1992 októbere. Egy átlagos délután. Shado leugrik a többiekhez a Művésztelepre, akik már ott várják őt. Ismét a megszokott program: cigizés, köpködés és sztorizgatás a templomkerti padnál.
– Helló Shadóka, Itt volt Avanti, visszahozta a pénzedet.
– Milyen pénzemet? Az összeset, amit eddig elvett tőlem?
– Nem, csak a legutóbbi fogását, azt az ötvenest.
– Nem mondod. Az ötvenesemet visszaadta? Nem hiszem el, mutassátok.
– Itt van, tessék. – Zola átnyújtja Shadónak a gyűrött papírpénzt.
– A legnagyobb lejmolós, és visszahozta? Nem szívattok? Tényleg ő küldi?
– Ő hát. Csak nem gondolod, hogy Avanti helyett majd én adok neked egy ötvenest?
– Igen, ezt is megértük, hogy visszahozzák a pénzünket. Az lenne a fair, ha egy ezressel állítana be a banda holnap, kábé annyit nyúltak le tőlünk az elmúlt pár év alatt. – teszi hozzá Jani.
– A faszt, szerintem többet. Ott van Turbó, akivel kifizettették azt a szar gázsprayt. Tudod, itt hagyták a telepen, hogy vigyázzunk rá, erre, amikor visszajöttek, azt állították, hogy fújtunk belőle, és fizessük ki. Pont Turbó kezében volt a kis flakon, egy ötszázast követeltek tőle. Addig nem tágítottak, amíg nem hozta a pénzt. – Batka slukkol egyet a cigijéből, majd aprókat köpköd.
– Emlékszem, ez rohadt nagy geciség volt, előre eltervezték, hogy így levesznek minket. De most miért adta vissza a pénzemet Avanti? Én úgy vettem a múltkor, hogy gyakorlatilag kirabolt. Belenyúlt a zsebembe. Tudjátok, ahogy ő fogalmaz: „Nem akarok indiszkrét lenni, de kikutatlak.” Dehogy mondott ő olyat, hogy visszaadja. Csak nem Rudi beszélt vele is?
– Shado, az is lehet, hogy Rudi elkapta, nem tudni. Idesomfordált, téged keresett, és ezt a pénzt adta ide. Majdnem elröhögtük magunkat, hogy csak viccel, de nem. – bizonygatja Zola.
– Akkor ez király, van egy potya ötvenesem, megyek, benyomok egy hambit, nem jön velem valaki?
– Én mindig tudok enni, mehetünk. – Jani rápattan a motorjára, majd Shado mellett pöfögve elindul a Grill bár felé.
A többiek maradnak a Művésztelepen, rágyújtanak egy újabb cigire, fújják a füstöt.
– Mit nyomsz? Én először egy sajtos hot dogot, utána ráküldök egy hambit. – Jani rögtön bekopog az ablakon, ahogy odaérnek. A csajszi kinyitja, felveszi a rendelést.
– Ugyanez jöhet nekem is.
– Én nem tudom, de valahogy véget kellene vetni ezeknek a folyamatos lenyúlásoknak. Rudi hiába rendezte le a múltkor Gintééket, Avanti leszarja, csak kéreget. Ez a mai húzása is csak valami csel lehet, nem? – Jani kérdőn tekint Shadóra.
– Milyen csel?
– Mondjuk olyan, hogy kitalálja, hogy adott neked egy ötvenest, te meg szépen adj vissza neki holnap egy százast. Kamat, érted?
– Képes lenne rá?
– Avanti? Szerinted, hol érdekli őt, hogy honnan teremted elő? Kirázná belőled, addig járna a nyakadra, amíg meg nem adod. Én azt mondom, nekünk kellene végre lépni. Meg kéne verni ezeket a tetű tolvajokat.
– Nekünk? Hogyan?
– Jó, Shado, nem rád gondoltam, olyan vagy, mint egy veréb, bazmeg. A múltkor is beégetted az egész Művtelepet a sírásoddal. – mondja nevetve Jani.
– Hagyjuk már ezt, beszari voltam, oké, de mit tudtam csinálni? Az az Istenes, vagy ki a faszom, agyonbaszott volna, ha nem bőgök neki. Különben is, csak imitáltam a sírást. Hagytam volna magam véresre veretni? Van vagy százhúsz kiló az a csávó. A többiek meg csak ott álltak, és nézték, ahogy nyomom a fekvőtámaszokat. Te meg mindig ezzel basztatsz, hogy sovány vagyok. Azért, mert kétszer voltál lent gyúrni, azt hiszed, hogy valami nagy állatnak nézel ki? Ruhában semmi nem látszik rajtad.
– Kösz. És ilyenkor az a megoldás, hogy pityeregsz? „Haza akarok menni”? Férfinek kell lenni, nem beszari kisfiúnak. Ezzel csak azt mutattuk meg nekik, hogy egy kamu banda ez a Művésztelep. Röhögtek a markukba.
– Kamu az apjuk fasza, kapják be, rögtön a leggyengébbel kell kezdeni? Na, az is kurva férfias dolog. Hoppá, kész vannak a hot dogok.
Shado és Jani elveszik a gőzölgő kajákat, némán majszolnak.
– Már benyomtad?
– Nem nyammogni kell, Shadika, enni. Érted? Oké, persze, értem én, hogy szarul jött ki a dolog, és az sem volt szép, hogy a többiek basztak segíteni, de sírni akkor sem kell. Azzal csak a gyengeségedet bizonyítod. Vissza kell tartani a sírást, nincs sírás, érted?
Shado az utolsó falatot nyelve bólogat.
– Oké, nincs sírás, értem én. De én nem vagyok egy verekedős alkat.
– Ez nem erről szól. Ha kiszagolják, hogy egy nyápic kis pöcs vagy, akkor csicska leszel, érted? Egy életre. Na, itt vannak a hambik is. Mennyi lesz összesen? Akkor százból. Köszönöm. Közben mehetünk.
– Hogyan? A motoron akarsz kajálni? Ja, itt az ötvenesem, illetve Avantié, tedd el.
– Köszi. Simán megeszem a motoron. Ezt hívják profizmusnak, majd figyeld. – Jani felül a motorra, berúgja, egyik kezében a hamburger, a másikkal a gázt húzza. Azért a tankra rögtön rácsöppen a ketchup, ahogy elindul.
– És merre? Én szerintem hazamegyek, van valami buzi vers, amiből holnapra tudni kéne az első három versszakot. Utálom a verseket. Kész kínszenvedés bemagolni valami eszement költő értelmetlen sorait.
– Pedig a költészet az szép dolog, viszont verset tanulni tényleg szenvedés. Ez csak egy gyakorlat, hogy később könnyebben tudjál memorizálni dolgokat, meg a tanárok genyózása is, persze. Nem jössz vissza a telepre még egy órára legalább?
– Á, nincs értelme, inkább rábukok a tankönyvre egy kicsit, hátha valami megragad.
– Oké, én is lépek akkor, majd este még leugrom. Te is lenézel?
– Ha faterék nem morognak, akkor simán. Egy kilencig szerintem jók vagyunk.
– Oké, na cső. – Jani lenyeli az utolsó falatot, majd kihajt az útra és elszáguld.
Shado hazafelé veszi az irányt. Be a lépcsőház nyitott ajtaján, felszalad az első emeletre, majd benyit a lakásba. Az előszobában anyukája fogadja.
– Mi ez a folt? Leetted a pulóvered. Úgy nézel ki, mint egy disznó, kisfiam. Már megint hamburgereztél? Tele a hűtő kajával, de te oda hordod a pénzt. Nem is adtam ma neked egy fillért se. Honnan volt rá pénzed? Nehogy azt mondd, hogy Jani megint meghívott, mert nem hiszem el, hogy eltart téged. Azt próbáld meg, hogy kölcsönkérj valakitől, még csak az hiányzik! Mit tudtok szeretni azon a hülye hamburgeren, nem értem. Az nem rendes kaja. Remélem, ma már nem mész sehova, tessék a tananyaggal foglalkozni, és ne is próbálkozz, hogy nincs semmi házi holnapra, mert azt sem hiszem el. Nehogy apádnak legyen igaza, hogy kibuksz, mert akkor vége a jó világnak, kisfiam! – Shado anyukája zsörtölődik még egy kicsit, majd bemegy a konyhába. Shado lehuppan az ágyára, előveszi a szöveggyűjteményt, majd felcsapja a versnél.{jcomments on}
