Pár hete jelent meg az első Kistehén mesekönyv Felhős címmel, itt írtunk róla. A szerzőpáros egyik tagját, a mese szerzőjét, Kollár-Klemencz Lászlót kérdeztük.
Legtöbben a 2002-es Sziget reklámjában találkoztak először a Kistehénnel. Hogyan született meg a Kistehén figura?
Eredetileg egy kétperces rövidfilmnek készült és Woody Allen Süti vagy nem süti című filmje előtt játszották a mozik. Ez akkor gyorsan terjedni kezdett, az emberek akkor még youtube híján e-mailen küldözgették egymásnak a filmet. Erre kapta fel a fejét az akkori Sziget reklámstábja és így készültek el azok a reklámok.
A Szigetes reklámnak nem lett volna folytatása?
Ők szerették volna, csak mi akkor elsősorban filmsorozatot akartunk csinálni, nem pedig kiárusítani a figurát.
Készült is rajzfilmepizód.
Igen, epizódok készülgettek hébe-hóba, például volt egy karácsonyi rész, ahol Kistehén a Nem leszek karácsonyi dísz a fánt énekli, illetve A bagoly, aki angyal vagy mi? című epizód. Ekkoriban már írtam a történeteket a rajzfilmsorozathoz és végül majdnem a miskolci színházban csináltunk belőle egy színdarabot, a forgatókönyv el is készült a meglevő sztorikra építve. Sajnos ez Miskolcon nem jött össze, utána pedig szerettem volna én magam megcsinálni, de aztán rájöttem, hogy nem vagyok igazán egy színházcsináló-típus, hiába állt össze egy nagyon jó csapat Thúróczi Szabolccsal, Scherer Péterrel. Utána aztán évekig nem történt semmi a Kistehénnel, aztán egyszer arra gondoltunk Igorral (Igor Lazin, a Kistehén rajzolója, a könyv illusztrátora), hogy a meglevő történetekből csináljunk egy mesekönyv-sorozatot. Hamar rátaláltunk a Manó Könyvek kiadóra, ahol most megjelent az első könyv és reményeink szerint karácsonyra megjelenik a második kötet is.
Igorral már elég régóta dolgoztok együtt.
A Varga Stúdióban dolgoztunk először együtt a kilencvenes években. Varga Csaba szárnyai alatt egy nagyon jó műhely működött, rengetegen megfordultak ott, sokat lehetett ott tanulni. Később aztán Igorral közös filmstúdiónk is lett. Beleszólunk egymás dolgába, de hallgatunk egymásra és jó irányba tudjuk terelni egymást.
A Kistehén-mese bizonyos rétegei a felnőtteknek szólnak, más rétegei a gyerekeknek. Nem akartátok elbillenteni valamelyik irányba?
Nem. Az eredeti, színdarabos anyag sokkal inkább felnőtteknek szólt, de az írott Kistehén-történetek kicsit filozófiába hajló mesék, egyszerre nyitott a gyerekek és a felnőttek felé is. A gyerekeknek egyszerű nyelven megpróbál elmesélni valamit abból az őrületből, amit a felnőttek megélnek a mindennapokban, a szülőnek pedig megengedi, hogy ismét gyerek legyen.
Tesztelgettétek gyerekeken a könyvet?
Nem igazán. Igor elolvasta a kisfiának, nekem viszont már olyan nagyok a gyerekeim, hogy nem tudtak volna vele mit kezdeni. Viszont az nagyon érdekes, hogy amikor anno a Kistehén-reklám megjelent, akkor Gergő fiamnak kicsit felcsillant a szeme. Addig fogalma sem volt arról, hogy az apja kicsoda-micsoda, honnan jön és hová tart; nem voltam az a klasszikus apa-férfi, aki megmondja, hogy nézz a szemembe, ha pálinkával koccintunk. De akkor úgy emlékszem, mondta is, hogy „Na, Apa, most már tudlak hova rakni.”
Szoktál még meséket olvasni, vagy rajzfilmeket nézni?
Mostanában szinte egyáltalán nem. Régebben, ha valamin felhúztam magam, akkor a Moha és Páfrányból megnéztem 6-7 részt egymás után és az eléggé lenyugtatott. Már régen nem nézek tévét, csak számítógépen nézek filmeket. Főleg régi westerneket nézek, vagy dán filmeket, most ezekkel érzem jól magamat.
Gyerekkorodban miket szerettél?
A Bob és Bobeket nagyon bírtam. Meg a Rémusz bácsi meséit is szerettem, abban az volt a jó, hogy a nyúl mindig túljár a róka eszén. A mai napig nagyon szeretem a nyulakat, szerintem a nyúl egy nagyon okos állat. Az is jó volt benne, ahogy az elején a kisfiú mindig átszalad azokon a gyönyörű réteken. És már gyerekként észrevettem, hogy a bácsinak nagyon furcsán sötét színe van.
Milyen visszajelzéseket kaptatok a Felhősre?
Még nagyon frissen jelent meg, így elég keveset. Viszont azt már sok helyről hallottam, hogy a négy karakter közül mindenkinek Tetemaci a kedvence.
Neked is Tetemaci a kedvenced?
Igen. Amikor apámmal meccset néztünk annak idején, ő mindig a gyengébb csapatnak szurkolt és ez bennem is megmaradt. A négy figura közül Tetemaci a leggyengébb láncszem és én vele tudok a legkönnyebben azonosulni.
Nem túl baljós Senkiföldje egy gyereknek?
Egy kicsit talán igen, de ettől izgalmas is. A repterek környékét is senkiföldjének hívják, ez is egy érdekes párhuzam. Van egy átjárás a valóvilág és a Senkiföldje között, a későbbi történetekben oda is átmennek majd a szereplők.
Vannak más terveitek most a Kistehénnel?
A Kistehénnel nincsenek, most az a fontos, hogy a sorozat beinduljon és működjön. Ha ez sikerül, akkor szeretnénk visszatérni az eredeti tervhez, a rajzfilmsorozathoz. Az egy másik probléma, hogy a Kistehén zenekart hogyan tudjuk majd erről az egészről leválasztani.
Az elmúlt években úgy tűnt, hogy a zenekar erőteljesen távolodott a figurától.
Távolodik is, csak az megnehezíti az emberek dolgát, hogy ha beírod a keresőbe a kistehenet, akkor kidob egy kiabáló, izzadó zenekart, meg egy nyomkodható rajzfilmfigurát, aki átölel mindenkit. Bár szerintem a zenekar is átölel, miközben ordít. Ezek az én fejemben összeérő dolgok, de másoknak talán kevésbé.
A Kistehén sikere sosem volt terhes számodra?
Nem, én mindig nagyon örültem, hogy van. Ha egyszer írsz egy dalt, ami nem a szerelemről szól, de mégis sok embert megérint, az egy nagyon jó érzés. Nekem sokat jelentett. Ez egy spontán dolog volt, ami egy kicsit önmagam felé is tanulságos volt. Letisztázódott, hogy merre érdemes mennem és mire kell jobban odafigyeljek. Engem is tanított a Kistehén.
