Márai eddig ismeretlen műve, a Hallgatni akartam nem könnyed nyári olvasmány: el- és fölszámolás. Szerbhorváth György kritikája.
Márai Sándor mindezidáig kéziratban lappangó művét, a Hallgatni akartam címűt a hagyaték gondozója, a szöveg közreadója, illetve maga a kiadó is úgy reklámozza, hogy ez lenne a híres Egy polgár vallomásainak harmadik része, mely e két kötet és a Föld, Föld!… című emlékezések közé ékelődik be. És Márai naplójegyzetei is, melyekben terveiről ír, ezt erősítik meg.
És ez mind igaz is. Csak ha valaki az Egy polgár vallomásainak hangulatára vágyik, az bizonyosan csalódni fog. Aki viszont Márai feltétlen híve, az élvezettel forgatja majd e nem túl vaskos, azaz másfélszáz oldalas elemzést, visszaemlékezést Magyarország egy szörnyű (talán legszörnyűbb) korszakáról, alapvetően az Anschluss utáni és a II. világháborús időszakról, bár Márai az időben ugrál előre és hátra is.
A magán-Márai ugyanis e kötetben alig jelenik meg, pusztán egy-két szerkesztőségi látogatást, sétát villant fel – ezek leírása persze zseniális, mint például a Teleki Pállal való véletlen összefutás a várkörnyéki sétán. De a kötet java a múlt bűneinek elemzése, összegzése. A revízió kérdéskörét járja körbe, leírva azt is, hogy szülővárosába, Kassába miképpen vonult be maga is festőkkel, írókkal: menetelve, díszlépésben. A kassai polgárok nem kis megrökönyödésére, a fiatalok meg egyenesen kiröhögték őket. És a visszahódított magyarok kissé, szájukat húzogatva, el is szomorodtak – a cseh hadsereg egyenruhája sokkal korszerűbb volt, mint a magyaroké.
Ugyanakkor Márai politikai helyzetelemzése ma is korszerű, magasan fölötte áll korunk tévé-politológusainak. Ő még, noha Magyarország világhatalmak közé ékelődött be, európai távlatokban gondolkodott, míg ma, amikor az ország Európában van, mintha egyre inkább a templomtorony-perspektíva lenne a mérce, s az orrunknál tovább nem látunk.
Egy polgár vallomásai ezek, kétségkívül, de nem A polgár vallomásainak a szerves folytatása, legfeljebb kronológiailag, bármi is volt a szerző szándéka, és bárhogyan is reklámozza kissé félrevezető módon a kiadó. Ahogyan Ottlik Budája sem az Iskola a határon folytatása, hanem valami más, de nem is ez a lényeg. A Hallgatni akartam a Márai-hívőknek biztosan kedves olvasmányuk lesz, de aki nem kíváncsi az egész életműre, az inkább forduljon a vallomás első két részéhez, a Föld, föld!…-höz és a naplókhoz – mert hirtelenjében nem tudom, mi újat tudtam meg Máraitól, Márairól. A filológusok bizonyára majd kimutatják, mi itt az eddig teljesen ismeretlen momentum. Bár úgy tűnik, az utolsó sorok, melyek Bethlehenről szólnak, az egy közös vacsoránál elhangzott szavak felidézése például ilyen újdonság. A már nyugdíjas, egykori miniszterelnök itt mondta el aggodalmait – még a háború előtt járunk –, hogy jobban tart a szlávoktól, mint a német agressziótól. Ekkor írja Márai, hogy „Szótlanul hallgattunk.”
Márai azonban utóbb mindent megírt. Olykor ellentmondásosan, de megírta, nem hallgatott. Példamutatóan, hogy ma mi se hallgassunk.
2990 Ft helyett kedvezményes áron 2691 Ft-ért
Márai Sándor: Hallgatni akartam.
