Nosferatu egyszerre hideglelősen taszító és delejesen vonzó embervadász. Vámpír. Melankolikusan bolyong, miközben körülötte életre kel a Kálmán Eszter tervezte és építette makettváros. A város vibráló labirintussá alakul, mi pedig figyeljük Nosferatu elegáns áldozatvadászatát. Német expresszionista filmek szögletes és vérfagyasztó világát árasztja magából az előadás. A címszerepben Bercsényi Péter, ihletforrás Murnau és Herzog, az atmoszféra pedig olyan sűrű, hogy szinte vágni lehetne.
Kálmán Eszter külföldi tanulmányai során végigkóstolhatta a legkülönbözőbb színházi tevékenységeket a világítástól a díszletépítésen át a rendezésig. Hazatérése óta elsősorban látvány és történet viszonyát kutatja, ahogy most is.
Az N, mint Nosferatuban nem mindennapi látványra számíthatunk. Az egyetlen szereplő, Bercsényi Péter vámpírja mellett a rengeteg kellék és díszletelem tölti ki a teret. Az átható atmoszférát árasztó színpadi elemek folyamatosan átalakulnak Nosferatu partnereivé. A mozaikos szerkezet azonban történetté kerekedik, Nosferatu beteljesületlen szerelmének kálváriájává.
Olyan vagyok, mint egy távoli csillag: magányos és lakatlan.
– mondhatná magányos vérszívónk, akit a társtalanság gyötör. Vadászata hol reménytelen szerelmi virrasztásba fordul, hol rettegésbe a kakasszótól, a pirkadattól. Ez a magány nemcsak az elbeszélés szintjén mutatkozik meg a produkcióban: ő az egyedüli hús-vér ember a színen, aki az éjszaka hideg díszletei között bolyong, testében és lelkében egyaránt idegenként.
Az egyedi atmoszférát azonban nem csupán Nosferatu elegáns karaktere és az egyedi tárgyvilág teremti meg. A görög drámákból ismert kart itt fekete-fehér óriásbábok „alakítják”, az ő énekük gombolyítja a történet fonalát, angol romantikus költők versrészleteit énekelve. Az előadás zenéjét Kákonyi Árpád, a budapesti színházi élet megkerülhetetlen zeneszerzője, az Örkény Színház zenei vezetője készítette Friedenthal Zoltánnal, a Pintér Béla Társulat oszlopos tagjával.
A produkció Murnau klasszikus Nosferatujából inspirálódott. A német expresszionista alkotás teremtette meg azt az archetípust, amihez később a filmtörténet számos későbbi alkotója is visszanyúlt, és amely erősen beivódott a szub- és popkultúrába. Az, hogy a vérszívó vámpír érzékeny a fényre, itt jelent meg először, de Kálmán Eszter előadásának is visszatérő eleme.
Az előadást a Trafóban kétszer is megnézhetitek, május 15-16, mindkétszer 20-30-kor kezdődik.
Bercsényi Péter ezerarcú karaktere kiált Nosferatu után. Igazi átváltozóművész, aki nemcsak könnyedén mozgat bábokat, hanem kiválóan énekel, táncol, alakít kamaszt, bonvivánt, vagy ha a helyzet úgy kívánja, akár nőt is. Most a magányos vámpír szerepében kerül a középpontba. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen zenés bábos mesterséget tanít, játszik anyaszínházában, a Budapest Bábszínházban, dolgozik a HOPPart társulattal és szerepel a Vádli társulat nagysikerű I. Erzsébetjében és az Örkény Színház formabontó Stuart Máriájában is.
Kálmán Eszter Bristolban tanult performance-rendezést és látványtervezést, itthon elsősorban látványtervezőként dolgozik – többek között a Katona József Színházban és az Örkény Színházban, Izsák Lilivel közösen készítették Stuart Mária jelmezeit, amiért megkapták 2014-ben a Színikritikusok-díját. Szinte minden évben bemutat a Trafóban egy saját, látványalapú előadást: a Hamupipőke és a Justine után most itt az N, mint Nosferatu.
N – Bercsényi Péter
Rendező – Kálmán Eszter
Dramaturg – Szabó-Székely Ármin
Jelmez – Juhász Dóra
Díszlet – Kálmán Eszter
Videó – Juhász András
Zene – Friedenthal Zoltán, Kákonyi Árpád
Kar – Kiss Diána Magdolna, Murányi Márta, Kálmán Eszter, Andrássy Máté, Máthé Zsolt, Szabó Sebestyén László, Kákonyi Árpád, Friedenthal Zoltán
Hang – Rembeczki János
Fény – Éltető András
Produkciós asszisztens – Fazekas Anna
Műszaki és videó munkatárs – Fábián Gábor Zoltán
