Azt szokták mondani, Olaszországban két vallási hely létezik: Vatikán és Maranello. E kettő először 1988-ban, 25 éve találkozott, amikor II. János Pál felkereste Enzo Ferrari székhelyét. (Méhes Károly Forma-1-es mesék blogja)
A Commendatore kapcsolata a vallással, az egyházzal sosem volt különösebben elmélyült. Hogyan is lett volna, amikor saját bevallása szerint legalább 3000 nővel volt intim kapcsolata élete során, és második fia, Piero házasságon kívül született 1945-ben Nina Larditól. De hát mindezt még az emberi gyengeségek számlájára is lehetne írni, amikért, tudjuk, megfelelő megbánás esetén a katolikus egyház megbocsát. Mert különben Ferrari jó kapcsolatot ápolt különböző egyházfiakkal. Ilyen figura a mai is élő Don Sergio Montavani, a „pilóták papja”, ahogy Modena környékén hívják: egykor, az 1950-es években maga is versenyzett Ferrarival, foga közé fogott rózsafüzérrel; később elképzelhetetlen volt nélküle az imolai vagy monzai futam, emlékművet emelt az elhunyt versenyzők emlékére, és például aktívan közvetített, amikor Elio de Angelis apját, a gazdag mágnást elrabolták. És az is közismert tény, hogy 1983 óta, amikor egy Ferrari győztesen halad át valamelyik verseny végén a célvonalon, a maranelloi plébános, elsőként Don Erio Belloi, megkondítja a Reggio Emilia-i kisváros tornyában a harangokat.
De ez a viszony nem volt mindig ilyen felhőtlen. Amikor az 1957-es Mille Miglia-n Alfonso de Portago és a mellette ülő amerikai Eddy Nelson Guidizzolo közelében a tömegbe rohant, és a halálba magukkal rántottak tizennégy nézőt, köztük öt gyereket, az egyház úgy érezte, oda kell hatnia. A L’Osservatore Romano az egész autóversenysport elleni tamádást indított (kétségtelen: alig két évvel korábban történt a 86 halottat követelő Le Mans-i tragédia, és Guidizzolot pár hónappal megelőzően lelete halálát Modenában Eugenio Castellotti). Természetesen kellett egy főkolompos, ez lett Enzo Ferrari. Vatikán Szaturnuszhoz hasonlította, aki tudvalevőleg felfalta a saját gyermekeit – nos, Enzo is így tett a lap szerint, amikor a halálba hajszolta a pilótáit… Kétségtelen, hogy nem lehetett azt állítani, hogy semmiben sem volt igazuk.
Aztán eltelt harminc év, és a viszonyok megváltoztak. 1988-at írunk, Enzo februárban betöltötte a 90. évét, de már valóban öreg és gyenge volt. Talán ezért is érezték úgy egyesek, hogy még megvalósulhatna az a látogatás, ami meghozhatja a Vatikán és Ferrari összeborulását. A pápa a Po-folyó mentén tett látogatást, és Don Galassao Andreoli közvetítése nyomán látogatott el június 4-én tehát Maranelloba. Andreoli atya a közeli Baggiovara plébánosa volt, aki ugyan nem tartozott Ferrari közeli barátai közé, de ő volt a modenai vasmunkások szakszervezetének lelkipásztora… A fioranói tesztpályára, ahol a Commendatore lakóháza is áll, már egy nyitott, piros, 8 hengertes Ferrari Mondial 3000-essel gördült be, mellette ott volt Agostino Casaroli, a pápa jobb keze. A fogadásukra felsorakozott helybéliek élén Piero Ferrari állt – a nagy öreg lázasan nyomta az ágyat modenai házában. Dél körül a pápa telefonon kereste Ferrarit. A beszélgetés természetesen olaszul zajlott, ha lehet hinni egyes forrásoknak, a lényegét tekintve körülbelül így:
– Szentatyám, tudom, hogy nem éltem példás katolikus életet, de a magam módján mindig kapcsolatban álltam Istennel.
– Ferrari – mondta a pápa -, mindannyian vétkezünk, de ha megbánjuk bűneinket, a Mindenható bizonyosan megbocsát. Te sok örömet adtál autóiddal és pilótáiddal az embereknek. Én most ezért feloldozlak téged.
Lent, az udvaron néhány régi modell mellett az aktuális, Forma-1-es gép várta II. János Pált, és a két versenyző, az olasz Michéle Alboreto és az osztrák Gerhard Berger, aki erre a jeles alkalomra Christina nevű kislányát magával hozhatta. Wojtyla a maga kedélyes módján mindenkivel eltársalgott és a megáldotta a Kanadai Nagydíjra készülő csapatot (mindkettő lerobbant a versenyen…).
Enzo Ferrari két hónappal később, augusztus 14-én hunyt el.
II. János Pál még hosszan ült Szent Péter trónján. És mintha az élet ismételné magát, csak ezúttal megfordítva: amikor már túl volt a nyolcvanon, Parkinson-kórja egyre inkább elhatalmasodott rajta, a sikerei csúcsán lévő Ferrari ellátogatott a beteg pápához a Vatikánba. Ott volt megint Piero Ferrari, Montezemolo elnök, Jean Todt sportigazgató és természetesen a pilóták: Michael Schumacher, Rubens Barrichello és Luca Badoer is. Egy pompás Ferrari F1-modellel ajándékozták meg a Szentatyát, aki ezúttal is kijelentette, hogy a Ferrari fontos példa, mert megmutatja a küzdés és a munka értelmét a fiataloknak, és egyben örömforrás is a rajongótábor számára. Még a kőkemény Schumacher is azt mondta a vizit után: – Mélyen megindító volt a pápa társaságában lenni. Érezni lehetett, hogy ebben a törékeny, gyenge testben is mekkora erő rejtezik.
Amikor 2005-ben Maranelloban leleplezték az azévi F1-es autót, Montezemolo elnök első mondata az volt, hogy e helyről kívánnak jobbulást II. János Pálnak. Aki végül április 2-án halt meg.
