Zomborácz Virág Utóélet című filmjének izgalmait az elsőfilmes rendezői sikereken túl – itthon és nemzetközi filmfesztiválokon egyaránt – a főszereplő kiléte adja. Hogyan működik egy film, ahol a hivatásos színészek közt a főszerep éppen egy amatőrnek jut? A kritikában megoszlanak a vélemények: ki-ki ennek tulajdonítja az Utóélet népszerűségét per leszereplését. Kristóf Mártonnal, a film főszereplőjével beszélgettem.
Több helyen is említetted már, hogy nagyon saját magad ellen mentél azzal, hogy végül elvállaltad a filmet. Mi volt a probléma, miért nem akartál igent mondani?
Amikor először felhívott az akkori barátnőm (aki ismerte Pusztai Ferencet, a producert), hogy ugye nemet mondanék egy ilyen felkérésre, nagyon megijedtem, először vissza is utasítottam. Elsősorban a szerepléstől féltem, de a filmezést, mint műfajt sem éreztem igazán közel magamhoz az ipari jellege miatt. A filmgyártás a szememben nagy, bonyolult, körülményes, nem környezetkímélő és túl sok benne a kompromisszum, még egy művészfilm esetén is. Ez taszított és nem tudtam könnyen összeegyeztetni az elveimmel, hogy részt vegyek benne.
Mi volt akkor, ami mégiscsak meggyőzött?
Végül pár nap után, saját magam, a személyiségem szempontjából jó ötletnek találtam kísérletezni és elvállalni egy olyan felajánlást, ami ellen minden porcikám tiltakozik. Nem igaz ugyan, hogy szorongó volnék (mint Mózes a filmben), de az biztos, hogy nagyon gátlásos vagyok, nehezen oldódom fel. Ez olyan egyszerű fizikai tényezőkből jön, mint a fogaim, nagyon halkan beszélek, nem artikulálok, ritkán nyílok meg. Valamit most ugyan a filmmel javult a helyzet, de valószínűleg sosem leszek alkalmas ilyen munkára.
A személyes motivációkon túl, milyennek találod magát a koncepciót? Egy amatőr „valakit” főszerepbe rakni egy nagyjátékfilmben.
Amellett, hogy ez számomra kísérletjellegű volt, filmes szempontból is mindenképpen érdekesnek tartottam. Olyan embert állítani főszerepben a kamera elé, aki éppen hogy egy anti-színész: gátlásos. Olyan ez, mintha egy úszni nem tudó embert behajítanál a tenger közepébe. És ugye, pont ez az, ahogy végül megtanulunk úszni. Zomborácz Virág részéről ez egy nagyon bevállalós, klassz döntés volt, pláne egy első film esetén.
Sokan pont ezt dicsérik a filmben és ennek tulajdonítják a sikerét, hogy te, a magad „gátlásaival” vagy a főszereplő. Te milyennek találod a végeredményt: magadhoz képest magad?
Kicsit zavarba hoznak a jó kritikák, mert láttam pár olyat, ami azt mondja, hogy teljesen pocsék ötlet volt engem, mint amatőrt berakni profik közé. A rengeteg dícsérő kritika közt inkább ez utóbbiak felé hajlok. Az alapötletet, mint mondtam, nagyon érdekesnek gondoltam, ezért is mentem bele. Azonban sosem hittem igazán, hogy ebből – az én főszereplésemben – valami igazán klassz dolog kisülhet. Ennek semmi köze ahhoz, hogy nem volnék megbarátkozva a saját látványommal, úgy érzem, ezt valamennyire képes vagyok objektívan nézni, inkább Mózest látom a vásznon, nem magamat. Egyszerűen nem egyenletes a teljesítményem. Nem rossz, de azt hiszem, részemről lehetett volna sokkal jobban is.
Mire gondolsz, mi volt a gond? Neked mi hiányzott belőle?
Talán ez részben annak köszönhető, hogy előtte keveset próbáltunk, illetve alig voltam instruálva. A többi színész igen, mert ők el tudnak játszani többféle dolgot, de én nem. Nyilván ez része volt a koncepciónak, Virág pont azt szerette volna, hogy én oldjam meg magamnak a helyzeteket – ami elméletben jó ötlet. Nem voltam eléggé felkészítve, tehát én még csak azzal sem voltam tisztában a film előtt, hogy egy forgatáson nem követik időrendben a történetet. Össze-vissza ugrálnak, felveszünk a film elejéről és a végéről egy-egy jelenetet ugyanazon a napon, hiszen éppen azon a helyszínen vagyunk. Zűr volt a fejemben, nem voltak összekapcsolva a jelenetek, nem volt teljesen tiszta mindig, hogy melyik jelenet mi után következik. Azt hiszem, ezért sem tudtam egyenletesen teljesíteni.
Volt olyan pontja a filmnek, ahol azt gondoltad, lehet mégis rossz ötlet volt elvállalni? Volt valami, ahol nagyon nem önmagad voltál?
Őszintén szólva, nem igazán. Ez annak is köszönhető, hogy fantasztikus volt a stáb, családias hangulatban zajlott a forgatás. Ilyen szempontból a szerencse is közrejátszott. Ami érdekes volt, az a művelődési házban a bulizós jelenet. Ott Virág kifejezetten arra kért, hogy először még csak szorongva táncolgassak, aztán fokozatosan őrüljek meg a zenére. Na hát nekem ez egyáltalán nem ment, még az életben is nehezen oldódom fel, ha nem közeli barátokkal táncolok. Nem vagyok amúgy sem az a bulizós fajta, nem hogy a kamera és a stáb előtt. Akkor egy kicsit kiborultam, mert már nagyon kimerült voltam 3 heti intenzív forgatás után, ki is osontam pityeregni egy sarokba, annyira megviselt. Végül maradt ez a visszafogott, de szerencsétlen tánc, amit akkor tudtam produkálni. A másik oldalon viszont a film egyetlen szexjelenete, azt hiszem, az okozta a legkevesebb gondot. Nekem úgy tűnt, a stáb próbálta zavartan elpoénkodni a helyzetet, úgyhogy próbáltam rárakni még egy lapáttal, és levetkőztem teljesen meztelenre.
Több helyen is olvasható, hogy te elsősorban a zene elkötelezettje vagy, sőt érdekelne konkrétabban a filmzene is. Ebből a szempontból hogyan értékelnéd a filmet?
Balázs Ádám, a film zeneszerzője professzionális munkát végzett, a főtéma nagyon szívhezszóló, mint maga a film, igazán illik hozzá. A végefőcím zenéjével nehezen barátkoztam meg, annyira elhasznált giccses dal, de amikor egyben láttam a filmet, már azt is a helyén éreztem. Talán egyedül a lelkész halálához készült zenét éreztem kissé súlytalannak, azt sokkal katartikusabbra csináltam volna, de ilyenkor érzem azt, hogy ez is egy komoly szakma, az alkalmazott zene. Egyébként felvetődött, hogy csináljam én a filmzenét. Tavaly nyáron pár hétig ötleteltem is rajta, de tapasztalatlannak bizonyultam, úgyhogy ez a lehetőség elúszott, de még így is sokat tanultam belőle.
Említetted, hogy kritikus vagy a filmekkel kapcsolatban. Az Utóélet egy bizonyos értelemben új irányt képvisel a magyar filmek közt, a humorával. Te milyennek találod ezt a típusú humort? Szerinted működött mindez a mozivásznon?
A forgatókönyvet olvasva még aggódtam, hogy vajon mennyire lesz mindez vicces a mozivásznon. Értettem a poénokat, de nem voltam benne biztos, hogy bármelyik is megér egy jelenetet. Végül működött, amikor először láttam Karlovy Varyban, én is jóízűen végignevettem az egész filmet.
Pont nemrég olvastam egy statisztikát, hogy bizonyos magyar filmeket hány ezren néztek meg az első hétvégén. Az Üvegtigris 2-t hatvankét ezren, míg az Utóéletet ötezer alatt. Nem tudom, miért kapkodnak vagy nem kapkodnak bizonyos magyar filmek után a nézők. Az tuti, hogy a limonádé jobban megy. Magyarországon sem emberanyag, sem pénz nincs ahhoz, hogy moziba járjanak az emberek, és bár nem valószínű, hogy egy film változtathat ezen, de talán elindíthat egy folyamatot.
