Sebastian Faulks: Madárdal. Európa Könyvkiadó, 2014.
Most jelent meg először magyarul Sebastian Faulks Madárdal című regénye. A Madárdal 1993-ban jelent meg eredetileg és 10 évvel később a BBC Nagy könyv-szavazásán az igen előkelő 13. helyen végzett. Nem ez az első Faulks-regény, ami nálunk is kapható: a magyar közönség is olvashatta az Emberi nyomok és a Sohase mondd… című regényeket, valamint egy James Bond-folytatást is (Az ördög táncba visz). Faulks szívesen ír folytatásokat: tavaly a szerző P. G. Wodehouse előtt tisztelgett egy Jeeves-regénnyel.
Faulkstól nem áll messze a történelem: a Madárdal egy laza koncepciójú trilógia második része, amelynek történetei nem kapcsolódnak egymáshoz, de hasonló helyszíneken játszódnak és a szereplők között is van némi egyezés (a másik két regény, a The Girl at the Lion d’Or és a Charlotte Gray még nem jelentek meg magyarul). További érdekesség, hogy a 2011-es Majmok bolygója-filmet rendező Rupert Wyatt mostanság győzködi az írót, hogy a Madárdalból is készíthessen filmet.
Nem meglepő ez, mert a könyvet olvasva tényleg úgy tűnik, hogy a Madárdal jól tudna működni a mozivásznon. Néhány éve egyébként egy BBC-s tévéfilm készült is a regényből, amelyben nem mellékesen Molnár Piroska is szerepelt (alább látható ez előzetese). Bátran mondhatjuk tehát, hogy hiánypótló a Madárdal megjelenése, amúgy is mindenhonnan folyik most az I. világháború.
A háborús regényekben van némi jártasságom. Kiskamaszként válogatás nélkül olvastam ilyeneket, aztán talán pont a megfelelő szelekció hiánya miatt ez abba is maradt. Különösen furcsa ebben nekem az, hogy ahhoz képest, hogy akkor mennyi ilyet olvastam, ma már egy-két szerzőt (Hillary, Remarque) leszámítva alig jut eszembe ezekről a könyvekről bármi is, pedig ilyen tekintetben nincs rossz memóriám.
Faulks viszont nem bízza a véletlenre, hogy emlékezzünk a Madárdalra. (Pedig a fenti szerzőkhöz képest az 1953-as születésű Faulks hátrányban van, hiszen közelről világháborút nem láthatott.) Egyfelől nagyon gördülékenyen és olvasmányosan ír, nem erőlködik nagy megállapításokkal és komoly eszmefuttatásokkal, inkább mesél, emellett pedig a háborús részeket emlékezetes és brutális momentumok tagolják. Ráadásul megismerkedünk a harcászat egyik érdekes perifériájával, a bányászokkal, vagy ahogyan a lövészárokban hívják őket, a csatornapatkányokkal. Ők ugyan nem harcolnak, de így is állandó életveszélyben vannak a balesetek, az aknák és az ellenség csatornái miatt. Lehet, hogy ez így nem jön át, de ez baromi izgalmas.
Nem méricskéltem egymáshoz a könyv részeit, de nagyjából a felét teszi ki a háború. A hét részre tagolt regény három idősík között ugrál: először a háború előtt, 1910-ben járunk; aztán 1916 és 1918 között; utána pedig a hetvenes évek végén. A részeket a főszereplő, Stephen Wraysford és unokájának utána való kutatása köti össze.
Stephen Wraysford huszonévesként kerül a háborúba és mivel a hátországban nem találja a helyét, szinte kapóra jön neki a harc. Wraysford nem élvezi a háborúsdit, de mivel nincs miért és hová hazamennie, ezért nem is fohászkodik könnyes szemmel azért, hogy véget érjen. Wraysford a háborúban ugyanakkor egyre alkalmatlanabb lesz a kinti életre és érthető módon egyre jobban elidegenedik a világtól. Ez a folyamat sokkal fontosabb a Madárdalban, mint a kvázi jelentéktelen szerelmi szál, amely ugyan kiábrándítja a főszereplőt és megnehezíti a visszailleszkedését a társadalomba, de mégsem telepszik rá olyan erővel, mint a háború.
A Madárdal nem hibátlan regény, de az első laptól az utolsóig olvastatja magát, csak úgy ellibben ez a 600 oldal. Egyedül talán a kutatós rész, ami kissé csalódás volt nekem, mert az a szál sokkal kecsegtet, de mégsem fut ki igazán sehová. Ez nem kisebbíti Sebastian Faulks érdemeit, a téli szünetre kitűnő olvasmány lehet a Madárdal.
Itt beleolvashatsz a regénybe.
