Pierce Brown: Arany háború, Agave kiadó, 2015, oldalak száma: 496, fordító: Török Krisztina, szerkesztők: Fehér Ildikó, Csurgó Csaba, korrektor: Boncz Éva
Vajon képes lesz-e az ember, mint faj, valaha is elszakadni önmaga állati mivoltától, és letépni magáról vad ösztönei béklyóját? Elérjük-e valaha is (mielőtt kiirtanánk önmagunkat, vagy egy űrből érkező óriásmeteor agyoncsap) azt a szellemi, erkölcsi szintet, mikor a vadállati acsarkodás, az élelemért, területért, nőstényért vívott szakadatlan küzdelem már nem irányít, és a józan ész ezen természetbeli motivációkat képes lesz kordában tartani? Ha jobban belegondolunk, minden jövőkutató science fiction mű ezeket a kérdéseket kutatja, topogja körül, próbálja boncolgatni.
Bizony, ha nem is gondolnánk, de még Pierce Brown vérveretes akció sci-fije is ilyen! Tavaly már volt szerencsénk írni a fiatal amerikai szerző Vörös lázadás című első regényéről, ami joggal keltett óriási érdeklődést az olvasók körében. Brown nagyon tud írni, zsigerből érti és érzi, miként kell elvarázsolnia az olvasót, s ha egyszer fülön csípte, sok száz oldalon át el sem ereszti a cimpáját. A trilógia első kötete, mely 2014 végén az olvasók szavazatai alapján elnyerte a legnagyobb nemzetközi könyves közösségi oldal, a Goodreads legjobb elsőkönyves szerzőnek járó díját, valóban lehengerlő mű – még akkor is az, ha javarészt már ismert klisékből dolgozik. Akkor még nem igazán értettem, hogy mi is Brown nagy találmánya, hol található meg benne az egyediség, mert bár tényleg rendkívül izgalmas, mégis csak sok más, méltán híres előd koppintásának tűnt. Harry Potter, Avatar, Éhezők viadala, Trónok harca, Legyek ura – mindezen művek szelleme fel-felbukkant a Vörös lázadásban, de az egyediség valahogy nem jött át.
Az Arany háború azonban egészen más!
A könyv az Egyesült Államokban januárban jelent meg, s mint hírlik, még az elődjénél is nagyobb sikert aratott. Nem is csodálom. Brown a folytatásban kitört végre a klisékből, és valami egészen különleges sebességű, hihetetlenül pörgős dramaturgiával dolgozó, szédítően csavaros űroperettet kanyarított elénk. Az egyedi ötlet pedig, amit az első kötetből hiányoltam (pedig ott volt az, csak épp észrevétlenül bujkált) nem más, mint hogy Brown a messzi jövőbe helyezi, s ott éleszti újjá a Római Birodalom hangulatát.
Az Arany háború Darrow, a húsfaragók (génsebészek) által kicsiny Vörösből nemes Arannyá operált bányász története, aki beépül gyűlölt ellenségei közé, hogy bosszút álljon, olyan, mintha az olvasó egy teljes sebességen pörgetett, 3D-s kaleidoszkópba bámulna, mely tele vérrel, robbanással, sikollyal, szenvedéssel és… Hát igen: emberállati érzelmekkel. Brown ezzel a művével a cikk elején feltett kérdésre azt válaszolja: nem! Az ember sajnos soha nem lesz képes levetkőzni állati ösztöneit. Míg a Római Birodalom idején gladius-szal (a római légionáriusok által használt rövid kard), addig a messzi jövőben majd beretvával (Brown Aranyai által használt, félelmetes high-tech kard) öljük egymást, és kész – a lényeg, hogy akkor is embert fog irtani az ember a hatalomért, az ételért, a földért és a nőstényekért, mint ahogy tette azt tegnap és teszi ma.
Brown trilógiája hátborzongatóan jól sikerült akció sci-fi.
A főszereplő kissé egysíkú (majd’ azt írtam: együgyű, mert hogy egy ügye van neki, afelé tör szüntelen, még ha maga sem tudja igazán, mit fog tenni, ha eléri a célt), ám a mellékszereplők színes kavargása, a jól felépített, és kicsit sem egysíkú jellemek bőven kárpótolnak ezért. Az Arany háború nagy erénye, hogy hús-vér emberekkel dolgozik, pedig az űrháborús regényeknél ez általában nem jellemző. Brown nagyon komolyan veszi a saját történetét: bár hihetetlenül sok (de nem unalmas!) a csatajelenet, a szereplői mégsem háborús bábok, akik csak arra jók, hogy a húsdarálóba vesse őket. Érezhető, hogy a fiatal író minden egyes szereplőjét, még a negatív figurákat is szereti, és alaposan kitalálja. Az Aranyak, akik az emberiséget, azaz a Társadalmat vezetik, miközben a hatalomért egymás ellen áskálódnak, egymást ölik, vagy épp egymásért áldozzák fel önmagukat, pontosan olyanok, mint mi, 21. századi „homo luserek”. Szeretnek, gyűlölnek, félnek, vágyakoznak – vagyis emberek.
Az Arany háború valóban brutális adrenalinlöket. Aki az űrháborúk, udvari intrikák, a szakadatlan harc és a rendkívül igényesen, remek stílusérzékkel magyarra fordított sci-fi szerelmese, az most kapaszkodjon, mert Brown trilógiájának második kötete egyenesen a vérveretes jövő káoszába repíti.
A szerző már dolgozik a befejező részen, mely az ígéretekhez híven Morning Star címmel 2016 elején jelenik meg. Komolyan mondom, már alig várom, mivel Brown olyan függővéget kanyarított az Arany háború végére, hogy legszívesebben azonnal nekiestem volna a beretvámmal – ha volna.
