ALadbrokes fogadási irodánál 14:1 arányról rekord alacsonyra, 1,66-ra esett a fogadás – Szeles Judit blogja
ne fogadjatok rám!
Van egy alapvető problémám az irodalmi díjakkal – hogy túl sok a nem-irodalom körülöttük. Gyarló az ember, de ez nem mentség: olvassunk, és ne csak beszéljünk a könyvekről. Pár évvel ezelőtt hívott az egyik ismerősöm Göteborgból, hogy mit tudok erről a Pamukról. Mondom, olvastam egy regényét, amit még a koppenhágai könyvtáros ismerősöm ajánlott, meg láttam vele egy remek beszélgetést a norvég tévében. Hogy nem tudnék-e valamit írni róla, mert megkapta a Nobel-díjat (2006). Ki kellett ábrándítsam: nem tudtam, egy könyv ahhoz kevés. A Nobel-bizottság mindig tud meglepetéssel szolgálni – feleltem élcelődve. – Ideje, hogy elkezdj Pamukot olvasni, ha a lelkiismereted annyira bántja! És ennyiben maradtunk.
De kerültem máskor is kínos helyzetbe a Nobel-díj miatt. Már Svédországban éltem, amikor Kertész Imre is megkapta (2002). Gondoltam, ebből nagy baj lesz. Magyarországon szinte senki nem ismeri. Jött is vigyorogva hozzám a svéd könyvtáros, hogy gratuláljon, milyen nagyszerű, hogy magyar kapta meg. Elszégyelltem magam. (Máskor is előfordult már, hogy elszégyelltem magam a származásom miatt.) Hát még akkor, amikor arról faggat, milyen a hír fogadtatása odahaza. Nem szólok semmit. Kikölcsönzöm a Sorstalanságot svédül.
Most meg ez a Tranströmer-ügy! Megmagyarázom: a fogadási csalás. Azt írja a svéd újság október nyolcadikán, hogy az állami korrupcióellenes testület kivizsgálja, hogy a Svéd Királyi Tudományos Akadémia az irodalmi Nobel-díj várományosának nevét órákkal a hivatalos eredményhirdetés előtt kiszivárogtatta volna, ugyanis a Ladbrokes fogadási irodánál 14:1 arányról rekord alacsonyra, 1,66-ra esett a fogadás. Odd Zschiedrich, az akadémia koordinátora a szokásos rutinellenőrzéseknél többet azonban nem tart szükségesnek, és teljesen kizárja annak a lehetőségét, hogy megvesztegették volna a Nobel-bizottság bármelyik tagját is. Peter Englund, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia titkára honlapján hosszasan elemzi, miért nem lehet megvesztegetésről szó. Fejtegetéséből kiderül, hogy senki nem lett volna olyan ostoba a bizottság tagjai közül, hogy egy, valószínűleg a fizetésüknél kisebb összegért (kb. max. 15.000 ezer korona, cirka 450.000 forint, amit kaphattak volna) kiszivárogtattak volna bármit is. A fogadáson még a legvadabb spekulációk szerint sem lehetett volna vagyonokra szert tenni. Úgyhogy Englund szerint az egész kavarodást maga a fogadási iroda, a Ladbrokes kelthette. Aztán a híreket az újság is megerősíti 13-án: nem lesz semmiféle kivizsgálás. A kedélyek pedig megnyugszanak. A magyar sajtó pár nap késéssel reagál, de csak az első hírre. Kapom is a telefont, hogy hallottam-e a fogadási bundáról. De már akkor, amikor nálunk a második hír is megjelent. Mondom, várjál, én nem is tudtam, hogy lehetett Tranströmerre fogadni! Ugyan nagyon jól tudom, hogy az ég egy adta világon mindenre lehet fogadni a mai világban. Mit mondasz, hogy az akadémia szivárogtatott? Az lehetetlen! Nem kevered össze a wikileak-szel? Majd utána nézek. Közben elképzelem, hogy a szegény nyolcvanéves Tomas Gösta Tranströmer áll a versenybokszban, a zsoké még utoljára megcsókolja a keresztet a nyakában, lezárulnak a fogadások, felcsattannak a kapuk, és rettenetes vágtába kezdenek az izzadt, feltüzelt költők és írók. Ja, lehetett rájuk fogadni. Az irodalmat több szinten is lehet értelmezni, van, aki egész életében a lócitrom szintig jut csak el.
{jcomments on}
