Emberileg mindenképpen Marék Veronikát tartom mesteremnek, kezdő íróként tőle kaptam először igazi megbecsülést, érdeklődést, elfogadó szeretetet. (Mészöly Ági interjúja Berg Judit írónővel)
Mikor dőlt el, hogy a fogalmazás tanórákon kívül is szívesen foglalkozol mondatok egymás-után-pakolásával?
Világéletemben írogattam ezt-azt, verset, mesét, kis szösszeneteket. De egyetemista koromban történt az első komoly lépés az íróvá válás felé, amikor félig-meddig kényszerből rákaptam a gyerekszíndarabok írására. Mindenféle hozzáértés és előtanulmány nélkül kezdtem az anyukámmal közösen vezetett általános iskolai színjátszókörnek darabokat írni, mivel nem találtunk a terveinknek és szükségleteinknek megfelelőt.
Kinek mutattad meg az első „zsengéket”?
Általában a családból kerültek ki a tesztszemélyek és első bírálók. Így volt ez gyerekkoromban is – az akkor született verseket és egyéb alkotásokat a szüleim és testvéreim látták először, mára leginkább a gyerekeimen tesztelem az írásaimat, bár apukám a mai napig minden kéziratot elolvas.
Van-e olyasvalaki, akit mesterednek nevezel?
Tudatosan készültél az írói pályára?
Gyerekkoromban kaszkadőr, ornitológus vagy síoktató akartam lenni. Mindhárom pályára komolyan, tudatosan készültem évekig. Az, hogy az ELTE magyar-angol szakára felvételiztem, majdhogynem véletlen volt, bár azóta is boldog vagyok, hogy így döntöttem. Mesét írni az eslő gyerekem születése után hobbiból, a barátaim rábeszélésre kezdtem, de elég hamar rákaptam a dolog ízére.
Melyik írásod jelent meg először nyomtatásban?
Első önálló könyvem a Hisztimesék volt.
Mit szeretsz az írásban, mint munkában, a legjobban?
Szeretem véghezvinni a csodát, hogy a gondolataim, ötleteim és végül a mondataim nyomán mások fejében életre kelnek a történeteim. Ez sok aprólékos munkát, átgondolást, kísérletezést, szerkesztést igényel. Élvezem a nyelvvel való játékot is, ahogy az ember mondatról mondatra olyan szöveget hoz létre, ami a maga módján abszolút irodalmi igényű és írott nyelvi, mégis könnyen olvasható és felolvasható, tehát a beszélt nyelv látszatát kelti.
Mit a legkevésbé?
Sokszor érzem nyűgnek ugyanezt, hiszen egy már kitalált történet mondatait csiszolgatni, egymás után rakosgatni órákon át, néha rabszolgamunka ahhoz képest az önfeledt szárnyaláshoz képest, amit a történetek kigondolása jelent. De csak a kettő egyensúlyából születhet jó könyv, a verejtékes munka éppúgy része az alkotásnak, mint a korlátok nélküli repkedés.
Jelent-e számodra felelősséget az írás?
Mindenképpen. Felelős vagyok azért, hogy milyen gondolatokat, milyen világképet, milyen értékrendet közvetítek a gyerekek felé. Ráadásul egy-egy könyv meghatározó lehet abban, hogy egy életre megszeressék az olvasást, vagy éppen örökre elmenjen tőle a kedvük. Emellett úgy tapasztalom, hogy a gyerekek nagyon fogékonyak a nyelv mindenféle megnyilvánulására, rohamosan bővítheti a szókincsüket és fejlesztheti a fogalmazó-készségüket egy-egy jól megírt történet, vevők mindenféle nyelvi humorra, szójátékra, de az elvont gondolatokra is, és persze nagyon sokat számít az esztétikai nevelés is, ezért hatalmas a felelőssége mindenkinek, aki gyerekek számára ír vagy rajzol.
Vannak, akik azt állítják, hogy az irodalom, mint művészeti ág végnapjait éli. Mások szerint korai még kongatni a vészharangot. Neked mi a véleményed erről?
Az irodalom, mint minden művészeti ág, az embert, a benne fortyogó ezernyi érzést, gondolatot, valamint az őt körülvevő világhoz való viszonyát értelmezi, gondolja át és ábrázolja a saját eszközeivel. Én biztos vagyok benne, hogy amíg hús-vér emberek léteznek, mindig lesz igény az élet irodalom felőli megközelítésére. Lehet, hogy csökken az irodalomértők és művelők tábora, de én nem aggódom. Hiszek magunkban, emberekben.
El tudod képzelni, hogy a magyaron kívül más nyelven is alkoss?
Ehhez szerintem anyanyelvi szintű nyelvtudás volna szükséges, és én sajnos ilyen mélységben más nyelvet nem tudok. Amúgy angol szakos koromban kellett néha verseket írnunk angolul, ezt mindig nagyon élveztem.
Hogyan egyezteted össze családodat és írói karrieredet?
Szerinted a gyermekeid kivételezett helyzetben vannak azért, mert az anyukájuk író?
Bizonyos szempontból igen. Kezelniük kell azt, hogy időnként felismernek itt-ott, gratuláló, kedves ismeretlenek állítanak meg az utcán, vagy éppen megjelenek a médiában. És persze kiváltságos dolog, ha az ember anyukájának többek között író, illusztrátor, színész és zenész barátai vannak. Egyébként viszont pont úgy élnek, mint mások – betekintésük van a szüleik világába, otthonosan mozognak az otthonról ismert közegben, és megtanulnak együtt élni a felnőttekkel, akik néha a világ legjobb szülei, máskor viszont fáradtak, idegesek, nyűgösek vagy éppen rosszkedvűek, pont úgy, mint az összes többi családban.
Mi lenne az a három könyv, amit kötelezővé tennél alsóban/felsőben/középiskolában?
Nem tudok három konkrét címet mondani. A döntés függ az adott osztálytól, iskolától is, hiszen lehetnek sajátos problémáik, amikre egy bizonyos könyv minden másnál jobb válaszokat tud adni. Kicsiknek biztos, hogy olyan könyveket választanék, amelyek képesek megszerettetni a gyerekekkel az olvasást: izgalmas, fordulatos, vicces olvasmányokat. Alsósoknak ajánlanám például Czigány Zoltántól a Csoda és Kószát. Nagyobbaknak olyan könyveket választanék, ami a gyerekek és felnőttek világa közti rengeteg feszültségre és különbségre reflektál, felsősöknek pl. Ende Momóját, gimiseknek a Zabhegyezőt vagy Emile Ajar Előttem az élet c. könyvét. Emlékszem arra a sokkhatásra is, amikor Merle Mesterségem a halál c. könyvét olvasva gimnazista koromban rádöbbentem, hogy a legszélsőségesebb gonosztetthez is logikus, szépen követhető út vezet. Ezt a fajta élményt is szívesen megismertetném a középiskolásokkal, mert a saját tévedhetetlenségünkbe és igazunkba vetett hit sokszor tévútra vezet. De ez csak néhány példa a rengetegből, ha tanítanék, azt hiszem, mindent elkövetnék, hogy a tanítványaim a lehető legtöbb, legkülönfélébb szépirodalmat olvassák iskolás éveik alatt.
