Hóesésben forralt bor
Égőcigarettám ül hamutál székén,
Zsúfolt presszó, javítják a húszast nyelődobozt.
Jobbra asztalnál, zsenge színész,
Én ismeremőt – bár nevét nem tudom –
Őengem nem, pedig a színész én vagyok.
Hintázik borom csálé asztalláb lován.
Jaj, milyen fínom illatos borocska,
Átjárja egész testem, kivéve lábujjaim.
Hatni kezd, s már jól érzem magam.
Kávéházi hangulat, nyüzsgés,
Künn, nagy pelyhekben hóesés.
Pest, Ibolya presszó, 00.január 20.
Majok Mária 1912
Halottat láttam az éjjel,
haldokló, töpörödött asszonyt.
Láttam a fájdalomtól megkínzott
síró, ráncos öreg arcot.
Pusztult egy macska is,
öreg volt már, barát.
Az elsőszobában papíron feküdt,
csak néztem,szagoltam a halált.
Egy fallal odébb, áthívott anyám.
Nézzek haldoklót, mint születőt.
Fogtam a félfát, nem léptem padlót,
fülemmel kerestem a közelgőjajszót.
Félelem szele megfújta arcom,
mit látni fogok, látni nem akarom.
Barna fadeszkás régi ágy,
kövér dunyhája fogta halottját.
Villanó fehér fény sikolyként gyulladt,
rémítővolt, élőnek és holtnak!
Anyám két kezét fogta maga előtt,
gúnyosan és kárörvendőn felröhögött!
A villanó éles fényben és hangban,
az ágy fogja feljajdult__, megfeszült__,
könny csordult, meghalt e kínban!
Meghalt az asszony, vele én is mentem
rémülten kapkodva levegőt____fölébredtem.
Meghalt akkor, és most újra nekem.
A holtak eljönnek, keresnek szüntelen.
Körém ülnek, nyomják fejem,
mikor a magány zúgó csendje
beköszön hozzám, hogy velem legyen.
Ágyamba dől kései órán testem,
várnak rám, tartják a párnát nekem.
Az álom kapujában kilincsen kezük,
torzulva beszöknek,
ott vannak, ott vannak mindenütt.
Tápiószentmárton, 2004 December
Nehéz nap éjszakája
Hogy megtalálsz még_
Mindig a legrosszabbkor
pusztítod álmom.
Hosszú időbe telt,
hogy annyira elfeledjek,
ahogy ez neked rögtön ment.
Már nem kereslek, sem
valós, sem valótlan időben.
Éjjel álmomban nálatok voltam,
hogy mért, nem tudom okát.
Többen voltunk, nem hozzád,
hozzátok mentem.
Sokadik voltam, színtelen nyár
egy hideg napján.
Háztetőn hasalva meglestem jöttöd.
Te lemaradva csordavég, mint midig,
térdig érőelszáradt fűközött,
ismeretlen lányokba feledni a magányt.
A régi haverokra figyeltem,
ahogy azt mindig is kellet volna.
Széken ülve, lábam lábamra téve,
fáradt egyensúlyban körülvettek,
s most is csak nevettettek
_de úgy istenigazából, könnyfakasztón.
Hogy ennek hatására, vagy mert
nem viseled ha nem vesznek észre,
vagy mert készült ez már benned,
a többiekkel nem törődve,
te is odajöttél,éppen középre.
Hangod hozzám fentről leérve,
azt kérted, ne maradjon ez állapot már.
Beszéltél szemembe nézve, s ebben
ott volt megannyi kérdés.
Én, aki annyit tudtam beszélni neked,
fejemben ott voltak a válaszok,
a szám, mégis némán hallgatott.
Csak rohadtul nehéz nap éjszakáján
jelensz meg nálam,
s én még mindig miért fogadlak?.
Pest, 09. május egy reggele
Lehetne
Ha megtehetném
amit nem,
szeretném az Istenem.
Megölelném mindazokat,
akik most
magamra hagytak.
Nem sírnék és
nem nevetnék,
boldog szívvel megremegnék.
Úgy élném az életemet,
hogy az senkit
ne bántson meg.
Aki engem
megszeretne,
kezét fognám nem eresztve.
Élnék hitben szeretetben,
jó emberként,
adja Isten!
Tápiószentmárton, 13.04.02.
Alma, Kötet, Tiszta ing
Almát küldött anyám, és egy tiszta fehér inget,
meg egy verses kötetet,
mindezt gondosan becsomagolva.
Magam csak inget és könyvet kértem,
anyám még almát is küldött,
mert mást nem igen küldhetett.
Felvettem csomagom apám munkahelyén,
s indultam tovább, fejemben érezve
fehér ingem tiszta illatát.
Anyám mindig ugyan úgy mossa szennyesét,
és ugyanolyan tiszta illat árad mosott ruháiból,
mint gyerekkorom szélfútta idején.
A kiskörút délutáni napsütésben ragyogott,
a járdákon alig pár ember ballagott,
szokatlanul meleg volt e hótlan januárban.
A Múzeum Cukrászda kirakatüvegén át,
bámultam a vasárnapi járókelőket,
s a 47-es sárga, hangulatkeltő, ritka járatát.
Kávém s cigarettám lassan elégettem,
közben a mellettem lévő széket néztem,
néztem amit otthonról anyám küldött nekem.
Semmim nincs, és ha volna is mindenem,
akkor is, ez a kis csomag az én minden kincsem,
mert benne van anyám szíve.
Gondolkodtam még egy ideig,
majd anyám szívét az enyémhez szorítva,
visszaindultam a még üres kollégiumba.
Pest, Múzeum Cukrászda 00, Január 23.
