Az írói álnevek használata mindig érdekes talányokat teremtett. Voltak olyanok, akiket anyagi haszonszerzés motivált, volt, akit a rejtőzködés vágya, s volt olyan, aki csak a poén kedvéért rejtette el igazi énjét. George B. Marwellről már a könyvbemutató kapcsán megállapítottuk, hogy „valaki más”, de egészen a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválig, szombat délutánig kellett várni, hogy szemtől-szemben megkérdezhessük… Balikó Györgyöt.
Egy héttel ezelőtt mit válaszoltál volna, ha megkérdem, hogy kicsoda George B. Marwell?
Azt mondtam volna, hogy fogalmam sincs. Egy héttel ezelőtt még hivatalosan nem tudtam, hogy kicsoda. Talán valami halvány sejtésem lett volna. A neve alapján talán egy angol szerző, talán valahol London környékén éldegél, ahogy ez a Világok útvesztőjéből kiolvasható. Azt innen-onnan, a kiadó különböző anyagaiból tud(hat)tam volna, hogy egy volt antikváriusról van szó, akinek van némi affinitása a filozófiához és a vallástörténethez…
És ha ma, április 25-én felteszem ugyanezt a kérdést?
A kép annyiban változik, hogy mától egyértelmű, hogy George B. Marwell csak egy maszk. Ami mögötte van, az emberben rejlő próteuszi hajlandóság: nem éri be azzal az egyetlen személyiséggel, amivel őt a teremtő megáldotta, vagy éppen megverte. A kiadó lehetőséget adott nekem arra, hogy fél évig George B. Marwell lehettem, és ez a bennem lakozó játékösztönt messzemenőkig kielégítette. Azért is érdekes volt Marwell bőrébe bújni, mert a figura nagyon sokban különbözik tőlem! Mint a könyv fülszövegéből kiderül, George B. Marwell – szemben Balikó Györggyel – egy sikeres író. A valóság ennél sokkal prózaibb….
Térjünk is rá erre a prózai valóságra, hiszen – érthető okokból – nem volt lehetőségem felkészülni Balikó Györgyből, amikor egy George B. Marwell interjúra jöttem.
A kitalált és a valódi szerző között annyi hasonlóság van, hogy én is filozófiával foglalkozom, sőt, korábban antikvárius is voltam. Nekem viszont nem kenyerem az írás, és talán nem is lesz. Ez csak egy hobbi, amit azonban kitartóan és régóta gyakorlok. Azt hiszem, már akkor is írtam, amikor még írni sem tudtam, de soha nem vettem túl komolyan, és ez jól is volt így. A Világok útvesztője az egyetlen olyan akcióm, amit elkezdtem komolyabban venni, s ettől nem biztos, hogy jobb az eredmény, mintha megmaradtam volna a szokásos komolytalanság szintjén.
Mi motivált tulajdonképpen?
Hát… Éppen, mert nem vagyok profi író, nem az önmegvalósítás vágya mozgatott, inkább a varázslat. Az, hogy szavakkal létrehozhatok egy figurát, egy tájat, egy szituációt. Olyasmit, ami korábban nem létezett. Persze, egyre inkább rá kell jönnöm, hogy ehhez a varázslathoz nem elég az író: kell még valami. Pontosabban még valaki: az Olvasó. A varázslat nem a papíron történik, hiszen ott csak holt betűk sorakoznak. A varázslat akkor jöhet létre, ha van, aki kézbe veszi és elolvassa a betűket. Nem véletlen, hogy a könyvben felmerül az a kérdés, mi történik a tengernyi írott szöveggel, ha egyik napról a másikra megszűnnének az olvasók…
A pesszimisták szerint arrafelé haladunk!
Ha nincs olvasó, akkor az írott szöveg nem több mint értelmetlen jelek sorozata. Egy ősi kép szerint a világmindenség egy nagy könyv, és ez beszűrődött a Világok útvesztőjébe is, de azzal a csavarral, hogy a világmindenség nagy könyv, aminek Isten nem a szerzője, hanem az olvasója. Az által vagyunk, hogy olvasva vagyunk, s ha Ő megszűnik minket olvasni, akkor…
Mi lesz George B. Marwell további sorsa? Fogalmazhatom a nekrológot?
Ezt még nem tudom, hiszen az ő sorsát befolyásolja a Világok útvesztőjének sorsa. Amennyiben a regény iránt eleven marad az érdeklődés, akkor ez jogosultságot adhat George B. Marwell további létezéséhez, ha az érdeklődés megszűnik, akkor lehet, hogy jön egy újabb maszk. Hiszen akkora szerencséje nem lehet a művelt közönségnek, hogy megszűnjek írni! Persze, akkor nyilván más típusú szövegek kerülnének ki a kezem alól…
Filozófiai traktátusok?
A filozófia terítéken maradna. Úgy vélem, ha van valami, ami miatt ezt érdemes csinálni, akkor az pont a filozófia közelebb hozása az emberekhez. A könyvpiacon hemzsegnek a bevezetés-a-filozófiába típusú könyvek, de én azt látom, hogy nem töltik be a címekkel vállalt feladatot. Ma már jobbak a kerülőutak, amikor a könyv szórakoztatás közben gondolkodtat, s megmutatja, hogy a kettőt nem kell szétválasztani.
Manapság nagy népszerűségnek örvendenek a kerülő utak…
Nem biztos, hogy két pont között a legrövidebb út az egyenes. Már csak azért sem, mert Zénón apóriájából tudjuk, hogy bármely távolság végtelenül osztható, ezért elvileg nem lehet bejárni. Ugyanakkor azt is mondhatom, hogy minden út egyenes, de az emberi tudat bármiből képes görbét csinálni.
