„Nagyon szép, de törzse
fölfelé menet ráfonódott az üvegterasz vasoszlopára,
szorosan, szabályosan. Olyan, mint a csigalépcső.”
Lila akác virágzik a féltetőn. Amíg pihenek, és
a derekamat egyenesítem, mert még nem szokott hozzá
a kapáláshoz, állam az alsó palasor harmadik
vályújában. Nézem a halványlila, didergő bokrokat
ezen a szabályos tájon; eleven és kiszáradt mohaerdők,
itt-ott világos műanyag csövek, amelyek régebben
erősek és sötétek voltak. Amikor az elhalt öregember
öccse odaadta szüleimnek a gyümölcsös kulcsát, azt
mondta, hogy ezeket mindig tartsuk hűvös helyen.
Nem értettük, miért, hiszen semmire se jók; szögfejnyi,
szabályos lyukak vannak rajtuk félméterenként. Csak
kegyeletből nem dobtuk ki az egészet. Későn nyögte ki
az egyik szomszéd, hogy mielőttünk csepegtető öntöző
is működött ebben a kertben. A csövek ekkor már olyan
törékenyek voltak, mint az ostya. A körüllakók komor
tekintetéből fölmérhettük, milyen pontos és ügyes
ember gazdálkodott itt előttünk. A gyümölcsös ládákra
zölddel, sárgával és pirossal festette rá a nevét, így
mi is az ő szándékát követve szedjük a szőlőt, a körtét
és a kopasz barackot. A fúrott kút mellett álló vegyszeres
betonkádhoz a legérzékenyebb fák állnak a legközelebb.
Nekünk persze ennyi segítség is kevés. Némely években
a körtét apró bogarak, körtebolhák fúrják össze, fejünk
tapad a ragacstól, ami a levekről csorog. Igyekvéssel,
szégyenkezéssel telik a tavasz, kemény munkával, aztán
hosszú, felelőtlen távollétekkel a nyár. Ki sem mondott
fogadkozásokkal az ősz. Sokszor elképzeltem már az
az öregúr sajnálkozó arcát. A szederrel viszont, amely még
a mi időnkben sem fordult termőre, melléfogott a papa.
Három éve próbáljuk kiirtani, hiába: a megújuló indák
átkúsztak a drótkerítés alatt a szomszédba, összeszurkálták
az eprek között sétálgató fiatalasszony meztelen talpát.
Ne tudd meg, mit kaptunk ezért. És a lila akácot is még
az öreg ültette ide az ajtó elé. Nagyon szép, de törzse
fölfelé menet ráfonódott az üvegterasz vasoszlopára,
szorosan, szabályosan. Olyan, mint a csigalépcső.
Most vettük észre, a fa alatt elkezdett rozsdásodni
a vas, nem csoda, hiszen ebben állandóan áramlik
a nedvesség. „A múltkor még”, kezdted. Nem folytattad.
Amire gondoltál, nyilván már nagyon régen,
négy vagy öt évvel ezelőtt történhetett velünk.
