avatar
2011. augusztus 31. /

Döncike

dc

Az autóbuszon, Hammamet és Tunisz között találkoztam vele először. Egy erősen telt, középkorú hölgy ölében, illetve egy csöndes, ősz férfi mellett üldögélt. Az utazáshoz fehér ingecskét és fehér bézbólsapkát adtak rá, úgy fordították, hogy kinézhessen az ablakon, útközben tehát mindvégig a hátát láttam, szemből csupán akkor, amikor a mozaikmúzeumnál leszálláshoz készülődött a csoport.

(Fotó: Révai Sára)

Októberi utószezon, afrikai napsütés, kárörvendve gondoltunk az otthon didergőkre.

Döncike remekül tűrte a medina forgatagát, az erőszakos bazárosokat, a zsúfolt tuniszi belvárost. Sidi Bou Saidban kevesebb az ember és több a levegő – Döncikéék beültek egy híres középkori kávézóba, mentateát ittak, bár Döncike nem kért. Karthágónál viszont már nem jött le a buszról, a hölgy szerint elfáradt, pedig jól szokta bírni az egész napos programokat.

Másnap Döncikét is föltették a tevére, fehér ing helyett póló, a bézbólsapka maradt, az erősen telt hölgy egyik kezével a nyerget, a másikkal Döncikét tartotta. Másfél óra zötykölödés után megálló, a tevék lehasaltak, mi lekászálódtunk, a helyiek lefotóztak. Megint csak Döncikééket figyeltem: a nekik rendelt egyik teve előtt pózoltak, Döncike a nyergen, a férfi és a nő között, aztán a férfi hirtelen megálljt intett, majd a táskájából mindenki meglepetésére elővette Misát, a moszkvai olimpia kabalafiguráját, és odaültetette Döncike mellé: “A mi hőseink” – mondta, és megsimogatta mind a két játékmacit.

“Itt vannak Döncikéék” – szólt a tengerparton a feleségem. A közelünkben foglaltak helyett, míg a férfi a nyugágyakat rendezte, addig a hölgy elhelyezte Döncikét a napernyő alatt. Döncikén ezúttal fürdőnadrág feszült, Misát viszont nem láttam sehol. Ezek szerint Döncike a kivételezett gyerek.

{jcomments on}

Megosztás: