Nyaralni muszáj, de minek

A fogyasztói társadalom görbe tükre ez a könyv, amelyben a férfi és nő lelke ugyanolyan sivár és élménynélküli, mint maga az üdülésre kiválasztott táj. (Ughy Szabina írása Michel Houellebecq: Lanzarote című könyvéről)

Houellebecq könnyen tipizálható író. A kritikusok olthatatlan vágyat éreznek, hogy címszavakba tömörítsék a munkásságát: provokatív, cinikus, arrogáns, botrányhős, iszlamofób, satöbi. Ezeken túlmenően a Goncourt-díjas szerzőt a „francia Bret Easton Ellis”-ként és a „reménytelenség professzora”-ként is szokás emlegetni. A XX. Nemzetközi Budapesti Könyvfesztiválon, amelynek Houellebecq volt a díszvendége, Forgách András kiemelte, hogy műveinek fő témája a szex és a halál. Mire a szerző rögtön pontosított. Ő nem a szexről, hanem a szerelemről és a szeretetről, és nem a halálról, hanem a gyászról ír.

Ebből a felvezetőből csak épp azt akartam megvilágítani, hogy bármily vonzók is az ütős címszavak, ugyanolyan félrevezetők is. Mert bár Houellebecq valóban provokatív, cinikus, arrogáns, botrányhős, iszlamofób, de mindezeknél még sokkal, de sokkal több, elsősorban sokkal, de sokkal szomorúbb.

A Lanzarote egy nyaralás története. Houellebecq középkorú főhőse a Kanári-szigetek északkeleti részére, Lanzarote-ra fizet be egy útra. A hely, mint minden szervezett üdülés színhelye, kevesebbet ad, mint amit a felpörgetett prospektusok ígérnek. Vulkánok, lehangoló hotelszobák, homokos, vizes sík, és a többi szabadidejét lustán pazarló turista, nagyjából ez fogadja az oda érkezőket. Merthogy nyaralni muszáj, de minek is?

A fogyasztói társadalom görbe tükre ez a könyv, amelyben a férfi és nő lelke ugyanolyan sivár és élménynélküli, mint maga az üdülésre kiválasztott táj. Főhősünk, aki könnyedén összetéveszthető magával Houellebecq-kel, útja során megismerkedik egy leszbikus német párral és egy depresszióba süllyedt belga rendőrrel. Nem mennék bele a cselekménybe, egyrészt nem olyan szövevényes, másrészt pedig inkább tovább hangsúlyoznám houellebecq-i felszín alatti fájdalmat és empátiát, amely például egy lélektelen dugás után a német lányok szemében megcsillant. És akkor még Rudiról, a jószándékú rendőrről nem is beszéltem, aki végül beáll egy földönkívüli lényekkel kommunikáló, pedofil orgiákkal tarkított életű szektába. Az, hogy főhősünk a könyv végén már nem várja meg az eredményhirdetést a tévében, a célját vesztett ember kegyetlen leleplezése. Mindez a mesterien adagolt, sodró lendületű, minimalista szövegnyelvben pedig igazán földhöz vágó élmény. Az, aki ekkora fájdalmat volt képes megörökíteni egy műben, csak igazi empátiából, sőt, tovább megyek, szeretetből írhatta meg ezt a könyvet.