Néha furcsa helyzetekbe sodor az élet! Nem akartam, de elmentem egy koncertre, és a következő nap arra is eljutottam, amire előző nap elidultam. (Libisch Károly írása két koncertről a Budapest Jazz Clubban)
Elnéztem ugyanis a naptárt. De végül mégsem bántam meg. S most egy szuszra beszámolok mindkettőről; az estek főszereplő hangszerei, a szaxofonok okán. Az egyik este Dresh Mihály és Borbély Mihály fújt, a másikon Art Themen volt a címszereplő. Mondanám, hogy „tűz és víz”, de ez nem ilyen egyszerű. Inkább elmagyarázom.
Az 1939-ben Manchesterben született (szoprán- és tenor-) szaxofonos Arthur Edward George Themen polgári foglalkozása mellett – orthopéd sebészorvos – lett az angol dzsezélet egyik jelentős, bár nem meghatározó személyisége. Kezdő zenészként sokfelé megfordult, sok stílust kipróbált. A hatvanas évek közepénvégén például a blúsz [blues](Jack Bruce ésAlexis Korner mellett) műfajában is szerepelt, de az amerikai dzsez [jazz] képviselőivel, vagy a nevesebb angol zenésszek többségével is játszott (többek közt: Nat Adderley, Ian Carr, George Coleman, Al Haig, Michael Garrick, Graham Collier, Peter Stuyvesant, a Soft Machine, stb. – S itt még folytathatnám a nevek felsorolását, melyek a zenében járatlanabbak vagy a fiatalabbak számára nem sokat jelenthetnek, és nem is tárgyai cikkemnek!). 1995-től van saját zenekara, egy négyes a zongorista John Critchinson-nal.
Az idén már 74 éves Themen tehát ott volt szinte mindenütt Angliában, ahol a dzsez vagy annak bármely határvidéke (ritmenblúsz, dzsezrak, stb) szólt. 1965-től kezdődően pedig már külföldre is eljutott (elsőre: Svájcba), illetve a hatvanas évek harmadik harmadától kezdődően mintegy 50 megjelent lemez őrzi munkásságát, változó műfajokban. Mégsem ismerjük őt eléggé itt Magyarországon. Ugyanis azok a zenészek, akik nem a zene mindenáron való megújításán fáradoztak az elmúlt 50 évben, – netalán csak a már mások által kitalált stílusok értő, ihletett átvételével csinálták a zenét – azok nevét nehezebben jegyeztejegyzi meg a közönség. Themen pedig mára már letisztult stílusával nyíltan felvállalta a nagy hangszeres – főleg szaxofonos – elődök, példaképek (Dexter Gordon, Sonny Rollins,Coleman Hawkins,Evan Parker vagy John Coltrane) szellemiségét, zenei örökségét. És saját produkcióiban ez messzemenően sikerült is neki. Mert az a zene, amelynek előadásában a muzsikus is örömét leli, könnyen eljuthat a nagyközönség felé. Kár, hogy a BJC kisszámú közönségén kívül erről kevesen tudtak.
Themen nem saját zenekarával, hanem a zongorista Cseke Gábor triójával – Oláh Péter (nagybőgő) és Jeszenszky György (dobok, ütőhangszerek) – szerepelt a Budapest Jazz Club Hollán Ernő utcai koncerttermében (2013. április 19.én). Péntek este lévén talán többen is eljöhettek volna, de Art Themen honi ismertsége hagy némi kívánnivalót maga után. A trió kíséretével majd 100 percig a nagy klasszikusok szerzeményei szóltak – 2 szám kivételével – főáramos [mainsteram] dzsez stílusban. A felhangzó darabok ismertsége (Dexter Gordon, Charles Lloyd, Michael Legrand, Duke Ellington, Antonio Carlos Jobim, stb. szerzeményei, 11 szám) az ihletett pillanatok mellett is inkább a témák szépenformáltságával, az előadás tisztaságával és a szereplőkszólisták zene iránti mély alázatával jellemezhető. Cseke Gábor virtuóz és ugyanakkor nem öncélú improvizációi, vagy Oláh Péter olykor bámulatos tisztaságú és intelligens bőgőzése mindenképpen figyelmet érdemelt. Themen tenorja a nyugodt folyó hömpölygésének biztonságával áradt szét közöttünk. S Jeszenszky is ihletetten reagált a hangulat minden rezdülésére. Az egész örömzenében csak a számok felépítésének a változatosságát hiányoltam: az 5. számtól már szinte mindenki érezte, hogy a következő 4 szám rögtönző periódusainál ki milyen sorrendben és mennyit fog játszani. S ez nagyjából be is jött. Mert ez a zene erről – is – szólt.
Szombaton egy más világ, más dzsez ígéretére gyűltünk össze. Ekkor az etno-dzsez 2 magyarországi meghatározó személyisége: Dresch Mihály (furulyák, tenor- és szopránszaxofon) és Borbély Mihály (altszaxofon, kettősfurulya, tárogató) fúvósrészlegéhez Baló István (dobok) Horváth Balázs (nagybőgő) képezte a ritmusszekciót. Dresch már lassan 30 éve „utazik” e műfajban, s egykoron óriási vehemenciával alakította az etno-dzsez magyar hangzását. Ez a tűz mára már nem éget fel mindent maga körül, viszont nagyon mélyről, kiolthatatlanul parázslik. S ebben Borbély méltó társa lett, hogy szinte a kezdetektől vele öregedő zenésztársról, Baló Istvánról most nehogy megfeledkezzek.
Az előéletek ismertetésénél itt is sokat időzhetünk. Hisz az 1956-os születésű Dresch Mihály is megfordult a magyar zenei élet majd’ minden szinterén, és hanzóanyagok is őrzik munkásságának nyomait (20 teljes státuszú – saját – album, és 37 vendégszereplés). És nem csak dzsez, hanem a kortársi műzenén át a népzenéig eléggé változatos a paletta. De mindenképp alkotó zenészként szerepelt.
A nála 1 évvel fiatalabb Borbély Mihály is sok mindent végigcsinált, kezdve a Vujicsics együttes népzenéjével, később az After Crying progresszív bítjén át a Grencsó Big Kollektíva szabad dzsezéig. A kiadott lemezek száma hasonló, mint Dreschnél, de nála a tanítás is legalább olyan fontos, mint a zenélés. Közös tevékenységük kezdete az elmúlt évtized közepére tehető. Mindketten szerepeltek – külön-külön persze – nemzetközileg is jegyzett, stílusteremtő zenészekkel együtt (John Tschicai, Archie Shepp, Herbie Mann, Miquèu Montanaro, Lee Konitz, Szabados György, stb)
A pénteki, Themen-koncert korrekt felkonferálásaihoz mérten a szombati zenekartól némán eljátszott műsort hallhattunk. A számokat nagyjából meg lehetett számolni (összesen 6, vagy 7?), de hogy mit hallottunk az számomra nem derült ki. Mondjuk, ez nem von le a csodálatos hangok értékéből, de – velem együtt – néhányan szeretik a dolgokat a helyükön kezelni. A közönség is többen volt, mint pénteken: naná, hisz tudták, mire számíthattak (etno-dzsez). Ehhez képest a nyitó ballada nem e stíluscsoportba tartozott. Már a szoprán- és altszaxofonon elhangzó, érzékeny lelkiségű, finom téma és a rögtönzések sem mindennapi élményt ígértek. S valóban, a második, délszlávos ritmikájú etno-dzseztől kezdődően nem csak a furulyák vagy a tárogató használata jelentette a közép-európaiságot, hanem minden elhangzó hang. Azt eddig is tudtuk, hogy egy ballada, egy siratótéma, vagy akár egy táncdal mennyi értékes érzelemmel szólalhat meg, de hogy a pianónak a dzsezben is ennyi árnyalata lehet, ezt csak a nagyok művészetében hallhatjuk. Mert megszoktam a Dresch-koncerteken az érzelmi túlfeszítéseket, az intenztást, tudtam, hogy e zene magával tud ragadni, el tud varázsolni. E stílusban nincsenek kötött formák, hanszerösszeállítások. Amit és ahogy hallunk, az lehet meglepetés is. Csinálhatok statisztikát, ki mikor és milyen hanszeren játszott, kivel duózott, stb., de a hangzó élmény leírása továbbra is meghaladja a képességeimret. Ezen az estén a lélekzene mélysége, finomsága ejtett foglyul. Dresch Mihály, Borbély Mihály és Baló István – Horváth Balázs kíséretével – szombaton olyan hangokat, hangzásokat produkált, amit nem illiklehet felejteni. Mint a kiolthatatlan parázs izzása, melegíti a testet, a lelket. Nekem nem nagyon kell ennél több…
Kicsit nehezen szoktam meg a BJC új helyét a Hollán Ernő utcában. Más az akusztika, a hangulat. Itt valahogy nehezebben kívánkozok a büféhez is kimenni. A koncertek viszont változatlan színvonalon, nekünk szólnak. Végül örültem, hogy két egymást követő napon akár ennyire különböző, de magas színvonalú koncertet hallgathattam meg.
Ja, és Baló Istvántól elnézést kérek, hogy az ő zenei előéletével most nem foglalkoztam!
Fotó: thefarncombecavern.co.uk
KÖNYVÚJDONSÁG:
