Nyári lazaságok

Nem, nem, mondja, megállítanak mindenkit, és ha nem működik pl. a biciklin a lámpa, már kapja is az illető a büntetést, ami, mit gondolok mennyi?

– Kétszáz, háromszáz korona[iii]?

– Nyolcszáz! – vágja rá.

Kuncogok. Jól ismerem a kosteri bicikliállapotokat.

– A göteborgi rendőrök elbújnak az árokban, és lesből támadnak.

Már röhögök, s mondom, hát, ez elképesztő nevetséges. De nem vonom kétségbe az anyósom szavahihetőségét, mert már az újság is megírta.

Koster legendás hírű nyaralóhely a svéd riviérán (Nyugat-Svédország). A kis ikerszigeten országosan is a legtöbb a napos órák száma, és tapasztalataim ezt is igazolják: nálunk, a szárazföldön esik, dörög, Kosteren meg már hetek óta nem láttak még egy bárányfelhőt sem. Valahogy az óceán felől érkező felhőtömegek simán átbuckáznak a forrón párolgó kosteri gránitsziklákon, hogy aztán minden mérgüket – és az esőt – a parton adják ki.

De népszerűségét nemcsak a kellemes klímának, hanem a szigetre jellemző sajátos életmódnak is köszönheti. Lévén természetvédelmi terület, csak különleges engedéllyel lehet gépkocsit, traktort és hasonlókat vezetni. Észak- és Dél-Kostert is simán be lehet járni gyalog, de aki siet, biciklizhet. Az eredetileg rák- és heringhalászatból élő helyiek árufuvarozásra a flakmopedet használták már évtizedek óta. Egyszóval nyugis, tiszta hely Koster.

A harmadik tényező, ami olyan vonzóvá teszi, minden bizonnyal a svéd tengerparti szigetvilágra olyannyira jellemző autonóm, szabad, időnként túlságosan is öntörvényű felfogás, ami szerint, ha bekap az ember egy sört a szomszédnál, még simán hazamotorozhat. Nem is volna ezzel semmi baj, ha az eredetileg 300-350 főt számláló helyi lakosság egy-egy sört lenyomna esténként. A baj ott kezdődik, hogy a szigeteket nyáron turisták ezrei lepik el, és a ráktálhoz nem csak egy sör gurul le. Aztán biciklire, flakmopedre, és újabban már quadra pattannak és össze-vissza ütköznek a keskeny, kikövezetlen utakon, árokba borulnak, gyalogosokat gázolnak. Ez azonban nem egy elszigetelt jelenség, hasonló viselkedés figyelhető meg a többi, turisták által elárasztott szigeten is.

A rendőrség pedig példát akart statuálni. Méghozzá Kosteren. A közlekedési rendőrség kihelyezett egy motoros rendőrt. Megírta az újság is. Azt is megírták, hogy a törvény szerint a bukósisak használata a flakmopeden is kötelező. Meg hogy a platón személyek szállítása tilos. Ezt nehéz volt a kosterieknek megemészteni. Más jármű híján a gyerekeket mindig is flakmopeddel vitték az iskolába, bukósisak meg sose volt senkinek a fején. Minek? Olyan lassan megy a moped, hogy az ember talpra áll, ha le is dőlne róla. Ám a törvény az törvény. Meg kellett venni azt a fránya bukósisakot – ha még egy hokisisak sem volt valahol a padláson! (T.i. hokisisakja minden svédnek van.) A jó öreg halászok dörmögtek, morgolódtak, de pár helyszíni bírság után elment a kedvük a dörmögéstől is.

És most már a biciklisekre is rászálltak! Azt mondja az anyósom, az árokba bújnak, és onnan, rajtaütésszerűen kapják el a működő lámpa nélkül kerékpározókat. Nyolcszáz korona a bünti! Cirka huszonnégy ezer forint. És ehhez az ember még nem is ivott.

Kuncogok, rötyögök tovább. A kosteriekről azt szokták mondani, bockete emberek. Bockete, vagyis önfejű, konok, magának való (tájszó). Fejjel megy a falnak[iv]. De most már törvényileg letörték a szarvukat, és bukósisakot húztak a fejükre. Az apósom kosteri. Hogy úgy mondjam, személyesen érintett vagyok tehát az ügyben. Anyósom hírforrása apósom anyja (magyarán az anyósom anyósa), aki – magas kora ellenére – a mai napig Dél-Kosteren él. Álmában sem gondolta, hogy ezt is megéri!

Az viszont sose derült ki számomra, hogy az anyósom mit is akart déli tizenkettőkor. Talán tudni akarta, hogy visszajöttünk-e a nyaralásból. Vagy csak meg akarta osztani felháborodását. Figyelmeztetni akart, hogy nehogy rossz biciklire szálljunk. Vagy ő is röhögött magában, hogy végre rájár a rúd a szabados rokonságra Kosteren.

{jcomments on}