Kistehén első regénykalandja – Kollár-Klemencz László: Felhős

Kollár-Klemencz László: Felhős – Kistehén (Manó Könyvek, 2014)

Emlékszem még a Kistehén-őrület kezdetére. A Kistehén-dal és figura (rajzolója Igor Lazin) a 2002-es Sziget Fesztivált harangozta be és az akció annyira jól sikerült, hogy aztán egy igazi zenekart is építettek köréje. Nem túlzás Kistehén-őrületről beszélni, mert azon a nyáron tényleg minden a Kistehénről szólt: a nyári táborban mindenki a dalt énekelte, a lányok pedig kis sárga tehenkéket rajzoltak a tolltartójukra. A dal szerzője Kollár-Klemencz László volt, akit a ’90-es években az Andersen zenekar révén ismerhetett a közönség.

A Kistehén-dal a klasszikus értelemben vett novelty-sláger volt. (A novelty songra még mindig nincs megfelelő magyar kifejezés, talán a geg-dallal lövünk mellé a legkevésbé). A mai napig létező Kistehén Tánczenekar aztán a saját jogán is a magyar alternatív szcéna tényezője lett, sőt az együttes már egy amerikai turnét is végigcsinált, nemrégiben pedig Angliában is jártak, de ez egy másik történet. Kollár-Klemencz László a zenekar mellett nem feledkezett el az eredeti Kistehénről sem, például készült belőle rajzfilm-epizód is, most pedig egy mesekönyvet írt Igor Lazin grafikussal közösen, amely egy könyvsorozat első darabja.

Időközben Kistehénnek lettek barátai is: a lassú gondolkodású és állandóan álomba szenderülő Tetemaci mellett a nem túl nagy méretű Vadász és a nála sokkal nagyobb Nyúl is csatlakozott az eredeti főszereplőhöz. Így éldegélnek ők négyen a Senkiföldjén békében és barátságban, ugyanisa Vadász is már csak játékból vadászik (sőt, a bajban egyenesen a Nyúl megmentésére siet!) és ha valakit meglő, az meg sem sérül, hanem egyenesen jobb lesz neki. De az igazi telitalálat mégiscsak a pöttyös orrú Tetemaci, akit nehéz nem azonnal megszeretni, annyira bumfordin mulatságos.

Kicsit aggódtam, hogy mennyire fogom élvezni a Felhőst, nemcsak azért, mert kicsit öreg vagyok én már ehhez, hanem azért is, mert mivel nem én vagyok az elsődleges célközönség, ezért tartottam tőle, hogy gondolataim sem fognak támadni. De nem kell aggódni, támadtak.

kistehén borító

Amikor az ember felnőttfejjel gyerekkönyvet olvas, leginkább azon morfondírozik közben, hogy a (leendő) gyermekének szívesen odaadná-e, hajlandó lenne-e esti mese gyanánt felolvasni. Ezen a teszten simán átmegy a Felhős. Nem kifejezetten történik sok minden a szereplőkkel, lényegesebb az, ahogyan egymással beszélnek (vagy Tetemaci saját magával) és próbálnak túljutni ezáltal a problémákon. Nem is igazán egy mese ez, hanem talán kettő-három felhős mese, amelyek elmesélve összeérnek.

Ugyanakkor apa és anya is élvezheti a Felhőst, kuncogni legalábbis biztosan fognak rajta: néha a szereplők úgy beszélnek el egymás mellett, ahogyan igazán csak a felnőttek szoktak egymás között. Fogalmam sincs, hogy egy nagyobb óvodás ezeken a részeken mennyire nevet, de ártani biztos nem árt. De ezt majd a célszemélyek meglátják, mert gyerekkönyveknél mondhat bármit az okos kritikus, cibálhatja ide Propp megállapításait a meséről, de felesleges. Hagyjuk a gyerekre, majd ő eldönti.

Megosztás: