Bakács Tibor: Elnézést kérek a generációmért – portré

2003 környékén robbant be a kritikus a köztudatba, amikor zsűritagként tűnt fel a Megasztárban. Hosszú évekig újságíróként dolgozott, majd eltűnt és a magyar sajtó lapjain is megfogyatkoztak írásai. Jelenleg felváltva él Szabadkán és Budakeszin, sikereiről és kudarcairól egy budai kávézóban mesélt nekünk.

Bakács Tibor a VOLT fesztiválról jött a találkozónkra, ahol a Messziről jött ember című beszélgetés sorozaton vett részt. Úgy volt, hogy Sopronban a fesztiválok indulásáról lesz szó, azonban aktuálpolitikai témáknál lyukadtak ki, mint például a magyarországi határzár. Mivel Bakács Szabadkán él, a saját szemével láthatja, hogy mi zajlik a szomszédos településen, Ásotthalmon.

Itt az emberek nem félnek a bevándorlóktól, sokkal inkább az aggasztja őket, ami Magyarországon van, mert érzik, hogy valami nem oké. A 89-es csávók húztak egy kerítést, én is 89-es csávó vagyok, komolyan mondom, szégyellem magam. Elnézést kérek a generációmért.

Bakács egyébként nem készült újságírónak. Kezdetben a hadtörténelem érdekelte nagyon, viszont az apja, aki bíró volt, azt szerette volna, ha a fia jogra jár. Járt is két évig, de mint mondja, csak hányódás volt. Aztán jött a bölcsészkar. A rendszerváltás idején azonban rábeszélték, hogy legyen újságíró.

Ezt totálisan elszúrtam, de mindegy most már. Egyébként lehet, hogy hihetetlen, de ma is írásból élek.

Ír Magyarországra is, de a Vajdaságban is publikál, ezen kívül görög filozófiát tanít és doktorikat, illetve szakdolgozatokat ír mások helyett, pénzért.

Heti néhány napot vagyok Budapesten, akkor Budakeszin lakom, ide jár hozzám egy ismert zenész Platónról meg Szókratészről tanulni. Mondtam neki, hogy semmi értelme most tanulni, mert mindjárt vége a kultúrának, de nagyon lelkes.

A szakdolgozatírást egyébként nagyon élvezi. Önmagáról azt gondolja, hogy az egyik legjobb képessége az, hogy mindig meg tud újulni és képes újat tanulni. Budapesten egyébként még a Tilos rádióban vezet műsort. Ha letudta az itteni munkákat, vonatozik haza öt órán át.

Ha átmegyek Szabadkára, azt érzem, hogy levegőzik a tüdőm. Ott nem nagyon politizálnak az emberek. Magyarországon viszont mindenki préselődik, mert nem akarnak erről beszélni, hiszen akkor minden elbaszódik. Viszont nem lehet kikerülni.

Úgy érzi, hogy lelkileg nagyon jót tesz neki, hogy nem teljesen része a rendszernek és szinte külső megfigyelőként szemlélheti az itthon történteket. Legkedvesebb munkahelye egyébként a Magyar Narancs volt, ma már azonban nem sokat jósol a nyomtatott sajtónak.

A rádiózást élőbbnek tartom. Ha eszembe jut egy jó mondat és leírom, akkor azt érzem, hogy nem történt semmi. Régen, amikor a Magyar Narancsnál voltam, akkor ez nem így volt. Az újságírásnak akkor volt olyan ereje, hogy megváltoztatta a valóságot.

A Narancs indulásakor a beugró munkája egy orvosi szakkönyvről szóló recenzió volt. Mint mondja, semmit nem értett belőle, de írt róla valami vicceset, ami tetszett a szerkesztőknek. Bakács szerint az volt a lényeg, hogy hogyan állt az ember a feladathoz.

Megírtam, vicces volt, felvettek. Nem sokkal később már rovatvezető vagyok a lapnál.

Fotó: A szerző felvétele

Egyik témáról ugrunk a másikra, sok minden előkerül, de mindig vissza-vissza térünk a magyar közállapotokhoz.

Azon sokat gondolkodtam, hogy mi lenne, ha agyonütnénk Habony Árpit. Lehet, hogy meggyógyulna Magyarország.

– mondja nevetve, majd rágyújt még egy cigarettára.

Habonytalanítani kéne Magyarországot.

– fújja ki a füstöt.

A megasztáros időkről is szó esik, örült neki, hogy részt vehetett benne.

Sorszerű volt, hiszen később Rúzsa Magdi koncertjén ismertem meg azt a nőt, akitől lett két gyermekem.

Bakács beszél a tömeghatás megéléséről, mint mondja, fantasztikus érzés volt, hogy több millió ember fejében csapódott le az, amit mondott.

Az ott megélt szeretet egyébként felszínes szeretet, de az is jól esik az embernek.

Végül nem én hozom fel a 2011-es szalámilopást, hanem ő.

Az a fantasztikus ebben a sztoriban, hogy senki nem hiszi el, hogy nekem tényleg nem volt pénzem megvenni és ezért loptam. Ostoba tolvaj voltam, nekem eszembe se jutott, hogy becsörög a kapu. Mindenesetre azt gondolom, hogy ez az isteni gondviselés része volt. Engem ezután az egész szakma megtagadott és ledobott magáról. Kivéve a Tilos rádiót.

Bakács szerint ez a lökés kellett neki ahhoz, hogy új életet kezdjen, különben nem ment volna.

Bevallom néha olyan boldognak és szabadnak érzem magam Szabadkán, hogy szégyellem magam.