A tiszakécskei Bach 330 rendezvénysorozaton (melynek teljes programjáról korábban már beszámoltunk) április 19-én nagyszabású kóruskoncertet hallhattok. Ebből az alkalomból készítettünk interjút dr. Méhes Balázzsal, az eseménysorozat művészeti vezetőjével.
Méhes Balázs 1997-ben szerzett orgonaművészi diplomát a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. 2000-ben kezdte meg kántori szolgálatát a tiszakécskei Református Gyülekezet megújult hangszerén. 2001-ben egyéves ösztöndíjat nyert a herfordi (Németország) Egyházzenei Főiskolára. Koncertező művészként rendszeresen fellép Németország, Erdély, Svájc és hazánk számos templomában. Oktatói tevékenységet a Károli Gáspár Református Egyetem nagykőrösi Tanítóképző Főiskola Kántorképző Intézetében folytat. 2006-ban elnyerte Tiszakécske város művészeti díját, a vezetése alatt álló Szabolcska Mihály Református Énekkar pedig 2012-ben kapta meg e rangos városi elismerést. 2010-ben megvédett doktori disszertációja és az ahhoz kapcsolódó hangverseny alapján a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorainak (DLA) sorába fogadta.
Mit gondol, vajon Bach örülne ennek a rendezvénysorozatnak?
Nagyon jó kérdés. Erről jut eszembe egy eset, amikor az egyik miskolci templomban gyakoroltam, s a kollégám azt mondta: ezt a művet hallva a szerző biztos örülne. Nagyon kedves megjegyzésnek tűnt, ám utólag gondolkodóba ejtett, hisz az nem derült ki belőle, hogy vajon miért örülne! Azért, mert mint komponistát megörvendeztetné, hogy játsszák a darabját? Vagy azért, mert olyan jól szól az orgona? Esetleg azért, mert az előadó viszonylag jól teszi a dolgát? Ha a kérdés arra vonatkozik, hogy elégedett lenne-e Bach a művek előadásával, akkor erre még nem felelhetek, mert eddig még csak egyetlen koncert valósult meg a sorozatból, bár meggyőződésem, hogy azzal elégedett lenne. Ha viszont a kérdés arra céloz, hogy vajon Bach zeneszerzői hiúságát legyezgetné-e a tény, miszerint 265 évvel halála után egy magyarországi kisvárosban előadják a műveit, hát erre sem tudok felelni. Biztosan nem esne neki rosszul. Úgy vélem, Bach korában az áprilisi alkalmunkon szereplő műveket nem fesztiválokon és koncertsorozatokon népszerűsítették. Sőt nem is volt céljuk a zene ilyesfajta népszerűsítése. Az emberek egyszerűen beültek a templomba. Olyan egyszerűen, ahogyan ma elmegyünk színházba, bekapcsoljuk a TV-t vagy leülünk a számítógép elé. A megszokott vasárnapi rend szerint élték az életüket, s ha éppen Bach volt a helyi kántor, és ezeket a remekműveket az istentisztelet részeként hallgathatták meg, akkor igen nagy áldásban volt részük.
Úgy gondolja tehát, hogy Bachnak csupán az istentisztelet kiszolgálása volt a célja, és nem is érdekelte, hogy mondjuk, hányan hallgatják a műveit?
Azt hiszem, hogy Bach legalább annyira számított a közönségére, mint minden lelkész, aki több éven át készül arra, hogy lelkileg és szakmailag érett prédikátor váljék belőle, majd minden igeszolgálat előtt több órát gubbaszt a Bibliája és a könyvei fölött, míg kiimádkozza azt a mondanivalót, amivel aztán vasárnaponként felmerészkedik a szószékre, hogy elmondhassa a rábízott isteni üzenetet. Biztos vagyok benne, hogy Bachnak felülről adatott küldetése volt. Ahogy a műveit megírta, az nem csupán zeneszerzői kivagyiság vagy alkotói becsvágy. Tehetségét és szakmai tudását az evangélium hirdetésének szolgálatába állította, méghozzá azzal a szándékkal, hogy zenéje felerősítse az átadni kívánt üzenetet. Fontos volt tehát számára a hallgatóság, hisz üzenetéről őket akarta meggyőzni.
Mondana erre példát: hol érhetjük tetten Bach zenéjében az igei mondanivalót?
Áprilisi zenés áhítatunkon főként olyan kantátatételeket adunk elő, melyek gyülekezeti énekeket tartalmaznak (pl. RÉ 167, 272, 390), illetve olyan dicséreteket, melyeket reformátusokként énekelünk (RÉ 340, 329). A Mind jó, amit Isten tészen kezdetű korálban Bach a német wohlgetan szót egy tizenhatod figurációval illeti. Szerintem itt a negyedekben és nyolcadokban haladó kórusszólamok között ez mindenképpen rendhagyó, hisz mozgással emeli ki Isten cselekvését, megjeleníti munkálkodását és hangsúlyozza, hogy mindezt a Cselekvő jól teszi. A koncert utolsó darabját egy recitativó, tehát egy énekben elmondott szónoki beszéd vezeti be. A basszus szólista egyértelműen prédikátori szerepben szólítja meg a hallgatókat: „Gondoljatok arra is, Keresztények, amit Isten értetek tett,” s ezzel mindenekelőtt Isten megváltó művére figyelmeztet. Majd így szólít fel: „zengjetek néki háladalt!” Erre válaszként a zenekar és kórus valóban rázendít a hálaénekre. De említhetném a Máté-passió első korálját, melynek színes harmóniái aszerint következnek, amint azt a szöveg mondanivalója megkívánja. A műsorunkban szerepel az f-moll zongoraverseny is, melynek szólistája dr. Hegedűs Lívia. A darab híres lassú tételét Bach korábban egy kantátában is felhasználta, melynek címe: Ich steh mit einem Fuß im Grabe, ezt szabadon úgy fordíthatnánk: Fél lábbal a sírban állok. Bach tehát úgy döntött, hogy az istentiszteleti zenének készült tételből (talán éppen kávéházi) koncertzenét formál. Vajon szabad-e megfeledkeznie a zongoristának az eredeti összefüggésekről, amikor Bach üzenetét tolmácsolja? Lehet-e élesen elhatárolni egymástól Bach egyházi és ún. világi zenéjét? Én úgy vélem, nem.
Mondhatjuk tehát, hogy a következő koncerten, mely április 19-én 18 órakor lesz hallható a tiszakécskei református templomban, az előadók e „bachi evangélizációt” kívánják megvalósítani, akár kantátát, akár zongoraversenyt játszanak?
Én ezt szeretném. Nagyon sokan fogunk benne részt venni: négy kórus és a zenekar, összesen 130 ember. Megvallom, nem vizsgáltuk, hogy közülük hányan közelítik meg Bach zenéjét a fenti módon. Abban azonban bizonyos vagyok, hogy senki nem marad majd érintetlen és közömbös a hangokat játszva, énekelve vagy hallva.
Mit tud adni a ma emberének Bach zenéje?
Mindig azt adja, amiről az adott mű éppen szól. Az életmű hihetetlenül gazdag. A szöveget tartalmazó műveknél a legegyszerűbb megadni a választ, hiszen a zene szolgálja a szöveget. Azonban a hangszeres művek egy részénél is van lehetőség arra, hogy a szöveges darabokban használt zenei témák jelentéstartalmát nyelvként értelmezzük, és ezek alapján üzenetet fogalmazzunk meg. Ennek igen gazdag irodalma van. Minden igazi műalkotásban vannak szavakba nem önthető hatások. Nem biztos, hogy amikor a Máté-passió nyitókórusát hallgatjuk, mindenki érti, mit énekelnek az egyes szólamok, mégis letaglóz minket, amint a XIX. században Berliozt, amikor Berlinben tanúja volt a mű egyik előadásának.
Miért tartotta fontosnak ezt a rendezvénysorozatot épp Tiszakécskén?
Tizenöt éve dolgozunk azon Hegedűs Béla esperes úrral, hogy olyan muzsikusokat hívjunk a városba, akik ráirányítják figyelmünket a maradandó vagy örökkévaló dolgokra. Ezt a missziót elsősorban a református templomban folytattuk, de 2011-ben a Liszt-évforduló kapcsán kiléptünk e keretből, és a várossal összefogva Liszt-hetet szerveztünk. Tavaly Cséplő Noémi hívta fel a figyelmemet arra az NKA-s pályázatra, amelynek támogatását egyebek mellett e mostani rendezvénysorozat megvalósításában élvezzük. Sőt, nem csak felhívta rá a figyelmemet, hanem a munka legnehezebb részét, a szervezést, pályázatírást, lebonyolítást is magára vállalta. Az Álomfogó Alapítvány segítsége nélkül mindez nem valósulhatna meg.
Szokatlanul merész vállalkozás ez egy kisvárosban, nem gondolja?
Valóban így van. Főként a háttérmunka jelent óriási feladatot. Számos civil, egyházi, vállalkozói és városi támogató állt mellénk. Úgy érzem, hogy amit művészeti, szakmai szempontból, valamint a programsorozat hírverése területén megtehettünk, azt megtettük. Ebben is nagy szerepet vállalt Noémi és egyik tanítványom, Plicher Dorottya, aki a professzionális színvonalú, nagyon szépre sikerült műsorfüzet látványtervét készítette.
Úgy vélem tehát, hogy ha a zeneszerzők mellett a világ legnagyobb gondolkodói, művészei is nagyra értékelték Bachot, akkor ez egyértelmű biztatást jelent minden egyes ember számára, hogy keresse, kutassa, de legalább is – amint azt Szentgyörgyi Albert mondta – tisztelje a Bachot mozgató Motivációt.
Az eseményt megtalálod a Facebookon is, ahonnan a fotókat kölcsönöztük.
Az interjú rövidített változata olvasható a Reformátusok Lapja április 19-i számában.
