Kizárólag okostelefonon elérhető, interaktív vígjátéksorozat indult szerdán, a magyar újdonság nézői maguk is beleszólhatnak a történet alakulásába.
A Chili vagy Mango című romantikus vígjátéksorozatot a FilmDrops internetes oldalról letölthető ingyenes alkalmazásokkal lehet nyomon követni.
A sorozat epizódjait a néző is alakíthatja: az érintőképernyőn megjelenő ikonok segítségével a cselekmény bizonyos pontjain eldöntheti, hogyan alakuljon a történet. Az összes döntési pontot figyelembe véve az első évad kilenc epizódjában összesen 72-féle történet rejlik, vagyis ennyiféleképpen nézhető végig az első évad.
A történet szerint a cukrászjelölt Liliről kiderül, hogy lisztérzékeny, és mivel továbbra is szeretne finomakat enni, elhatározza, hogy végigjárja a gluténmentes éttermeket. Az élet napos oldalán sütkérező Zénó gasztrokritikus, és mivel ő és Lili is társaságban szeret enni, a néző kettejük csodabogarakkal megspékelt „gasztrorandevúit” kísérheti figyelemmel – közölték az alkotók az MTI-vel.
A két főszereplő Michl Júlia és Poroszlay Kristóf, a további szerepekben mások mellett Fullajtár Andrea, Réti Adrienn, Keresztes Tamás, Trokán Nóra, Stefanovics Angéla és Kovács Lehel látható.
Csütörtöktől már elérhető a sorozat első három epizódja.
Az alkotók tájékoztatása szerint a mobiltelefonos filmprodukció eredeti ötlete Ipacs Gergelytől származik, aki Lőrincz Nándorral közösen dolgozta ki a rövid jelenetekre és közeli képekre építő, mobilra optimalizált filmes formátumot. Többféle zsáner közül végül a romantikus vígjáték mellett döntve a forgatókönyvet is közösen írták.
A tizennégy napos forgatásra tavaly nyáron került sor, a bemutatót több mint egyéves előkészítés előzte meg. A teljes évad összes jelenete 164 percet tesz ki.
Újszerű elem a sorozatban, hogy az aktív felhasználók – a mobiljátékok mintájára – csillagokat (jutalmakat) tudnak gyűjteni a sorozat nézése közben.
A sorozatot gyártó FilmDrops Produkciós Kft. terve szerint a későbbiekben több hasonló, interaktív sorozatot mutatnak be „az okostelefon-generáció TV-csatornájává” fejlesztendő médiaplatformon.