Archív

Nyugvópont

Néha büszkeségből tévesen idézünk fel dolgokat, de szerintem az ember évekig egyetlen pillanatban él, azzal együtt mozog, érzi, hogy növekszik, és gyökereket ereszt, míg aztán mindenhez hozzáér, amit csak a látóterében talál.” – Ughy Szabina kritikája Colum McCann Hadd forogjon a nagyvilág című könyvéről.Colum McCann konyve

Kevés dokumentumfilmen bőgtem eddig életemben. Az Ember a magasban (Man on Wire) az egyik, amin igen. A 2009-ben Oscart is nyert James Marsh-film azt az 1974-es világbotrányt meséli el, amikor is augusztus 7-én a francia artista és kötéltáncos Philippe Petit átsétált, mit átsétált, átparádézott a Világkereskedelmi Központ ikertornyai között. Negyvenöt percen keresztül. Mindezt persze illegálisan, hónapokon keresztül tartó, iszonyú fegyelmezett felkészülést követően. A sztori ereje, a különböző karakterek, a gondosan megválogatott zenék annyira szerethetővé teszik az egészet, hogy már szinte nagyjátékfilm-szerű az egész film.

Hetekig üldözött az a kép, ahogy a szürkébe hajló, világoskék égbolt és a ki tudja, hol kezdődő város között ott áll Petit az összesen kétszáz kiló súlyú acélkötélen, kezében egy több méter hosszú bottal. Ott áll a semmiben, a magány és a koncentráció egy olyan sűrű pillanatában, amire nincs jobb szó, szavam, mint a szabadság.

Az erről a pillanatról szóló könyvet nemrég fejeztem be. A jó vaskos munka a maga 424 számozott oldalával Berta Ádám kiváló fordítói munkáját dicséri. A regényben Petit alakja egyfajta nyugvópont ott fent a semmiben, ugyanakkor annak az 1974. augusztus 7-i napnak a metaforája is, amely akkor Amerikára virradt. A könyv ugyanannyira szól a Petit lába alatt lévő emberi sorsokról, a bronxi kurvákról, egy önjelölt megváltóról, a fiaikat a vietnámi háborúban elvesztett anyákról, egy drogos művészpárról, mint a regény „főhőséről”. Az ő történeteik, mint valami oldalhúrok feszítik ki Petit szálát, amin áthalad közöttük, mindössze pár, rövid fejezet erejéig. Azóta eltelt egy híján negyven év. A tornyok például már nincsenek. (McCann egyébként azt nyilatkozta, hogy ő ezzel a könyvvel akarta kiírni magából a szeptember 11-i eseményeket.) Az az ember viszont azóta is ott van a magasban. McCann stílusa, szociális érzékenysége, a jó érzékkel adagolt megfigyelései és visszafogott líraisága pedig a kortársi amerikai prózairodalom egyik újabb kiváló könyvévé teszi a Hadd forogjon a nagyvilágot.

Kulcsmondatok a könyvhöz:

„Már tudom, hogy amikor csak akarok, visszatérhetek majd ahhoz a naphoz. Életre fogom tudni hívni. Megőrizni. Van egy nyugvópont, ahol a jelen, a most maga köré csavarodik, és semmi sem kuszálódik össze. A folyó nem ott van, ahol kezdődik, vagy ahol véget ér, hanem pontosan a középpontban, oda köti, ami addig megtörtént, és ami később érkezik el. Az ember lehunyhatja a szemét, és szállingózhat a hó New Yorkban, aztán pár másodperccel később már fent napozik egy sziklán Zacapán, megint pár másodperccel később szörföl a Bronxon keresztül, saját vágyának ereje révén. Nincs rá szó, amivel ezt érzékeltetni lehetne. A szavak ellenállnak. Olyan mintázattal ruházzák fel, amely nem sajátja. Időbe helyezik. Megfagyasztják, amit nem lehet leállítani. Megpróbálják leírni a barack illatát. Megpróbálják leírni. Érezni a lázas sietség édességét: szerelmeskedünk.”

Colum McCann konyve

Colum McCann, Hadd forogjon a nagyvilág

Magvető, 2013.

3990 Ft helyett nálunk csak3591 Ft

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top