Hangtalanul ereszkedik le a biztonsági vasroló. Nem érintik egymást. A háromszög formájú házhoz érnek. A homlokzaton kőgyümölcsök, sokféle. A bőségszaru fölösleges. (Rőhrig Eszter írása és fotói)
C.-nek
Nem önként. A munka vitte oda. A Brasserie Bordelaise-be. Konyha, wc, különterem egy légtérben, a pincében.
A törzsvendégek odafent, gondolta, a csupa-üveg bejárattal szemben, a pultnál kezdik az étkezést, az aperetiffel és nem töménnyel. Nem is az van kiírva a vécében, hogy pina, fasz, edda. A vízöblítő tartály fölött sajtfajták képe és neve látható egy plakáton.
A személyzet egyenpólóján a felirat nem volt egytucat. Vrais Gourmands. Francs Buveurs. Lefordíthatatlan. Csak körülírható. Igaz ivók. Akik az élvezetért és nem a részegségért… E szavak miatt tört rá a birtoklási vágy.
Elindult, lentről fölfelé haladva. A pincérek ügyet sem vetettek a kérdésre, kérlelésre. Éberen végezte munkáját. De fejben már a főnökhöz vezető utat kereste.
Minél többször pillantotta meg a szakadatlan mozgásban lévő pólós hátakat, annál elszántabb lett. A lefordíthatatlan fölirat alatt színes gömböcskék sorakoztak fegyelmezetten, mozdulatlanul. Ízgömbök azok, tudta már. Az egyik Château-ban, borházban, látott magas áron aromaszettet. Minden üvegcse más színű volt és mindegyik más aromát tartalmazott. Őszibarack, dohány, csokoládé, áfonya, füst (többféle füst), hárs, makkos tölgy, eper, málna, birsalma, mogyoró, fekete ribizli és sok más, sok más illat. Aki jó előre beszippantja egyenként az aromát, az majd érzékenyebb lesz a mészkőcsarnokban, a borkóstolón talán pontosan beazonosítja, nevén nevezve ízlelheti borát.
Míg az üreges mészkő labirintusban jobbra-balra fordult a sötétben, bányalámpával a kezében a tölgyfahordók között, Nathanra gondolt. Most is ő jár az eszében a tej-vér jelű kocsmában, amikor lentről Dina orientális dallamait hallja, miközben ír. Nathanra gondolt, az étterem vezetőjére. Latolgatta, visszaér-e zárásra innen, a borvidékről. Az étterem vezetője megígérte, hogy neki adja a pólóját. Hegyes zápor könnyű cseppjei áztatták méregzöld nadrágját, bokacsizmáját. Fénylettek a víztől a Saint-Merri utca apró kockakövei. Nathan várta őt. Záróra után. Meghívta, egy helyi specialitást tett elé. Lamproie à la bordelaise. Saint-emilioni borszószban elkészítve. Ennek a halnak nincsen állkapcsa, sem más rágószerve, pikkely sem borítja testét. Könnyedén hasítja a vizet. Nem kell neki hús, csak a nedvek. E szóban, a lamproie-ban, mint kulcsra zárt fiókban benne van a proie: a zsákmány szó is. Orsóhal, ingola – milyen játszi és kecses magyarul ez a szó, bezzeg a lamproa (lamproie) lecsap rád, beléd mar – gondolta. Lamproa, csak foga van, foga, sok, sok foga van, azzal harap bele az áldozatba és kiszívja nedveit.
Esznek, nem beszélnek. Még hogy lámpa… Gyertya sem kell… Csak az ízek.
Hangtalanul ereszkedik le a biztonsági vasroló. Nem érintik egymást. A háromszög formájú házhoz érnek. A homlokzaton kőgyümölcsök, sokféle. A bőségszaru fölösleges. Kiborított tartalma a lényeg. Fölmennek és lenn is maradnak. A Vízország-kapu mellett. Nathan lassan, elnyújtott mozdulatokkal ráadja a pólóját. Éget minden ujja.