Te csak bámuld a vásznat kísértetéjek során, s próbálj nem visítani, mint malac, kit imént szúrtak tokán. Mostantól a Hátborzongorista klimpíroz neked; rémmeséket zongorálnak a zörgő csontkezek… 
Huzelka Kázmér csendes kis emberke volt, kinek szívén úgy terült szét a bánat, mint papíroson a tintafolt. Pedig mikor az állatkertbe gondozónak állt, jól indult sora, hisz mindjárt mondták néki: „Ez itt az ön alligátora!”.
Később Huzelka megnősült, elvéve nőül a szép Csatakos Pirit, bár bölcs mamája óvta tőle, kérvén: „Feledd, fiam, ezt az országos ribit!”. Ám a szerelmes hüllőgondozó senkire sem hallgatott, csak fogta reggelente cuccát, s az állatkertbe ballagott, hol ázsiója megnőtt, mert szerette őt a főnöke, mondogatván sokszor: „Jó pacák a Kázmér, van neki töke!”. Így aztán Huzelka emelést, s véle két új alligátort kapott, lett vélük munkája annyi, hogy sosem lophatott napot.
Szép is lett volna minden, míg ráköszön a nyugdíjkorhatár, ha Piri – ki otthon veszettül unatkozott – új szórakozást nem talál. Ám mit tehet a nő, kinek ajtaján naponta sok férfi bekopog, s mint pizzafutár, ügynök vagy postás, épp az ő hűsége ellen indít ostromot?
„Miért ne engedjek nékik, ha a férjem mindig távol, mert fontosabb néki az három büdös alligátor?” – érvelt Piri szendén, ajtaját kitárva, s a csöngetőket sorra karjaiba zárta.
Tán nem is lett volna ebből túl nagy baj, sem hajcihő, ha egy délután Huzelka lábán ki nem likad a félcipő, s mivel e bosszantó malőrtől a gondozó lesántult, kikérve magát főnökétől, gyorsan hazarándult. Szegény kis ember, mikor a pizzást meglátta, csak annyit mormogott: „Magán nincs fenn a gatyája!”, majd sápadtan remegve a fotelba rogyott, s ott maradt némán, míg a csábító el nem távozott.
Órák teltek, vagy csak percek, most már meg nem állapítható, de végül mégis felmordult a megcsalt hüllőápoló: „Lőhetnélek fejbe, céda asszony, mert mással hemperegsz, vagy vehetnélek ölbe, mikor megfojtva többé már nem pihegsz, hogy a folyóba dobva hűtlen testedet, elnyeljenek a habok…”
„Jaj, pisilnem kell, ezen annyit kacagok!” – szólt közbe Piri, és új alternatívát kínált: „Inkább magadra köss egy nagy követ, hogy hídról ugorva megoldj minden galibát!”
Hogy mi történt eztán, az pontosan nem tudható, csak annyi biztos mára, hogy az állatkerti tó, melyben három megtermett alligátor élt, vörös vérhabja rettentő halálról regélt.
Másnap Huzelka Kázmér az őrsön karját tárta tétován, hisz nem is volt a tetthelyen tegnap délután, mivel lyukas cipője miatt haza kellett mennie, ám csodálkozva látta, hogy nincs otthon a neje.
„Az én szegény Pirim nékem biztos ozsonnát hozhatott, s a sáros tópartra érve tán megbotolhatott, így lépve félre… már úgy értem, a biztos sétányról, s ette meg őt végül a három alligátor.”
A nyomozó úgy vélte, ez hihető mese, s nem nyaggatta Kázmért, hisz oda a hitvese, csak annyit kérdezett még, közelebb hajolva: „Az a három dög, ha hoznám, anyóst is kajolna?”
KÉP: The Alligator People (horror film, 1959, rendező Roy Del Ruth)
