A Pécsi Íróprogram külföldi szerzőket lát vendégül, az idén jönnek az USA-ból és Costa Ricaból is. Évente egy-két magyar szerző is jelentkezhet, de főleg külföldieket várnak. Akinél erre szükség van, annak kis ösztöndíjat is folyósítanak. – interjú Méhes Károllyal, a program ötletgazdájával és vezetőjével (a képen jobbra, mellette Bosko Krstic szerb író).
A Pécsi Íróprogram külföldi szerzőket lát vendégül, az idén jönnek az USA-ból és Costa Ricaból is. Évente egy-két magyar szerző is jelentkezhet, de főleg külföldieket várnak. Akinél erre szükség van, annak kis ösztöndíjat is folyósítanak. – interjú Méhes Károllyal, a program ötletgazdájával és vezetőjével (a képen balra, mellette Bosko Krstic szerb író).
Hogyan alakul a Pécsi Íróprogram idei repertoárja, kik lesznek a vendégek?
Az elég szegényesre sikeredett 2012-es év után, amikor csak 3 írót tudtunk fogadni anyagi okokból, 2013-ban szinte a bőség zavarával küzdünk. Idén fordul elő először, hogy Európán kívüli szerzők jönnek Pécsre: ketten az USA-ból – Ellyn Maybe és Carol Ciavonne – és egy Costa Ricai költő, Alexander Anchía. Ezt azért tartom fontosnak, mert ők az interneten keresve találtak ránk, és felkeltette az érdeklődésüket a város, a lehetőség. Mivel a Pécsi Íróprogram a ResArtis nemzetközi rezidensszövetség tagja 2011 óta, sokkal inkább bekerültünk a nemzetközi vérkeringésbe, ez érzékelhető. Az említettek mellett Pécsre várjuk Dan Lungu román, Astrid Saalbach dán és Niki Bojkov bolgár írót. Ezen kívül szerződésünk van egy szászországi kulturális alapítvánnyal, ők két hónapra küldenek hozzánk minden ősszel egy-egy német írót, akit ők választanak ki pályázat alapján – idén Rusalka Reh érkezik.
Hogyan finanszírozható a program, illetve hogyan jött létre?
Régi tervem volt, hogy Pécsett egy olyan rezidens írói programot alapítsak, amilyenekben én is részt vehettem itt-ott Európában. Azt gondoltam, Pécs ideális hely arra, hogy egy íróember egy hónapra bekvártélyozza magát, új élmények érjék, és alkotni is tudjon. Kapóra jött a kulturális főváros projekt, úgyhogy 2007-től belevágtunk. Persze, 2010-zel véget ért az EKF-év, de addigra 22 európai író járt már itt, és szerencsére a döntéshozók úgy értékelték, hogy ez olyan kezdeményezés, amit jó lenne folytatni, mert viszi a város, az ország hírét. Az önkormányzat mellett korábban Réthelyi Miklós, idén pedig – épp a napokban jött a kedvező hír – Balog Zoltán miniszter úr egymillió forinttal támogatja a Pécsi Íróprogram folytatását.
Raoul Biltgen Luxemburgból
Az eddigi vendégek naplóiból már készült könyv. Folytatódik a sorozat?
Igen, tudni kell, hogy minden Pécsre érkező írónak van egy „házi feladata” – Pécs Naplót írni. Ez lehet bármely műfajú, terjedelmű alkotás, a lényeg, hogy maradjon nekünk is valami az íróból, itt létéből. És azt hiszem, ez nem volt buta ötlet: már néhány év elteltével érdekes visszaolvasni azt, milyen volt Pécs készülvén a kultúrfővárosi létre, ki mit tapasztalt meg ebből, egyáltalán: mit gondol rólunk, magyarokról. A naplókból 2010 végén jelent meg egy 600 oldalas kötet 22xPécs címmel. Ebben benne vannak a szövegek eredeti nyelven – ukrántól portugálon át albánig – és természetesen a magyar fordításuk. Szeretném, ha lenne majdan folytatása, hiszen születnek sorra az új naplók; most úgy gondolom, hogy 2015-re esedékes, az öt évet, fél évtizedet jelent, ami sok idő.
Eddig hány írót és kiket látott vendégül a program?
Az EKF-es időszakban tehát 22 író járt itt: luxemburgi, fehér-orosz, török, holland, francia, olasz, albán, portugál, görög, német, román, észt, szerb, ukrán, cseh, lengyel, orosz, szlovén – és a határokon túliak közül, akiket mindannyian ismerünk, Tolnai Ottó és Grendel Lajos. Szeretném megemlíteni még Deák László költőt, az Orpheusz Kiadó vezetőjét, aki már nagy betegen töltött el két hetet Pécsett, életének tán utolsó kellemes élményeként… 2011-ben további öt – köztük Ljudmila Ulickaja -, majd 2012-ben sajnos csak három írónk volt. Szeretném, ha a közeljövőben jönnének szerzők a Kaukázus-menti országokból, és tán még izgalmasabb lenne az Ural mögötti finnugor területről meghívni valakit.
Tolnai Ottó
Milyen nemzetközi ismertsége van a programnak? Lévén Magyarországon nem tudok hasonlóról. Vagy mégis?
Kifejezetten íróprogramként tudtommal ez az első és egyetlen (nem számítva a balatonfüredi Fordítóházat, de hát az más tematikájú). A nemzetközi ismertségre egyrészt garanciát jelentenek maguk az írók, akik ott jártak: jó hírét keltik. És a már említett ResArtis is nagy segítség, az alhonlap (http://www.resartis.org/en/residencies/list_of_residencies/?id_content=5621) segítségével egyre többen találnak el hozzánk. Egyébként a www.resartis.org honlapon a magyar szerzők is találhatnak maguknak alkotóházi pályázatokat.
A külföldi szerzők mit látnak Magyarországból, Pécsből, illetve mennyiben turisták, és mennyiben élményalap?
Nyilván, egy hónap nem végtelen hosszú idő. De nem turistának jönnek a szerzők, ez biztos. Egyrészt a legtöbbjüknek nagy adomány, hogy kiszakadva az otthoni mindennapokból csak magukra, író-önmagukra fordíthatnak ennyi időt. De természetesen többnyire izgalmas számukra az új környezet – sokan a meghívásig nem is tudtak Pécs létezéséről, lehet, hogy Magyarországot is úgy kellett megkeresniük a térképen, Kelet-Európa melyik szegletében fekszik. Aztán az, hogy az egy hónapot ki miképp használja fel, alapvetően a vérmérséklettől függ. Sok szerzőnek volt valamilyen nyilvános fellépése, ellátogattak az egyetemre, egyes tanszékekre, ott voltak a városi eseményeken. Hogy hat rájuk a város, az itt lét, jelzi az is, hogy többen beleszőtték Pécset vagy valamely itteni élményüket, új ismeretségüket készülő művűkbe.
Úgy emlékszem, Ulickajának volt egy nagy kalandja Pécsett.
Ljudmila Ulickaja bizonyosan a legnevesebb Pécsett járt író a Pécsi Íróprogram eddigi történetében. Nem volt egyszerű összehozni a látogatását, egyszer, 2009-ban el is lett halasztva. Végül kötélnek állt, és nem túlzás állítani hogy nagy siker volt a Tudásközpontban rendezett közönségtalálkozó, legalább négyszázan ott szorongtak. De oda már begipszelt jobb karral jött… Buta vételen történt, az írólakás folyosóján nem kapcsolta fel a villanyt, rossz irányba indult, és legurult egy lépcsőn. Még szerencsénk is volt a bajban, hogy a csak a karja bánta szegénynek. Egész délelőtt a klinikán ültünk, röntgenre, gipszelésre várva, és közben – mondom önző módon – remek történeteket mesélt az oroszországi egészségügyi tapasztalatairól. Hát, mint látszik, az ilyesmi is hozzátartozik egy íróprogrami kurátor feladataihoz!
Ulickaja és a pécsi polgármester
