A pap elmondta a beszédet. Szerintem túl hangos volt. Egy páran sírtak. Hoztak virágot is. Pedig mondtam, hogy nem kell. Nem nagy dolog. (Várnai Réka írása)
Tegnap volt a temetés. Fújt a szél, de nem esett. Igazi őszi idő volt. Szeretem az őszt. Szeretem, ha fúj a szél. Szeretek temetésekre járni. Van bennük valami ünnepélyes.
Egész sokan eljöttek. Nem gondoltam volna, hogy ennyien. Kicsit el is mosolyodtam. Jól esett. Pedig nem vertem nagydobra az egészet. Nem szeretem a felhajtást. Ha már így történt, hát így történt.
Ott volt Ted, meg Estelle, az iskolából páran, régi munkatársak… még Alexék is eljöttek, pedig messze laknak. Elhozta az új barátnőjét. Egy fejjel magasabb, mint Alex. Megint mosolyognom kellett.
Odajöttek hozzám. Alex nyújtotta a kezét: – Részvétem. Bemutatta a lányt, talán Margo-nak hívták, de nem emlékszem. Sosem emlékszem az új nevekre. Mindig a kézszorításra figyelek, meg, hogy az illető szemébe nézzek közben, mert úgy illik.
Megkérdezte hogy vagyok, mi újság, már ezer éve. Mondtam neki semmi különös, nagyon is jól vagyok, ennek már így kellett lennie. Zavarba jött, elkezdett a nyaralásukról beszélni, meg hogy idén is megnyerte a teniszbajnokságot, és hogy az anyja még mindig olyan pocsékul főz, mint régen.
Elmosolyogtuk magunkat, mire Alex elvörösödött, azt mondta ne haragudjak, és hogy később beszélünk. Marie vagy Margo megsimította a vállamat, és hátra mentek.
A pap elmondta a beszédet. Szerintem túl hangos volt. Egy páran sírtak. Hoztak virágot is. Pedig mondtam, hogy nem kell. Nem nagy dolog.
Odaléptem a koporsóhoz, és belenéztem. Fura volt magamat látni benne, de egészen jól néztem ki. A kedvenc ingem volt rajtam. Dobtam egy rózsát a síromra, és elköszöntem a régi énemtől.
Odajöttek a sírásók, és amint végeztek vele, máris beborult az ég. Mindenki autóba ült, és elindultak hozzám. Rendeztem nekik egy vacsorát a tiszteletemre. Azon gondolkoztam vezetés közben, hogy vajon kihűlt-e a leves? De nem hűlt ki szerencsére. Finom volt, és forró.
Minden könyvre találsz kedvezményt,