A Nischen Verlag egy 2011-ben alapított családi könyvkiadó, melynek célja, hogy magyar kortárs szerzők műveit ismertesse meg a németajkú közönséggel. Az osztrák irodalmi életről és a kiadók világáról Lendvai Zsókát kérdeztük.
Mi alapján válogatják ki a német kiadásra szánt magyar szerzők műveit?
Egész életemben könyvekkel foglalkoztam, dolgoztam könyvesboltban és könyvkereskedő vállalatnál, s több kiadóban (Móra, Pesti Szalon, Helikon) Magyarországon. Most nagyon örülök, hogy már harmadik éve itt Bécsben olyan szerzőket adhatok ki németül, akiket szeretek, s akiket fontosnak tartok. Figyelem a magyar irodalmi életet, a könyvkiadást, s a legfőbb szempontom a minőség. Természetesen több olyan magyar szerző van, akik már ismertek a német piacon, s van állandó kiadójuk. Mi szeretnénk olyanokat is bemutatni, akik még „ismeretlenek” a német nyelvű olvasók előtt. Tudomásom szerint mi vagyunk az egyetlen olyan kiadó a német nyelvterületen, aki csak magyar szépirodalmat ad ki. A válogatásban persze a terjedelem is fontos szerepet játszik, még saját erőből nem tudunk nagyon nagy terjedelmű köteteket lefordíttatni és megjelentetni. Nem adunk ki drámákat és verseket, ezek piaca igen kicsi. Kis kiadó vagyunk, évi három kötettel, de épp ezért gyorsabban tudunk reagálni az eredetművek sikereire, mint az úgynevezett nagy kiadók. Így például egy-két évvel a megjelenés után már német nyelven tudtuk bemutatni Tóth Krisztina Pixeljét, most hamarosan az Akvárium c. regényét, Kerékgyártó Rükvercét vagy Sándor Iván első világháborús regényét. Szilasi László A harmadik híd c. műve ősszel, Péterfy Gergely Kitömött barbárja jövőre jelenik meg. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy a mi Nischen Verlagunk adta ki először a nagy magyar író, Spiró György könyveit (Tavaszi tárlat, novellaválogatás) németül.
Milyen ezeknek a szerzőknek a fogadtatása?
A német nyelvű piacot a legismertebb magyar írók (Esterházy, Nádas, Márai, Krasznahorkai, stb.) uralják, sikerük csalóka benyomást kelthet a magyar irodalom ismertségéről. Nemcsak egy új kis kiadónak, hanem gyakran nagy kiadóknak is nehéz külföldön ismeretlen magyar szerzőket bemutatni. Vannak már olyan kötetek, melyekről több német és osztrák lap írt. Így tekinthetjük Tóth Krisztina Pixeljét vitathatatlan irodalmi és kiadói sikernek, a kötet az ORF szakmai zsűri által válogatott sikerlistáján első helyen állt. Ez sajnos nem mindig azt jelenti, hogy a kritikák olvasói azonnal elrohannak s megveszik a köteteket. Nehéz elérni, hogy valamiről írjanak, sokat számítanak a személyes kapcsolatok. Bécsben pezsgő irodalmi, kulturális, zenei és színházi élet van, nehéz egy irodalmi rendezvényre közönséget szervezni, különösen, ha a szerző nem ismert vagy nem beszél németül. Nagy örömünkre eddigi könyveinkről nemcsak az osztrák sajtó, de a nagy német lapok is, a Frankfurter Allgemeine Zeitungtól a Die Weltig, a Die Zeit-től a Süddeutsche Zeitungig és a Neue Zürcher Zeitungig szép recenziókat közöltek. 2o13-ban kiadói kezdeményezésünkért megkaptuk a tekintélyes Bruno-Kreisky-díj egy külön kategóriáját.
Meséljen a lipcsei könyvvásár tapasztalatairól. Milyen visszajelzések érkeztek, mennyire érdeklődtek a magyar szerzők iránt?
A lipcsei vásáron a berlini Collegium Hungaricum standján igen szép választékot mutatott a magyar szerzők németül megjelent köteteiből. Ők szervezték a felolvasásokat is. Nagy örömünkre Barnás Ferenc A kilencedik (Der Neunte, forditotta Eva Zador) c. regényével is bemutatkozhatott, részben a vásáron az Európa Kávéház programjában, részben a városban a naTo nevű szórakozóhely színháztermében. Szerencse, hogy Barnás beszél németül. A szerzővel az ismert moderátor, a neves kritikus Jörg Plath beszélgetett és a kitűnő színész, Frank Arnold olvasott a regényből. Ahogy számoltam, kb. százötvenen élvezték az estét.
Az elmúlt hetekben kirobbant Magyarországon egy vita azzal kapcsolatban, hogy a Kádár-korszak irodalma jelentősebb volt-e mint a rendszerváltás utáni irodalom. Önnek erről mi a véleménye?
Nem vagyok irodalomkritikus. Mindig olvasó voltam és maradok, és őszintén szólva felejthetetlen irodalmi élményeim voltak a Kádár-korszakban vagy a nyolcvanas években megjelent művek is. Több mint tíz éve élek Bécsben, s házasságom és tapasztalataim éppen a magyar háttért tekintetbe véve arra tanítottak, hogy nem szabad általánosságokban és felületesen bonyolult társadalmi, irodalmi és művészeti folyamatokról ex cathedra ítéleteket hirdetni. Számomra nagyon fontosak voltak és maradnak az elmúlt évtizedekből Tar Sándor novellái, Spiró, Oravecz és Nádas nagyregényei, Parti Nagy, Térey, Kemény és Tóth Krisztina versei. S külön örülök, hogy az elmúlt évtizedek terméséből kiadónk a német olvasóknak is meg tudta mutatni, hogy e kis országban milyen új tehetségek jelentkeztek.
Mennyire olvasnak kortárs osztrák irodalmat Ausztriában? Kik a népszerű osztrák szerzők?
Az osztrák irodalmat, különösen a sikereket nem lehet megérteni, ha nem vesszük figyelembe, hogy minden finom nyelvi vagy dialektus-különbség ellenére az osztrák íróknak a német nyelvű piac elsősorban Németországot jelenti. A hazai fogadtatást az osztrák sajtóban közölt bestseller-listákról lehet lemérni. Nagyon gyakran, néhány kivételtől, mint a fiatal Daniel Kehlmann vagy a „világpolgárnak” számító Peter Handke nevétől eltekintve, jelentős osztrák írók is az óriási német nyelvterületen szinte „eltűnnek”. Vagyis nem olyan sok könyvet adnak el, mint a már nagynevű vagy ismert német szerzők. Ami a helyi piacot illeti, a problémák hasonlók, mint másutt a világon. Itt is egyre kevesebbet olvasnak (egy felnőtt évi 1-2 kötetet), a kis könyvesboltok csődbe mennek, számuk az elmúlt években 5 %-kal csökkent, a kiadók bevétele is apadt. De nő az internetes kereskedelem és a még olvasók egyre nagyobb része rendel az Amazon-on könyvet. Figyelembe kell venni, hogy Ausztiában a német „hegemónia” ellenére az írók, sőt az esszéisták is nagyon népszerűek, mert rendszeresen fellépnek, könyvük megjelenése után nemcsak Bécsben és a nagyobb városokban, hanem vidéki kisvárosokban is, ahol a belépőjegyes estékre megtelnek a termek. A sajtó is előnybe részesíti a hazai szerzőket, interjúkkal, rádióműsorokkal, tévébeszélgetésekkel. A Nobel-dijas Elfriede Jelineken és Handkén kívül nagy tekintélynek örvendenek Arno Geiger, Peter Turrini, akinek darabjait is gyakran játsszák, Christoph Ransmayer, Michael Köhlmeyer, Barbara Frischmuth, Marlene Steeruwitz, Kehlmann, Glattauer, Wolf Haas, hogy különböző műfajokat említsek. Nagyon olvasottak az esszéisták, így például Franz Schuh, Karl Markus Gauss és Robert Menasse. Ausztriában egyébként a minőségi lapok még mindig kulturális melléklettel jelennek meg, ahol persze egyre kevesebb a könyvkritika.
Milyen helyzetben van az osztrák könyvkiadás? Mennyire stabilak a könyvkiadók?
Ismert bécsi kiadók, mint Zsolnay vagy Amalthea, német tulajdonban vannak. Ezt persze a legtöbb olvasó nem tudja. Meglepően sok a kis kiadó, az egyesület kb. 7oo céget tart számon. Ki kell emelni azt a tényt, hogy az osztrák kormány, a tartományi kulturális intézmények, így például Bécs városa is viszonylag nagy összegekkel támogatja a kiadókat. A könyvkiadás fontosságára jellemző, hogy a napokban bejelentett radikális adóreform a könyveket a színházakkal és vendéglőkkel ellentétben megkímélte a forgalmi adó növelésétől.
Hogyan tudják fenntartani ezt a kicsi családi kiadót? Családon belül kinek mi a feladata a kiadóban?
A kiadó a férjem, Paul Lendvai ötlete volt, és valójában csupán kétszemélyes, nincsenek alkalmazottaink, csak állandó külső munkatársaink. A műveket én találom meg, de a döntés közös. A szerződéskötéstől a fordító kiválasztásáig, a kereskedővel való kapcsolattartásig, tehát a folyamatért – a kézirattól a kész könyv megjelenéséig – én vagyok felelős. Természetesen munkámat segítik az anyanyelvi szerkesztők és korrektorok. Nagyon fontos munkatársunk kezdettől fogva Kemény Zoltán, aki nemcsak a kiadónk logóját és a kötetek borítóját tervezi, de a nyomdai munkálatokat is irányítja. Profi PR-osunk a sajtólevelek elkészítésétől a sajtókapcsolatokig az ismert osztrák Barbara Brunner. Remek fordítóink vannak: Zeltner Ernő, Buda György és Eva Zador több kötetet is lefordított már. Ritkaságnak számít, hogy a fényképük és rövid életrajzuk minden könyvünkben együtt szerepel a szerzőével a kötetek belső fülén. A kiadót 2o11-ben alapítottuk, adótanácsadónk számítása szerint 2o11-2o13-ban a forgalmi bevételt és a támogatásokat (Zukunftsfond, osztrák oktatási minisztérium, magyar fordítástámogatási alap) leszámítva tiszta veszteségünk kb. 65 ezer Eurot tett ki. Mindezt kizárólag férjem megtakarításaiból fedeztük, ugyanúgy, mint a 2o15-ös várható költségeket is. A legnagyobb kiadást a fordítási költség jelenti, s a nagykereskedő árrése itt is magas. Könyveinket egyébként Magyarországon nyomtatjuk. Ami a szerepmegosztást illeti, férjem nemcsak pénztáros, hanem kicsit „sajtós” is, mivel sok régi kapcsolata van, nemcsak az osztrák, hanem az egész német nyelvű sajtóban.
