Egy hónapja jelentette meg első lemezét az Anton Vezuv Into The Sea címmel, amely a cikk alján meghallgatható. A lemezről a zenekar frontemberét és dalszerzőjét, Gyulai Sztívet kérdeztük.
Az Anton Vezuv története 2010-ben kezdődött. Mit csináltál előtte?
Akkor a saját zenémmel még nem igazán foglalkoztam. Akkoriban kerültem kapcsolatba az internet segítségével Kele Sándor barátommal akinek beszálltam a kezdődő zenekarába zongorázni, majd rajta keresztül jöttem össze Kalmár Tibivel (az Anton Vezuv basszusgitárosa), aki beajánlott engem az Amber Smith zenekarba koncertbillentyűsnek az Introspective album környékén. Nekem ez mélyvíz volt, mert én teljesen autodidakta, szenvedő, romantikus zenész vagyok, viszont így lett színpadi rutinom.
Az Anton Vezuv úgy indult, hogy lezártad magadat egy pincébe dalokat írni. Mennyi ideig tartott ez az időszak?
Ezt nem tudom pontosan. Eléggé érzelmi alapon nyugvó ember vagyok és amit nem tudok így megfogni, azt kénytelen vagyok lejegyzetelni, különben elfelejtem. Ki hova jár iskolába, ki hol lakik – az ilyen dolgokról fogalmam sincs. Amúgy 1-2 év lehetett, voltak ebben elég rossz időszakok is, amikor tényleg nem mentem sehová, meg voltak jobbak, amikor bejárkáltam a belvárosba iszogatni.
Hogyan indult az Anton Vezuv?
Ez szintén Kalmár Tibinek köszönhető: hallotta a dalokat, úgy gondolta, hogy azok jók. Néha összefutottunk Újlipótvárosban és mindig mondta a zebránál, hogy csináljunk már valamit – végül a zenészeket is ő hozta.
Hajtottad azt, hogy legyen ebből zenekar? Mondtad, hogy kissé cseszegetni kellett téged.
Igen, egy kicsit. A zenekarban zenélés akkor már nagyon érdekelt, de volt bennem egy kis gátlás. Elég introvertált dalszerző vagyok és nem tűnt olyan egyszerűnek ezt más zenészekkel is megosztani, de nem a fióknak akartam zenélni.
Mennyire indult projektként az Anton Vezuv?
Én abban hiszek, hogy egy zenekar legyen zenekar és szerencsére az Anton Vezuv egy jó zenekari közeg lett a kezdetektől. Tibi hozott magával embereket, akikkel egyébként is jól kijöttünk, már amennyire ilyen magunkfajta sérült ember jól tudja magát érezni társaságban.
A lemezfelvétel viszont több évig húzódott.
Ennek sok oka van: egyfelől mindenkinek van más dolga, hiszen senki nem ebből él, másfelől nem volt producerünk meg menedzsmentünk. Így nyomás sem volt rajtunk és egy csomó dolgon fennakadtunk és ezért haladtunk lassabban. Van az új ötödik tagunk (Stéger Tomi), aki egy eléggé idealista alkat és az ő véleményét osztom: a lemezkészítés nem versenyfutás. Ha úgy adódik, akkor egy hétig keresek egy hangot.
„Nem akartunk menőzni” – mondtad a lemezpremiernél. Mit jelent ez pontosan?
Ez egy közös elképzelés volt, szerintem eléggé kifejezi a zenekart. A nyers őszinteségnek van ereje és éppen ezért nem akartuk olyan dolgokat erőltetni, amitől nagylemezesebb, vagy grandiózusabb lesz az album. Van például egy dal, ahova be akartuk tenni David Lynch hangját: nagyon szeretem, ahogyan ő beszél a munkájáról, ízesen és élvezetesen mesél, ráadásul nagyon karakteres hangja van. Már sikerült is leegyeztetni az angol rádióval, akik az interjút készítették, hogy felhasználhatjuk ezt a részletet, de végül rájöttünk, hogy felesleges lenne.
Apropó, mit szólsz a Twin Peaks folytatásához?
Gyermeki izgalommal várom. A kortárs popművészetben Lynch szerintem az egyik legőszintébb ember, csodálatosan tudja az érzéseit és a gondolatait lefordítani valami médiára, nemcsak filmre, hanem zenére és festményekre is. Ezt megcsinálta a Twin Peaksben is Mark Frosttal közösen: iszonyú mélységek vannak abban a sorozatban.
A szinti nem éppen a legzúzósabb hangszer. Milyen az élet a billentyűk mögött?
Én a billentyű mögött kezdtem el zenélni, úgyhogy ez nekem otthonos környezet, de színpadon elég nehéz tud lenni néha. Szerencsére van néhány szám, amiben gitározom és így azért elég változatos tud lenni. Szokták kérdezni az ismerőseim néha, hogy írjam körül a zenénket és ilyenkor azt szoktam mondani, hogy képzeljenek el egy szomorú zongorás énekest, aki nem a Zámbó Jimmy.
A Bird című dalhoz készítettetek klipet. Mennyire adja vissza az Anton Vezuv világát a klip?
Elvontságában szerintem jól mutatja a zenekart, de ez nem egy nagyon lírai videó. A Bird egy tempósabb és kicsit poposabb dal, mint a mi lelkünk. A klip teljesen Szőke Barna kezében volt egyébként, szándékosan nem akartunk beleszólni a munkájába, csak az alapötletet beszéltük meg. A többit teljesen rábíztuk.
Hol mutatjátok be a lemezt?
Legközelebb október 22-én játszunk a Gozsdu Manó Klubban, a Pegazusok Nem Léteznek zenekarral közösen, a lemezbemutató november 14-én lesz a Kontrában.
(A fotókat Horváth Győző készítette.)
