagy presztízskérdést csinálni.
Örömtelen robot emésztette az életüket, törte meg erejüket, homályosította el értelmüket. És most lenn voltak a földben, amelynek az életüket adták; és a föld lassan átrágja a tölgy-ládákat, amelyekben a testük fekszik, lassan a húsukig ér, és felfalja anyaguk maradékát. És akkor ők is értelmetlen részévé válnak a földnek, amihez oly rég hozzákötötték az életüket.
– írja Williams, amikor Stoner a szülei sírja mellett áll, s ennél többről nem nagyon szól Stoner világa sem. S ha mégis, akkor csak annyival, amennyivel közelebb enged hozzá az író. Egy tisztességes világban Stoner – akinek ambícióit is felülírja a tisztessége – példakép lehetne, még házasságtörő szerelmével együtt is:
Mindketten félénkek voltak, csak lassan, bizonytalankodva ismerték meg egymást; közelebb húzódtak, szétváltak, megérintették egymást, visszahőköltek, egyik sem akart többet, mint amit a másik szívesen ad. A tartózkodás rétegei, amelyek eddig megvédték őket, egyenként lehámlottak, s ők olyanok lettek, mint sok rendkívül félénk ember: nyitottak egymás előtt, védtelenek, egészen és természeteses módon könnyedek.
– olvashatjuk a szerelem „definícióját”, s nincs semmi, ami ellenérzést keltene. Ahogy azzal is tisztában kell lennünk, hogy egy ilyen kapcsolat – hiába szurkol az olvasó – nem lehet időtálló. Persze, Williams ebben az esetben is megoldja, hogy csendességében és egyszerűségében legyen megrendítő a szétválás… majd a regény végén a halál.
A Stoner elolvasása után jó egy kicsit eltolni magunktól a mai művészvilág csiricsáré harsányságát. Jó lenne kicsit csendben maradni…
