Nem az íróasztal mögül szeretett volna ihletett meríteni. Gerlóczy Márton fél évig eljárt a Nagyvásárcsarnokba dolgozni, hogy megírhassa A csemegepultos naplója című regényét, melyből az Orlai Produkciós Iroda mutatott be nyáron egyszemélyes előadást Ötvös András szereplésével. A produkció szeptember 19-én költözik a Jurányi Inkubátorházba. A szerzővel a regénye születéséről beszélgettünk, és arról, miként kezelte akkoriban a nőket.
– Önéletrajzi merítésű a könyved. Vissza tudod idézni, milyen élethelyzetben, és miért vágtál bele a vásárcsarnokos kalandba?
– Mesterséges valóság volt az életemben az a fél év 2007-ben, a csemegepultozás, a csajozás is. Szándékosan, a könyv miatt vágtam bele mindkettőbe, szerepek voltak, azért keveredtem mindenféle kalandba, hogy sokféle benyomásról tudjak írni a könyvben. A korábbi regényeimmel ellentétben olyat akartam létrehozni, amelyhez a gyűjtés nem a szobában vagy a könyvtárban zajlik. A vásárcsarnok – mondhatom – szembejött.
– Miért az és miért a csemegepult?
– Egy barátommal arra jártam, bementünk egy ismerőséhez húsokért. Ott született az ötlet, megkérdeztem a tulajdonost, dolgozhatnék-e nála fél évet. Kiszabadultam az íróasztal mögül, gyűjtöttem az anyagot, egész nap jegyzetfüzet volt a zsebemben. Addig dolgoztam ott, amíg összeállt egy regényre való anyag. És közben jól éreztem magam.
– Hogyan kezeltek: teljes értékű munkaerőként vagy olyanként, aki odament leskelődni?
– Mindössze a tulajdonos és az üzletvezető tudta – ő is csak körülbelül -, mit csinálok ott. Akiket később felvett munkaerőnek mellém, semmit nem sejtettek. Azt hitték, ott dolgozom rendesen.
– Lehet, neked ez jobb is volt, így nem fedte fel Mátyás király az álruháját.
– Persze. Az életem részévé vált, fél éven keresztül minden reggel mentem dolgozni. A történet másik fele is igaz, nem volt akkor barátnőm, épp lezártam egy korszakot, azt csináltam, amihez kedvem volt.
– Másképp, szakszerűen nézel a csemegepultra most, ha bemész a körúti húsboltba 20 dkg olasz felvágottat kérni?
– Mostanra elfejtettem. Egy évig utána még figyeltem, mit-hogyan csinálnak a „kollegák”, ma már újra ugyanúgy megyek be vásárolni, mint korábban. Szinte minden nap járok henteshez, ilyen gyakoriság mellett már nem is jut az eszembe, hogy akár én is állhatnék a másik oldalon.
– Hogyan született az ötlet, öt évvel a könyved megjelenése után, hogy színdarab készüljön belőle?
– Érdekes egy könyv sorsa, a Csemegepultos ennyi idő után, most érik be igazán. Néhány hete jelent meg az új kiadás, készül a német és francia fordítás, bemutatták a színházi előadást, amelynek kapcsán beszélgetünk. Először egyébként filmet akartak belőle készíteni fiatal filmesek, írtunk is belőle több forgatókönyv-változatot. Lezajlott a casting, én Ötvös Andrást választottam a főszerepre, ekkor találkoztam vele először. Ha létrejött volna a film, konfliktusba keveredtem volna, a filmesek más színészt akartak a főszerepre. Én viszont ragaszkodtam Andrishoz, hiszen rengeteg gondolata, ötlet volt, illet hozzá a karakter. A film végül nem valósult meg.
– Ez az első eset, hogy feldolgozták egy könyvedet?
– Már az első regényem, az Igazolt hiányzás esetében is felmerült a megfilmesítés ötlete, de akkor a producer eltűnt, ma már tudom, hogy a producerek eltűnnek. Nem bánom, hogy végül nem készült belőle film. Magyarországon jobb, ha nem csinálnak filmet a regényedből, sok jó nem sülhet ki belőle.
– Ezt íróként vagy mozinézőként mondod?
– Mindkettőként. Az Igazolt hiányzás szerintem nem is jó alapanyag mozihoz, hiszen zsánerkönyv. Egy napló.
– Térjünk vissza a Csemegepultos színpadi változatához, a színpadhoz vezető úthoz!
– Orlai Tibor keresett meg négy éve, hogy készítene belőle színházi előadást. Elkezdtem átírni színpadra a regényt, ám nem voltunk elégedettek az eredménnyel, valószínűleg azért, mert addigra túl sokat dolgoztam már az anyaggal, kicsit untam is, és túl sok mindent sűrítettem bele. Ekkor került elő Göttinger Pál az előadás rendezőjeként, aki szintén ismerte, kedvelte Ötvös Andrást.
– Végül Lőkös Ildikó dramaturg készítette el a színházi szövegkönyvet. Te mennyire folytál bele a munkába?
– Semennyire. Ildi átküldte a kész szövegkönyvet, én elolvastam. Nagyon könnyen színpadra vihető a regény szövege, színpadbarát. Csak ügyesen kellett összevágni a kész párbeszédeket, montázst készíteni belőle. Mivel nem került bele új szöveg, nem volt indokolt beleszólnom. Legfeljebb abban tehettem volna, mely részek szerepeljenek benne, ám úgy döntöttem, az előadás legyen az alkotóké.
– Ezek után milyen előadást láttál a balatonföldvári premieren?
– Úgy éreztem, tetszett a közönségnek. A visszajelzésekből az derült ki, sikeres ez a dolog. Andris játéka lenyűgöző, elképesztő energiával van jelen a színpadon. Négy éve, amióta először felmerült, hogy el fogja játszani a szerepet, foglalkozik a szereppel, gondolkozik rajta. Díjat is kapott az alakításáért a szegedi Thealter fesztiválon.
– Göttinger Pál elmesélte, volt egy olyan elképzelés is, hogy sokszereplős előadás készüljön a regényből. Te milyennek találod a monodrámát, hogy tetszik ez a forma?
– Az biztos, hogy ez a változat működik, és előnye, hogy könnyen mozdítható, utaztatható az előadás. Nemrég beszéltem annak a csemegepultnak a tulajdonosával, akinél dolgoztam, felmerült, akár a vásárcsarnokban, az eredeti helyszínen is játszhatnánk a produkciót. Elég sok piac van Magyarországon, sok helyre elutazhat az előadás az által, hogy nem kell sok színészt egyeztetni hozzá.
– Szerethető, de rosszkedvű, cinikus ember a főhősöd a rendező szerint. Egyetértesz ezzel?
– Akkor egyáltalán nem voltam rosszkedvű, nem is lehetett volna úgy végigcsinálni azt a fél évet és a munkát. Nagyon jól éreztem magam a csemegepultban. Cinikus? Az igaz.
– És mennyire nőgyűlölő, Márczy Lajos amiatt, hogy folyton kudarcot vall náluk?
– Nem én vallottam kudarcot, hanem eleve elvetélt kalandokba vágtam bele, nem szerelmet kerestem, anyagot gyűjtöttem, ütközéseket, amikből sok mulatságos szituáció keveredhet ki. Embereket írtam meg, nem nőket a regényben. Nem nőgyűlölő, nem soviniszta, csak kemény, éles és őszinte a szöveg. A szórakoztató ismerkedéseimet írtam meg. Én ezt mind rendkívül élveztem.
– Vagyis mind a saját ismerkedéseid voltak?
– Igen. A könyvem elején szerepel is: húskészítményekről és nőkről írok. Bevallom, azokat a hölgyeket, akiket szeretek, nem ebben az időszakban ismertem, illetve írtam meg. (nevet) Mindenkinek vannak olyan ismerkedései, amelyekről kiderül, nem illetek egymáshoz. Ilyenkor más, normális esetben elköszön és hazamegy. Egem viszont foglalkoztattak ezek a helyzetek, minél rosszabbak voltak, annál inkább megírhatóak. Ez is a szociográfia része volt. Nem hiszem, hogy ezekkel az egyéjszakás kalandokkal megbántottam volna a hölgyeket. Nem arról volt szó, hogy hetekig kihasználtam volna valakit csak azért, hogy később megírhassam. Lehet hazudni, hogy minden csodálatos, de azt is el kell fogadni hogy vannak huzatos emberek, éppenséggel az én könyvemben több belőlük a nő, hiszen ők voltak a témáim. Vállalom, kritikus a hangvételem.
– Alapvetően is jellemző ez rád?
– Természetesen.
– Vállalod a cinizmust is?
– Keskeny a határ.
– Mennyire törekedtél arra, hogy társadalomrajzot, kritikát is megfogalmazz?
– Az mindig bennem van. Másért nem is érdemes írni, minthogy kritizálni azt, ami körülvesz. Nem szeretem a szentimentalizmust, nem vagyok költő.
– Mennyire jársz színházba?
– Tömegiszonyom van, nem bírok sok ember közé menni. A csemegepult pont ezért volt nekem való, mert rengeteg ember mozogott körülöttem, mégis egy fal választott el bennünket. Színházba ritkán járok, főleg a nagy kőszínházakba, nem szeretem az erős parfümöt, a csillogó ruhákat. A kisebb színházak sokkal inkább nekem valók.
– Most min dolgozol?
– Nagyjából pont a Csemegepultos óta foglalkozom a családregényemmel, még körülbelül másfél év munka van hátra van belőle. Öt év gyűjtés után most tartok az írásnál. Szeretném megnyugtatni a hölgy olvasókat, öt generációnyi nőről fog szólni, a nagymamám a vége, 1830-tól a 1970-es évekig. A brassói szász világban kezdődik a történet és Budapesten ér véget.
– Hogyan kutasz?
– Sok száz oldalnyi családi levél, napló marad fent, rengeteg hivatkozás, könyvek. Áprily Lajos lánya a nagymamám. Ilyen sok szépet nőkről sehol nem lehet majd olvasni. (nevet) Szó lesz anyaságról, kitartásról.
– A Váróterem című regényed ismeretében, amely a nagyapádról szólt, úgy tűnik, kiemelten foglalkoztatnak a családi történetek.
– Muszáj megírnom őket. Már csak azért is, mert ezek a nők naplókat vezettek, tartok tőle, azért vetették papírra az életüket, hogy egyszer valaki foglalkozzon velük. Egyfajta kötelességemnek érzem ezt a munkát. Valójában már annak is örülni fogok, hogy meglesz bekötött formában a családtörténetünk.
– Találtál meglepetéseket a kutatás során?
– Csak azt: 800 oldalas lesz a könyv.
Csicsely Zoltán
