Lassan 1 éve komáromiként már kezdem kiismerni e városok (Révkomárom Szlovákiában és Komárom – ami végülis 3 település: Szőny, Újszőny és Koppánymonostor – itthon) kulturális viszonyait. De csak kezdem, mert érnek engem is meglepetések. Mint április végén… De vegyük sorra.
(Libisch Károly írása)
Mindkét városban vannak élő-zenét időnként szolgáltató helyek, továbbá mozi, múzeum, szinház (Révkomáromban az állandóan játszó Jókai, itt az alkalmilag működő Lovasszínház). Itt van 3 erőd (hídfőállás), amott 1 nagy, ami legalább 2 (régi és új), továbbá a városfal a bástyákkal. Ezeken a helyszíneken évente több kisebb-nagyobb rendezvény és fesztivál sorjázik (motorosok, egyházak, borászok, pékek, katonák, öreg autók, stb), és minden tavasszal itt tartják a Komáromi Napok rendezvényét, melyre idén április 26 és május 1. között került sor.
Mindkét város megrendezte tehát – egymás mellett! – a maga fesztiválját, ami végülis elég sok csülök, bor, sör, hurka stb. elfogyasztását eredményezte a sátraknál mindkét oldalon, s ehhez Révkomáromban még kirakodóvásár is volt. A színpadokról szólt a zene, néha szinházasdi (mjuzikel, lovasszínház) is volt, utcabál, sportrendezvények, diákesemények, stb. A két oldalt is számbavéve: egyszerűen nem lehetett minden fontosabb eseményen ott lenni. De én nem is akartam; inkább csemegéztem. A határon is átnyúló programot – a közös városi tanácsülés és az utazni szándékozókat oda-vissza szállító utcai kisvonat kivételével – csak a történelmi eseményeket, hagyományokat kutató és ápoló Endresz Csoport megemlékezései jelentették mindkét városban levő helyszíneken. Voltak események, amiket bolyongva felfedezhettem, és volt olyan helyszín is, melybe csak most, e cikk írásakor botlottam (Zúzdaplacc: 4 napos programján tematikus napokon szerepeltek a pank, az alternatív, vagy a metál és a keménymag zenei stílusok. De a koncertek helyéről még most sincs semmi elképzelésem. 1 év ittlakás kevés volt nekem ehhez. Majd megkeresem térképen…).
Az Endresz Csoport rendezvényének köszönhetően – Révkomárom egy sikertelen 1919-május 1.-i visszacsatolási kísérletének az emlékhelyénél koszorúztak, majd Waszlavik „Gazember” László énekelt régi katonadalokat tangóharnónika-kísérettel http://www.youtube.com/watch?v=dGZ7wkExinY – számomra teljesen véletlenül derült ki, hogy mindezen események mellett még egy harmadik fesztivál is volt ekkor Komáromban. A koszorúzás helyszínéről – a vasúti hídfőtől – ugyanis elsétáltam monostori erőd kikötői bástyájához és itt besuttyantam a győri eredetű, de már tavaly idetelepült Médiawave-re. Húú!
Tudtam, hogy valamikor lesz ez az esemény, tudtam, hogy Európában is jegyzett, nívós rendezvény – én magam is jó 20 éve figyelem dszezkutatóként a fesztivál zenei fellépőinek életútját! – ; de a rendezés időpontról fogalmam sem volt. Komáromi lakosként, az erőd előtt elbuszozva, a kulturális élet eseményeit figyelve sem találtam a városban semmi jelét, hogy itt egy ennyire rangos esemény is tartatik. (Talán érdemes lenne elgondolkodniuk a szervezőknek ezen!) Mert hiába élveztem pl. a Firkin – ír kocsmazenét és folkot játszó magyar csoport, virtuóz szólistákkal! http://www.youtube.com/watch?v=xL_Ir2ODfMU – nagyszerű fellépését a városi bulin, a Monostori erődben tartott koncertek és egyéb rendezvények, események egyediségével 80 km-es körzetben semmi sem versenyezhetett e hétvégén!!
Idén már a 23. és Komáromban második Mediawave volt április 30 és május 4. között a Monostori-erőd Dunai bástyájában és előtte. A fesztivál tulajdonképpen összművészeti, de kiemelt a szerepe a zenének és a filmnek. Az előbbbit 3 szinpad, az utóbbit 3 moziterem szolgálta. Az erőd udvarán bótosok, egyes termekben képzőművészeti kiállítások, esetenként színházi előadások, táncosok voltak. A hely ideális, még a bástya félig felújított állapota sem volt nagyon zavaró, bár a sittkupacokat és az egyéb építési anyagokat olykor kerülgetni kellett. De akkor is: utánozhatatlan hangulata volt az egésznek. Szellemisége volt, akár a programösszeálltásnak… (gondolom, ez a fesztivál szervezésében a kezdetektől résztvevő fesztiváligazgató, Hartyándi Jenő elsődleges érdeme). Betévelyedésem okán mindössze 2,1 nap délutáni eseményeiről tudok beszámolni.
Május 1. délután a bástya előtti szinpadon egy furcsa hangszerösszeállítású hármas játékával tudatosult bennem, hogy nem mindennapi eseményre tévedtem be. A Wang Xiao Band vezetője, Wang Xiao gitározott, pengetős népi hangszereken játszott, énekelt. Származása okán belső-mongóliai gyökerekből eredeztetett, népzene-alapú mai zenét játszik. Éneke jellegzetes, részben a tuvai torokénekléssel rokon stílusú. Yabaso nevű társa elsősorban a ritmusért felelt a különféle dobok és egyéb hangszerek megszólaltatása okán, s emellett énekelt is. A csoport egyetlen hölgytagja, Li Jiao az ének mellett még táncolt is. Kár, hogy koncertjüknek csak a végét hallottam.
Május 2.án már felkészülve mentem munka után a fesztiválra. Természetesen a délelőtti és a koradélutáni programokon épp emiatt – munkahely – nem vehettem részt! Meglepetés viszont mindjárt a kapunál ért: a komáromiak gyakorlatilag félárom mehettek be. Köszönjük! Ja, és a jegy mellé kapott műsorfüzet: információbőség 2 nyelven, képekkel, 130 oldalom. Komoly teljesítmény, magas színvonal.
A délután 6-ra kiírt Geröly trió majdnem pontosan kezdett. A pontosságot azonban a zivatar tartotta, mert pontban 18.00-kor elszabadultak az elemek. A bástyaudvaron felállított sátorban olykor a dörgés volt a hangosabb, pedig a muzsikusok is igencsak zajongtak.
Geröly Tamás (dobok) nevét még a 80-as években ismerhettük meg, amikoris a szombathelyi Masina tagjaként (az itt utána fellépő) Grencsó Istvánnal fogtak neki a magyarországi szabad-dzsez stílus átformálásának. Tevékenységüket végülis siker koronázta: Grencsó a stílus egyik vitathatatlan honi sztárja lett, míg Gerölyről lényegesen kevesebbet hallhattunk. Ő zenekaraival nem először lépett fel a a fesztiválom, mondhatnám, hogy hazajár. Társaival – Ajtai Péter (nagybőgő) és Kovács Gergő (szaxofonok) – vehemensen előadott, de korával együtt mára letisztult muzsikája újat nem hozott: a szabad dzsez olykor magyaros irányzatának (etno dzsez) 6 produkciója fért a bele a műsoridejükbe. Gerölyék sodró erejű, átszellemült, olykor extatikus játékát – és hősi küzdelmüket a viharral – most is lehetett szeretni. http://www.youtube.com/watch?v=y3JVsdwIwFc
Grencsó Real Time Music Collective: Grencsóék tényleg a Mediawavek rendszeres fellépői. Az egykori Szabados-Grencsó-Dresch féle magyar dzsezavantgárd tagjai szinte a fesztivál védjegyét adták (egészen Szabados György haláláig). Az állandó négyes (Grencsó István – fúvóshangszerek; Pozsár Máté – zongora; Benkő Róbert – nagybőgő; Miklós Szilveszter – dobok) aszokott formáját hozta: azaz magyaros etno alapú szabad dzsez játszottak magas tecnikai tudással, mély átéléssel, őszinte érzésekkel, „akusztikus környezetbarát” hozzáállással. Programjukba 7 szám fért bele… http://www.youtube.com/watch?v=hZEeCZVOWLk
Az óránként változó program következő – 20.00 órás – koncertjén Grencsó István megint szerepelt. Tulajdonképpen a rak műfajkörébe tartozó (hol a határ?) produkciót hallhattunk: a több, mint 20 éve közszereplő Kampec Dolores következett. Grencsóval, Gerölylyel együtt ők is azok közé a kedvenceim közé tartoznak, akik munkásságát a kezdetektől szimpátiával követtem. A zenekarban a csapat kétfős magja, Hajnóczy Csaba (gitár) és Kenderesi Gabi (ének, ütőhangszerek) – ők a kezdetektől együtt zenélnek! – mellett Németh Csaba dobolt, Grencsó István (fúvós hangszerek), illetve beugróként Benkő Róbert (nagybőgő) szerepeltek. http://www.youtube.com/watch?v=paqOEtEK5TY Koncertjük számomra, főleg az előzőekben ismertetettek meghallgatása után – kissé elnagyolnak tűnt. Minden a helyén volt ugyan, amit Kenderesi Gabi szenvelgő énekéből (emiatt szerettem meg egykor) vagy Hajnóczy – olykor szokatlan(!?) – gitározásából már ismerhettünk, és Grencsó is hozta szokott formáját. Az eljátszott 7 számban viszont néha a technika vonta el a figyelmem (pontosabban: Hajnóczi Csaba pedálozásai, hangzatai); a 2. szám Narancsország utánérzete (népszerű számuk volt a 90-es évek elején), csak annál kevesebb meggyőző-erővel; a 6.nak eljátszott Kék-sárga ég pedig inkább Grencsó miatt volt figyelmünkre érdemes, mivel kompozíciósan inkább zavarosnak éreztem, stb. Szóval, alapvetően jó koncertet hallottunk (sikerük is volt), de Kampec Dolores mércével mérve – és Hajnóczy Csaba zenei igényességének ismeretében! – én ezt nem tartom a legjobban sikerült előadásuknak. Tiszteletreméltónak tartom viszont, hogy az idők haladtával ugyan megújult a Kampec Dolores zenéje, de a fejlődésük 2 évtizedében komolyabb stílustörés – vagy ne adj isten: kommercailizálódás! -nem következett be.
Spinifex qiuntet! A holland zenekar megalapításának alapötlete még 2001.- re datálódik, amikor Klein és Levelt egy indiai zenei alapokon működő zenekar (Carnatic) feloszlása után újrafogalmazták elképzeléseiket. A Spinifex projekt több, külöböző hangszerösszeállítású (és nevű: Spinifex Indian Spin, Spinifex Tuba Band, Spinifex Oerchestra Triodia) formációkban szerepelt, míg kialakult a Komáromban is fellépő ötösfogat. Amszterdamból érkeztek és saját meghatározásuk szerint: fúziós dzsez és skandináv metál elegyét játsszák.
Nos, ők voltak számomra e nap meglepetése. Róluk a műsorlapon hallottam először, de első találkozásunkkor után már kedvencemmé fogadtam elvetemült zenéjüket. Ha el tudtok képzelni fúvósriffekkel kombinált hangszerzajt brutálerősen, együtthangzások szakadatlan áradását, elementáris erejű, döngölt ritmusokat és váltásokat, kigyakorolt frazírozásokat agyas kopmpozícióba foglaltam, akkor talán megérthetitek lelkesedésem. Alapvetően itt is a rak volt a zene középpontjában (ha persze elfogadjátok többek közt azt a terminológiai meghatározást, hogy a dzsez és a rak esztétikai irányultsága különbözősége mellett, elsősorban a ritmusrészleg-játékban tér el egymástól!). A Gijs Levelt (trombita) Tobias Klein (altszaxofon), Jasper Stadhouders (gitár), Gonçalo Almeida (basszusgitár) és Philip Moser (dobok) felállású csoport saját 9 száma mellett 1-et Grencsóékkal közösen is eljátszottak. S hogy ne legyen minden olyan egyszerű, a progresszív rak földalatti stílusába tartozó zenéjük időnként átfejlődött dzsez-rak vagy szabad dzsez stílusokba. (Akikhez hasonlíthatnám: Elliott Sharp, Ornette Coleman Prime Time, James Blood Ulmer, John Zorn stb. sem tagadná meg ezt a zenét. Rövid zenei idézetünkben aránylag tisztán eljátszott, szelídebb futamokat pörgetnek. http://www.youtube.com/watch?v=FfQHRGXrUMY) Bevallom, ez a zenei sokk felért egy kiadós agymosással, ezért szinte pihentetőleg hatott az este 10-után kezdődő előadás…
Az Udvari szinpadon fellépő Jű zenekar három tagja (Mészáros Ádám – gitár, elektronika; Hock Ernő – basszugitár; Halmos András – dobok, ütőhangszerek) is agyas zenét játszott. (Őket sem ismertem e fellépésük előtt.) Műfajilagstilisztikailag náluk is inkább a rak volt a több, de eléggé sok fúzios elemet is felhasználtak, a gitáros pedig kavart az elektronikus hangzások között is. Megint csak előkerültek fülemnek kedves, régies hangzások is (progresszív bítrak tudattágitásos stílus, mantrarév-, illetve sav-rak alstílusai {eredetiben: psychedellic, mantrarave és acid}), illetve az elektro-dzsez sajátos elemei. Alapjában kellemes zenét hallhattunk, a riffekkel, repetitív elemekkel olykor az extzázisig felfokozott érzéseket, hangulatokat. És olykor zeneihangulati üresjáratokat, „kamuzenét” is. Nekem Hoch Ernő játéka tetszett leginkább, pontos, érző kísérete mindig biztos pontja volt a zenének. Alapvetően kíváncsivá tettek a jövőjüket illetően: összefogottabb játékkal, nagyobb zenei fegyelemmel igen figyelemre-méltó muzsika születhet… http://www.youtube.com/watch?v=VzdSNqL_w2E
Május 3.án a hideg miatt a dunaparti szinpad helyett a koncertteremben lett megtartva a Dresch kvartett koncertje. Az utóbbi évek alapfelállásában (Dresch Mihály – fúvósok, ének; Lukács Miklós – cimbalom, Hock Ernő helyett Antai Péter – nagybőgő; Baló István – dobok, ütőhangszerek). Dreschről is elmondható, hogy különféle zenekarokkal ő is a Mediawawe-k állandó résztvevője a kezdetektől. Koncertjén – a dzsezben szokatlan cimbalom okán is -, kitüremkedett az etno-dzsez, elsősorban annak magyaros, vagy páratlan ütemezésűtagolású, délszláv (és bolgár) változata. Engem Dreschéknél általában a témák és a rögtönzések szépsége, amellett virtuozitása szokott megfogni. Most sem volt ez másképp. Sirató, ballada, bokázós magyar, extatikus Dresch-szóló, ének (Sárga csikó), pörgős cimbalomszóló, stb volt hallható az elhangzott 6 számban. Tele érzelemmel, virtuozitással, dzsezzel. S amit itt külön megjegyeznék: Baló István dobolása teljesen más volt, mint a 3-héttel azelőtt a Budapest Jazz Club-ban. És ez is tetszett. Bátran ki merem hát jelenteni: ez a zenekar így dzsezben Európa egyik legjobbja. http://www.youtube.com/watch?v=IMVsSXkdF_U
Mi jöhet még? Adottak voltak a választási lehetőségek, elsősorban a párhuzamosan futó filmvetítésekkel, olykor szinházi produkciókkal, s én azt gondoltam, megnézem a vetítőket, meg talán valami színházat, hogy legyen képem a fesztivál egészéről. Bevallom, a népzenészek már nem izgatnak (18.30-tól a Csángálló játszott), David Zengibariant (19.00) pedig hallottam már, hát beültem a Csongor és Tünde szinielőadásra, ami – végülis! – rossz választás volt. No nem a darab okán (azt Vörösmarty Mihály korrektül megírta), sem a színészek miatt (a Shakespeare Akadémia végzős osztálya), mondjuk a rendezéshez lehetne 1-2 szavam (de mivel nem vártam ki a végét, nem érzem felhatalmazva magam egy torzó alapján az egészről véleményt mondani!), végül ezeken túl tudtam kerülni. De az egyéb körülményeken: nem! Azt is nehezen viseltem, hogy a színjáték közben emberek hangos ajtónyikorgás közben becsámborogtak az előadásra, majd ugyanúgy nyikorogva: ki! Nem sokszor, talán 12-szer. Mit tehetett a kíváncsi – esteleg külföldi – bástyalátogató, ha a félhomályban, nem túl feltűnően és csak magyarul ki volt írva egy bemenetelre csábító ajtóra, hogy: Tilos bemenni, előadás van!? Hát bement. Aztán meg ki! Ha a rendezők elvesztik az ajtókulcsot, akkor tegyenek oda egy biztonsági őrt! Volt belőlük elég! Sőt, ettől még végignézhettem volna a darabot (a Csongort és a Mírigyet játszó szinészek kifejezettem jók voltak), viszont amikor elkezdődött az udvaron az Alabanda koncertje, a beszélt szöveg érthetetlenné vált. Legalábbis számomra. Már bocs, de nem lehetett volna előzetesen egy hangpróbát is tartani, mondjuk együtt a színészek és 1 zenekar?
Ezután megkerestem még a mozitermeket (mindhármat): s azok szinvonalával teljesen meg voltam elégedve. Viszont csak néhány rövidfilmre futotta az időmből a következő koncert előtt…
Leena Conquest amerika énekesnő eddig kétszer járt a Mediawave fesztiválon még az elmúlt évtized közepén, William Parker zenekarával. Éneket, táncot és kommunikációt tanult, egyetemi szinten. Előadói stílusánál a nu-dzsez cimke szerepel (most hadd ne mondjam el, mi az!), de énekel főramos dzsezt vagy blúszt is. http://www.youtube.com/watch?v=qosDBCbdGd8 Komáromba most egyedül jött, s az első félórában zömmel kísérét nélkül énekelt és táncolt el 6+2 számot. Zömmel ritmusrészleg nélküli dalokat, hangfantáziákat adott elő, amúgy némi dzsezes mentalitással (az utolsó 2-ben voltak csak partnerei). Éneke a dzsezből eredezve indult ki (szket, subidubá), de elkalandozott a népies dallamok felé is (pl. suriname-i eedetű számot is énekelt). Orbán György (nagybőgő) kíséretével már táncra is perdült, illetve a blokk zárószámában, a Fats Waller féle Szerelmi kaland – A love affair – című számban Hodek Dávid (dobok) is bekapcsolódott. Leena Conquest műsora lenyűgözött, nagy teljesítményt nyújtot a vegyes szinvonalú számok (?) – kérdés lehet, hogy mennyi volt ezekből a rögtönzés?! -eléneklésével, de épp emiatt, egy kicsit vegyes érzelmekkel vártam a továbbiakat…
Leena Conquest koncertjének második felében Tóth Viktor hármasa kísérte énekét (Tóth Viktor – altszaxofon; Szandai Mátyás – nagybőgő és az ifjú szlovákiai magyar Hodek Dávid – dobok, ütőhangszerek). Az első 5 szám a modern dzsezről szólt; kieészítve latinos hangzással, szaxofon-ének kettőssel. A zenekar és az énekesnő együtt szinte összeforrtak a számokban – itt már tényleg számok, közismert témák is voltak! – , csodálatos érzékenységgel „beszélgettek egymással”, játszottak egymás alá. S he ez még kevés is lett volna, Hamid Drake ütőhangszeres beszállásval a hangulat is csúcsrajárattatott, az ének és tánc mellett a zenekari részekben a két világ ütőse igazi, nemes párbajt vívott egymással. Felejthetetlen volt. http://www.youtube.com/watch?v=Td15I-dZLgI
Rövid szünet után Iva Bittová (hegedű, ének) és Hamid Drake (ütőhangszerek) kettőse következett. A cseh Bittová is visszatérő Mediawaves, és május 1.én már csinált itt egy szólófellépést. http://www.youtube.com/watch?v=ZEZg3TX1k_g (Egyébként is népszerű Magyarországon: a cseh újhullám (rak)zenekaraiban megismert muzsikus a könnyűzenei szinpadokon, vagy akár „klasszikus” hegedűsként is többsör fellépett nálunk! Ja, és az ő apja szlovákiából elvándorolt magyarcigány muzsikus volt!) Az amerikai illetőségű Hamiddal a 20. fesztivál óta tervezik az együttjátékot, s most ez is létrejöhetett. Ez a félóra számomra tényleges rögtönzésként hatott – és valószínűleg az is volt. Amit Iva a hangjával elkövetett, azt tényleg kevesen mernék nyilvánosan megcsinálni (egy másik műfajban – kortársi műzene – azért Kathy Barbarian nevét ezügyben megemlíteném). Ehhez még egy kis hegedű – az sem mindig a szokványos módon megszólaltatva – és az ütőhangszerek finom lélekrezdülése (legutóbb Baló Györgygyel kapcsolatban írtam le ilyet a Librariusban) az est csúcspontját adták. Hogy mi volt ez műfajilag? Talán improvizatív kamarazene némi dzsezes és etnos hatással. Egyébként meg: maga a csoda.
Hát ennyyit tartottam fontosnak elmondani a komáromi fesztiválhétről, élményeimről. A 3 fesztivál mintegy 100 zenei eseménye, a Mediawave filmfesztiválja (vagy 210 film levetítése!) olyan programözön, amelyhez legalább öten kellett volna lennem. Igy viszont csak egy egy hézagos élménybeszámoló születhetett, s nem is mindig a legfontosabb eseményekkel a középpontban. De jó tudni, hogy egyszer egy évben itt is kinyílik a világ! Monhatnám: jövőre, veletek, ugyanitt.
Majd meglátjuk!
zene, könyvek, jazz-lemezek:
